A Monarchia jobban vizsgázott az I. világháborúban, mint Oroszország – orosz történész a Mandinernek

Nyitókép: II. Miklós orosz cár katonái körében

Szergej Nyelipovics orosz történész az idei évben nemcsak egy diákkora óta elkezdett kutatás résztvevőjeként, hanem kötetszerkesztőként bocsátott közre egy vaskos, az első világháborúról szóló dokumentumkötetet. Az idén ismét kiadták a 2014-ben az első világháború áldozatairól és hőseiről már egyszer megjelent művét, de van egy vadonatúj könyve is, amely az orosz hadsereg első világháborús lengyelországi hadműveleteiről szól. Általában évente jelenik meg kötete az első világháborúról, amelyet mind az orosz, mind pedig a szovjet történettudomány elhanyagolt. Ennek okairól is beszélgettünk, amikor a napokban a Hadtörténeti Intézet és Levéltár vendége volt néhány napig – mivel végül itt talált meg olyan forrásokat, amelyeket Bécsben nem sikerült.

Gecse Géza interjúja.

***

Szergej Nyelipovics

Érdekes, hogy az első emlékművet az első világháború orosz hőseinek Moszkvában csupán 1994-ben avatták fel.

Moszkvában a Szokol metróállomás mellett hosszú idő óta valóban 1994-ben avattak először első világháborús emlékművet. Egybeesett ez Pavel Admovics von Plehve és Platon Alekszejevics Lecsickij emlékművének a felavatásával. Mindketten sikeres tábornokok voltak az első világháborúban! Plehve 1916-ban halt meg és Moszkvában a Hősök Temetőjében helyezték örök nyugalomra, majd Lecsickijt is ugyanide temették 1923-ban, azt követően, hogy börtönben „kellett” meghalnia! 2014-ben a világháború kitörésének 100. évfordulóján pedig a Nagy Honvédő Háború Múzeuma mellett nagyszabású emlékművet lepleztek le szintén Moszkvában. Ily módon az 1812-es honvédő háború, az első világháború és a Nagy Honvédő Háború emlékére egy külön kiállítási komplexum született, amelyet a Kutuzov sugárúton keresztül lehet megközelíteni és – e három nagyszabású háború legújabb kori történelmünk része.

Nem világos, hogy az első világháború miért volt az orosz és a szovjet történetírók számára nem kedvelt téma – és csak a legutóbbi időben kezdtek el róla többet beszélni? 

Nos,

Ha azonban megvizsgáljuk az 1920-30-as évek történeti irodalmát, meg kell állapítanunk, hogy rengeteg feldolgozás született és az első világháborús hadműveletekről l és e háború különböző szakaszairól nagy vita zajlott.Több történeti műhely is vitatkozott, de még ma is a második világháború viszi a prímet! Viszont az 1960-as évek közepén ismét feltámadt az érdeklődés az első világháború története iránt, amely az októberi forradalom körüli vitákkal hozható összefüggésbe. Ez érthető, hiszen ekkor kereken fél évszázados évfordulója volt a szovjethatalom születésének! Arkagyij Lavrovics Szidorov, aki az Orosz Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatójaként például igen részletesen foglalkozott a hátország és a gazdasági helyzet kérdésével az első világháború alatt. Az 1970-es és 1980-as években volt egyfajta megtorpanás, bár az első világháború katonai aspektusait, sőt a politikai vonatkozásait továbbra is kutatták. Ez ezt jelenti, hogy a hadseregben a forradalmi hangulat kialakulásának a vizsgálata, valamint a katonai bizottságok tevékenysége továbbra is kiemelt figyelmet kapott.

De az oroszországi köztereket a magyarországiakkal összehasonlítva arra a következtetésre fogunk jutni, hogy Oroszországban nincsenek első világháborús emlékművek…

Azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy emlékműveket a harcok színhelyén, tehát főként Lengyelország, Belorusszia és Ukrajna területén emeltek, ahol ezek ma is megtalálhatók! Az elesettek, köztük még az ellenség sírjai is ott vannak mindenütt: nemcsak Belorusszia és Ukrajna, hanem még a Baltikum területén is! Kérdés, hogy a helyieknek van-e egyáltalán fogalmuk róla, hogy kik is nyugszanak a kövek alatt! A közelmúltban a Memel-vidéki Palanga, az egykori Orosz- és Német Birodalom határvárosában jártam, amely a Balti-tenger partján ma Litvániához tartozik. Az ott lakóknak fogalmuk sincs róla, hogy kik vannak a város határába temetve.

A cári hadsereg katonái

Hogyan lehetséges, hogy Oroszország, amely több mint háromszor akkora volt, mint az Osztrák-Magyar Monarchia, hamarabb mondta fel a szolgálatot a frontokon, mint a vele szemben harcoló Oroszország?

Nos,

a gonosz, sötét erők munkálkodásának eredményének tudja be Oroszország kudarcát.

Gonosz erők alatt a szabadkőműveseket és a bolsevikokat értik?

Igen, de másokat is. A következő jelentős irányzat – a már említett Szidorov és követői abból a lenini megállapításból indultak ki, hogy Oroszországban a legfejlettebb és legelmaradottabb elemek egyszerre és együttesen voltak jelen, és a kapcsolat a háború során a társadalom különböző csoportjai között megbomlott. És vannak történészek, az orosz államtörténet kutatói, akik úgy gondolják, hogy a fejlődés motorjai mellett az államapparátus igyekezett a fejlődést, amennyire csak lehetséges volt, fékezni. Mindent összegezve úgy tűnik, hogy a háború rákényszerítette a társadalom különböző csoportjait, hogy változtassanak, viszont ezek a folyamatok nem értek be, és a különböző társadalmi csoportok között hatalmas konfliktusok feszültek. A háború előre haladtával egyre inkább gondolta úgy mindenki, hogy jobban képes a társadalomban képviselni a saját érdekeit, mint ahogy annak összehangolására az akkori vezetés képes volt. A társadalmi bizalom ily módon végzetesen megingott és nem billent helyre.

Azt jelenti ez, hogy ön szerint a Habsburg Monarchia társadalma hatékonyabb volt, mint az Orosz Birodalomé?

Igen,

A britek, franciák, olaszok és a Monarchia is nálunk jobban tudták mozgósítani a saját társadalmukat! Gondoljon csak például a nők helyzetére! Miként tudták őket bevonni mindenütt Európában, nemcsak a hadi termelésbe, hanem a háborúba még kisegítő egységekként is és mi hogyan nem – Oroszországban.

Cári katonák a lövészárokban

Engem Európában alapvetően Ausztria-Magyarország és Oroszország azért érdekel, mert ez a két nagyhatalom volt soknemzetiségű, miközben a többi állam gyakorlatilag nemzetállamnak tekinthető, beleértve még Németországot is. Én is úgy látom, hogy a világháborúban Ausztria-Magyarország jobban vizsgázott, mint Oroszország, mégis eltűnt Európa térképéről, miközben Oroszország a birodalmi romok alól azért a Szovjetunió képében valamiképpen mégiscsak feltámadt.

A Szovjetunió viszont más volt, mint az Orosz Birodalom. Amennyiben az állam berendezkedését vizsgáljuk, nemcsak a Szovjetunióról, hanem még a mai orosz államról is elmondható, hogy nemcsak a népek önrendelkezésének az elvét vette át a kulturális autonómia formájában az Osztrák-Magyar Monarchiától, hanem a kulturális adminisztratív autonómiát is. Ezeket kezdeti formájukban a Monarchia gyakorlatában lehetett csak felfedezni. Nemcsak Bosznia-Hercegovinában, Galíciában, hanem Horvátországban, sőt a Magyar Királyság többi területén is volt autonómiája a nemzeti-nemzetiségi közösségeknek. Ezekből aztán a Szovjetunió gyakorlatában sok mindent sikerült megvalósítani.

Az idén három kötete jelent meg, amelyek közül egy számít igazán újnak, de évente átlag egy új kötetet szokott közreadni. Hogy sikerült erre a kivételes helyzetre szert tenni?

Nem kivételes a helyzet, mert Adrej Ganyin például hozzám hasonlóan produktív, vagy Gyenyisz Jurjevics Kozlov, aki leginkább a flotta kérdéseiről szokott írni.

Miként látjuk hadtörténeti szempontból az első világháborúban Ausztria-Magyarország és Oroszország haderejét? Azért kérdezem ezt, mert az oroszok ágyúi sokszor például messzebbre hordtak, mint a Monarchia lövegei, és a lovasságuk is kifejezetten erősnek számított. Géppuskából pedig – most nem az első háborús évre gondolok, hanem 1916-ra, amikor már előfordult, hogy kétszer annyija volt az oroszoknak, mint a Monarchia csapatainak.

A Mannlicher és Muhin puskája nagyjából azonos kategória. Míg a Délnyugati Frontot 1916-ra sikerült teljes mértékben jó fegyverekkel ellátni, addig az Északi és a Nyugati Front hiányt szenvedett belőlük, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy a katonák mintegy 10%-ának nem volt mivel lőnie. Ráadásul a különböző orosz egységeknek nem egyszer japán és amerikai lőfegyverük volt. Sőt, a Délnyugati Fronton teljes hadtestek, például a 32. teljes egészében zsákmányolt Mannlicher puskákkal volt felszerelve. Ami pedig a lovasságot illeti, rövidesen kiderült, hogy a huszárság mint fegyvernem a lövészárok háborúban bevethetetlen volt. Ha az osztrák-magyar hadsereggel hasonlítjuk össze az oroszt, fel fog tűnni, hogy az osztrák-magyar hadseregben gyakorlatilag 1914 őszétől kezdve a lovasságot a lövészárkokban „eldugják”, és a lovas katonák a továbbiakban a háborúban gyalogosokként harcolnak tovább. Ennek eredményeként a lovasság fokozatosan gyalogsággá „változik”. A háború végére, sőt, már 1917-re az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében nincsenek lovas egységek.1917-re elmondható, hogy a központi hatalmak közül lovassággal már csak a németek rendelkeznek! Ami Oroszországot illeti, ott viszont

Licsickijnek a 9. hadsereg parancsnokának például ez kivételesen sikerült. Ő volt az, aki Bukovinában 1917 nyarán a hadműveleteket vezette. Az esetek többségében azonban az orosz lovasság a front mögött, a hátországban állomásozott. Ezt a katonaságot élelmezni kellett, miközben valójában kevés hasznát lehetett venni a harcokban. A képzettsége szerint szintén lovassági tábornok Bruszilov például 1916 decemberében eljut oda, hogy a vezérkar tanácskozásán egyenesen a lovassági fegyvernem felszámolását javasolja, továbbá alá kívánja őket rendelni a hadtestparancsnokságoknak. Vagyis hiába volt a cári hadsereg lovassága kiváló, ha a hadműveletekben nem tudták megfelelően használni őket.

Monarchia vs Oroszország a Kárpátokban

Ahogy ön nálunk Budapesten a 2017-es előadásában is fogalmazott: hiába volt olykor géppuskában 2-3-szoros túlereje az orosz csapatoknak, de előfordult, hogy nem volt olyan fegyverük, például kézigránátjuk, mint a Monarchia egységeinek, hogy a németekről most azért ne beszéljünk, mert nekik megvolt mindenük!

Ez is az elterjedt mítoszok közé tartozik, hogy a német hadseregnek megvolt mindene. Sőt, ha valaki tüzetesebben vizsgálja az első világháború történetét, észre fogja venni, hogy a Habsburg Monarchiának  voltak olyan fegyverei, amilyenek a németeknek sem voltak. A 10 cm-es tarack ilyennek számít és a hasonló német taracknál is jobbnak bizonyult a harcokban, miként az 1915-re továbbfejlesztett változata is.

Károly trónörökös vezetése alatt a Monarchia csapatai 50%-ban ezzel voltak felfegyverezve. A másik a 15 cm-es átmérőjű nehéztüzérségi ágyú. A Skoda 30,5 cm-es tarackjáról nem is beszélve, amelyek mind kiválónak bizonyultak és felülmúlták a hasonló német fegyvereket is. Sőt, jobbak voltak a franciák, angolok és olaszok fegyvereinél is. Ha az aknavetőkre gondolunk, a Monarchia hadseregében több volt belőlük, mint a németben. Az 1916-os év végén egy hadosztályban a németeknél 12-15 aknavető volt, míg az OMM csapatainál 20-40, sőt, néha ennél is több! 1917-re pedig volt, hogy elérte a 100-at is. Légaknavetője pedig a világon senkinek sem volt a Monarchiát leszámítva – egyet közülük meg lehet tekinteni a várban a Hadtörténeti Múzeum előtt!

***

Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság döntésének köszönhetően az Aspektus az idén is meghirdette első világháborús történelmi ismeretterjesztő kisfilm vetélkedőjét. A kisfilmek beküldési határideje november 25-e. További részletek a www.aspektus.eu oldalon.