A politikus arra is emlékeztetett, hogy 2022-ben négy választókerületben nem indítottak egyéni jelöltet. Hangsúlyozta, hogy jelenlegi országjárásán most már rendre az a legnagyobb problémájuk, hogy az érdeklődök nem férnek be azokba a művelődési házakba, ahová a rendezvényeiket szervezik.
A Medián és a Nézőpont legutóbb publikált felméréseire vonatkozó kérdésre válaszolva a pártelnök azt mondta, hogy „semmilyen szinten nem érdekelnek egyébként minket” közvéleménykutatási eredmények, „hiszen a Napnál világosabb, hogy ezeket manipulálják, hogyha a Fidesz fizet érte, akkor a Fidesz vezet, hogyha a Tisza Párt vagy az amögött álló erők fizetnek, akkor a Tisza Párt vezet”. Hozzátette, hogy az ő szempontjukból az egyetlen érdekesség, hogy sem a Medián, sem a Nézőpont nem ért korábban ilyen magas támogatottságot a Mi Hazánknak.
Megkérdezték tőle, hogy mi lesz az első ügy, amivel foglalkozni szeretnének az új parlamentben, amire azt felelte, olyan sok mindent kell rendbe tenni, hogy ezek közül egyet sem szeretne kiemelni. Hangsúlyozta, hogy majd az országjárásuk tapasztalatai alapján döntik el, hogy a magyarok mit tartanak a legsürgetőbbnek.
A Mi Hazánk listájának első húsz helyén Toroczkai László pártelnök, Dúró Dóra elnökhelyettes, Apáti István alelnök, Novák Előd alelnök, Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő, Dócs Dávid alelnök, Szabadi István pártigazgató, Pakusza Zoltán alelnök, Lantos János, a párt munkavállalók érdekképviseletével foglalkozó munkacsoportjának vezetője, Fiszter Zsuzsanna kazincbarcikai önkormányzati képviselő, Kispalkó Szilveszter, a Mi Hazánk nemzetpolitikai kabinetjének elnöke, Kisberk Szabolcs kommunikációs igazgató, László Attila Tibor Pilis város polgármestere, Bartal András fővárosi alelnök, Balog Csaba fővárosi elnök, Varga Tamás pécsi önkormányzati képviselő, Nagy Zoltán Hajdúböszörmény volt alpolgármestere, Bartha Barna, a párt Pest vármegyei elnöke, Binder Csaba, a párt ifjúsági szervezetének vezetője és Földesi Mihály, a párt politikusa szerepel.
Az első húsz nevet felolvasó Toroczkai László elmondta, hogy Borvendég Zsuzsanna szerepeltetése szimbolikus, mert a politikus a továbbiakban is EP-képviselő szeretne maradni.