„Pihenjétek ki magatokat, és gyertek vissza újra!” – a Mol-vezérrel, két olimpiai bajnokkal és a Tankcsapda frontemberével kávéztunk

„Ebben a régióban mi vagyunk otthon.”


„Ebben a régióban mi vagyunk otthon.”


A rockzenész és a vállalatvezér is érez üvegplafont nyugaton, mindketten meg kell hozzanak vezetői döntéseket – derült ki Hernádi Zsolt és Fejes Tamás eszmecseréjéből az MCC Feszten.


A magyar kormányfő is tart politikai elemzést.



Jelenleg nehéz elképzelni, hogy az idei a rekordok éve legyen a hazai fesztiválszíntéren.


Ahogy a harckocsiárkok elkészülnek, elhelyezik az úgynevezett sárkányfogakat a határon.


Idén is hangot adnak a tehetségnek augusztus 1. és 3. között.


Sebaj, megmaradt még Koncz és Bródy, rájuk egész biztosan lehet számítani, ők mindig hajlandók egy jó kis kormányellenes fröcsögésre.


Fejes Tamás az első önálló boltját az édesanyja garázsában nyitotta.


Krúbiról is elmondta véleményét a Tankcsapda frontembere.


Nem gondolom, hogy nekem feltétlenül reagálnom kellene a világ akár szélsőséges „megnyilvánulásaira”, akár örömére, akár bánatára. Interjú.



Interjú a jövőre harmincöt éves Tankcsapda alapító-frontemberével hitről, hazáról és a közösségi médiával ránk szakadó virtuális állétről.





