Harmincéves az ország rockzenekara, a Tankcsapda. Lukács Laciék nagyinterjúban beszélnek három évtized fordulópontjairól, a punktól a mainstreamig húzott ívről, az itthon úttörőnek számító rocksztárságról, a Tankcsapda-modellről a Mandiner hetilap csütörtökön megjelent új számában. Szóba kerül többek között egy malacot húzó kupé Merci, a Lilliput Hollywood című új lemez és az is: még mindig az élet a legjobb méreg?
Interjú: Klementisz Réka; fotók: Muray Gábor
Közel 200 dal, 14 stúdióalbum, 5 könyv, 4 válogatásalbum, 3 koncertlemez, 11 videóanyag és 10-nél több kislemez a Tankcsapda eddigi mérlege, már ami a dokumentáltságot illeti, a turnék, koncertek számát már nehéz lenne becsülni. Ahogyan azt is, a rendszerváltás óta vajon hány iskolai padot firkáltak tele Tankcsapda-szövegekkel a könnyűzene önjelölt kódexmásolói.
Az első demófelvételek rögzítésekor, 1989 decemberében aligha jósolta volna bárki, hogy három évtizeddel később ez a punknak indult alakulat abban a kultikus Los Angeles-i klubban (Whiskey a Go Go) ünnepli a születésnapját, amelyben egykor olyan legendák zenéltek, mint a Led Zeppelin, a The Doors vagy Janis Joplin.
A jubileumra új album (Lilliput Hollywood), új könyv (Liliput Hollywood – A kendőzetlen igazság) is megjelent, és a Tankcsapda az év végéig turnézik is az ország hat nagyvárosának arénáiban.
„Amikor tizenévesen játszottam otthon a dobozgitárommal, csak a zenélés érdekelt. … Kölyökkoromban úgy képzeltem el, hogy a zenekarozással tömegeket fogok megmozgatni. Nem szégyellem kimondani: arra vágytam, hogy sokan szeressék a zenekart” – vallja meg a Mandiner hetilapnak Lukács Laci.
„A közönségükben az elmúlt harminc évben olyan erős szubkultúra-keveredés történt, hogy az hihetetlen. Értelmiségiek, munkások, fiatalok, középkorúak és idősek mind jelen vannak” – mondja Fejes Tamás dobos.
Sidlovics Gábor gitáros hozzáteszi: „Az első sorban mindig a tizenévesek állnak. Ők a legfogékonyabbak. Aztán az elvált férjek, feleségek. Bennük újra tombol a hiányérzet. Velünk üvöltik ki magukból a világfájdalmukat, és persze jön a törzsközönség”.
Az interjúból kiderül: mi állt a Tankcsapda modellértékű léptékváltása mögött, mit gondolnak a tagok a digitális korról, paradoxon-e a fenntartható rock – és az élet-e a legjobb méreg?
A teljes interjút a csütörtökön, november 21-én megjelent, újságosoknál elérhető hetilapunkban, illetve – lapunkra előfizető olvasóink – az alábbi link alatt olvashatják.
Lukács
Sidi
Fejes
Gödöllő 1989-ben a thrashesek egyik fellegvára volt. Roszík Gáborék itt buktattak MSZMP-t először. A többi történelem. Maráczi Tamás írása.
A rockzenész és a vállalatvezér is érez üvegplafont nyugaton, mindketten meg kell hozzanak vezetői döntéseket – derült ki Hernádi Zsolt és Fejes Tamás eszmecseréjéből az MCC Feszten.
A Húrokon írt történelem című műsorban mások mellett Schuster Lóránt, Korda György, Csepregi Éva, Kovács Kati, Vikidál Gyula, Tátrai Tibor, Nagy Feró, Charlie és Demjén Ferenc mesél nemcsak a saját pályafutásáról, de arról is, hogyan lehetett a szocializmus keretei között zenészként és emberként létezni.
A magyar kormányfő is tart politikai elemzést.
Itt a szex, drogok és rock and roll világa.
Nem kell mindig csinnadratta és eget rengető katarzis, elég, ha csak úgy, önmagáért elkezdünk örülni ennek a furcsa-szép közös létnek. Farkas Anita írása.
A digitalizáció a kórházi folyosóktól a háziorvosi rendelőkig, sőt a betegek nappalijáig kísér bennünket. Olyan változás, amely alapjaiban formálja át az egészségügyet. Nézzük meg, hogyan! Kőnig Róbert írása.
Nehézségei, sőt a létezéssel összeegyeztethetetlen tulajdonságai jól láthatóak, mégis, némelyeket valami megmagyarázhatatlan kalandvágy vonz ehhez az alapvetően rettenetes jövőhöz. Ungváry Zsolt írása.
