Hatalmasat rúgtak a Tankcsapdába, mert nem úgy táncolt, ahogy ők fütyültek

2024. március 05. 09:49

Sebaj, megmaradt még Koncz és Bródy, rájuk egész biztosan lehet számítani, ők mindig hajlandók egy jó kis kormányellenes fröcsögésre.

2024. március 05. 09:49
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

„Az ellenzéki térfélen lassan szokássá válik, hogy azokba a közszereplőkbe, zenészekbe, műsorvezetőkbe gonoszul belerúgnak, akik nem hajlandók az ő véleményüket szajkózni, nem hajlandók a kormányt megállás nélkül bírálni. Legutóbb Curtis járt így, mert nem ment el az ominózus influenszertüntetésre, majd Ördög Nóra is megkapta a magáét, amiért szintén kihagyta Osváth Zsolt és Pottyondy Edina nevével fémjelzett dzsemborit. Most Lukács Laciék következtek a sorban, a bűnük csak annyi volt, hogy nem intéztek kirohanást a kormány ellen. Azonnal meg is kapták a magukét.

Úgy látszik, már az a fránya rockzene sem az igazi.

Sebaj, megmaradt még Koncz és Bródy, rájuk egész biztosan lehet számítani, ők mindig hajlandók egy jó kis kormányellenes fröcsögésre.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron

***

Kapcsolódó vélemény

undefined

Csépányi Balázs

Magyar Nemzet

Idézőjel

Ismét bebizonyosodott, hogy a módfelett pc liberálisok csak addig toleránsak, amíg valaki az ő véleményüket képviseli.

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
andreas-schwarz-raab
2024. március 06. 08:20
Gulyás Marcsinál nehéz bevágódni. Hívja meg talán a lakodalmas kvimbit, kistibit, a kislány és a torzot, lófaszi andriskát, kolonc zsuzsit, pa herevakaró bjódi tinit. Náluk tán teremnek még dicstelen (b)aloldali értékek.
Válasz erre
8
0
Antifleto
2024. március 05. 22:45
Eleve, hogy lehet ilyen kommunista neve egy műsornak hogy Partizán? Ennyi erővel akkor miért nem Gestapo? Menjenek már a picsába
Válasz erre
11
1
ekeke1
2024. március 05. 18:19
Quimby Tusnádfürdőn?
Válasz erre
7
0
egy genetikusanalattvaló
2024. március 05. 16:52
"Simson Gulyás Marcival szemben zéró tolerancia. Aki ad magára, oda biztosan nem megy el. Ezek szerint a Tankacsapda nem ad magára..." Így igaz. Mint közismert : ) "Aki disznók közé keveredik, megeszik a korpákok. "
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!