Egy megtámadott ország miniszterelnöke nem turnézik, hanem válságstábot hív össze

„A miniszterelnök ma reggel a rádióban azt mondta: »megtámadtak minket«. Ez elég súlyos állítás. Nem egy odavetett politikai félmondat, hanem olyan kijelentés, aminek nemzetközi jogi, katonai és diplomáciai következményei vannak.

Korábban már elhangzott, hogy »Ukrajna az ellenségünk«. Ha tehát most »megtámadtak minket«, akkor a logika szerint egy nem NATO-tag ország támadott meg egy NATO-tagállamot. Egy olyan ország, amely épp a NATO-hoz és az EU-hoz szeretne csatlakozni, most rátámad a szövetségi rendszerek egyik tagjára? Ennek stratégiai értelemben finoman szólva sincs realitása. De ha mégis így történt, akkor erre létezik protokoll: ott van a NATO 4. cikkelye, amely konzultációt ír elő, és adott esetben kollektív válaszlépéseket. Ilyenkor nem Facebook-posztok következnek, hanem rendkívüli egyeztetések, nemzetbiztonsági kabinet, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság összehívása, szövetségi koordináció, egységes fellépés.

Ehhez képest mit látunk? Kampányrendezvényeket, interjúkat, podcast-felvételeket, nyílt leveleket és folyamatos online kommunikációt. Egy valóban megtámadott ország miniszterelnöke nem kampányhajrában turnézik, hanem válságstábot hív össze, nemzetbiztonsági egyeztetést tart, és szövetségi konzultációt kezdeményez.
Ha az ország ellen fegyveres vagy hibrid támadás történt, történik vagy »történni fog«, akkor az nem kommunikációs fordulat, hanem olyan állítás, amelynek konkrét állami és nemzetközi következményei kellene, hogy legyenek. Ha viszont nincsenek ilyen következmények, akkor felmerül a kérdés: mire szolgál ez a szóhasználat?

És itt jön a másik lehetőség: hogy ez nem katonai realitás, hanem kampánykommunikáció. Egy erős, érzelmi töltetű mondat, amely félelmet generál, összezárást provokál, és tematizálja a közbeszédet. Csakhogy a »megtámadtak minket« nem olyan szófordulat, amit következmények nélkül lehet használni. A közveszéllyel való riogatás a jog szerint is létező kategória, és nem azért, mert bárki túlérzékeny, hanem mert egy ország biztonságérzetével játszani nem politikai játék.

A kettő együtt nem működik. Nem lehet egyszerre háborús retorikát használni és közben kampányüzemmódban működni. Nem lehet azt állítani, hogy támadás ért minket, miközben nincs látható szövetségi mozgás, nincs rendkívüli állami reakció, nincs nemzetközi egyeztetés. Vagy valóban megtámadták Magyarországot – és akkor a NATO-mechanizmusokat kell aktiválni, azonnal és transzparensen –, vagy nem történt ilyen, és akkor ez egy politikai kommunikációs eszköz.

Döntsük el, melyik az igaz. Mert olyan nincs, hogy háborús helyzet van, de a kormány kampánykörúton van. Olyan nincs, hogy megtámadtak minket, de minden a megszokott mederben zajlik. Ha ez valós támadás, akkor cselekedni kell. Ha pedig nem az, akkor fel kell tenni a kérdést: miért használ valaki ilyen súlyú állítást kampányeszközként? Ennyire rosszak a számok? Ennyire fél a hatalma elvesztésétől?”

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP