A progresszív aktivisták valójában gazdag, diplomás fehérek kis csoportjából kerülnek ki, és még a különböző kisebbségek is nagyrészt elutasítóak a politikai korrektséggel szemben – derül ki a The Atlantic által közölt amerikai felmérés adataiból.
Érdekes kutatási eredményről számolt be az amerikai Atlantic. Míg a szociális média alapján azt lehetne gondolni, hogy az Egyesült Államok két, körülbelül azonos méretű táborra oszlik – a megcsömörlött jobboldali, idős és fehér, illetve a radikális baloldali, fiatal és színes bőrű csoportra –, addig a More in Common nevű szervezet által publikált kutatás szerint a valóságban egyáltalán nem így néznek ki az arányok, s a mérleg a jobboldal javára billen.
A felmérést Danel Yudkin, Miriam Juan-Torres és Tim Dixon jegyezi, és 8000 mélyinterjú alapján készült. Az Atlantic szerint ha megvizsgáljuk a felmérés alapján, hogy mit gondolnak az amerikaiak a bevándorlás, a fehér privilégium vagy a szexuális zaklatás gyakorisága témáiban, hét csoport rajzolódik ki: a progresszív aktivisták, a hagyományos liberálisok, a passzív liberálisok, a politikailag kiábrándultak, a mérsékeltek, a hagyományos konzervatívok és az elkötelezett konzervatívok.
A felmérés szerint
és nézeteik az amerikai fősodraton messze kívül esnek. Mindössze az amerikaiak 8%-a számít progresszív aktivistának, és az ő nézeteik így még annyira sem általánosak, mint az erősen jobboldaliaké. A döntő többség alapvetően a politikából kiábrándultak táborát erősíti: ők úgy érzik, nem kapnak hangot az Egyesült Államok közéletében.
Azonban még a politikailag kiábrándult többség sem szereti a politikai korrektséget. A teljes lakosság 80%-a gondolja azt, hogy „a politikai korrektség gondot okoz az országunkban”. Még a fiatalokat is zavarja a politikai korrektség: a 24-től 29 éves korosztály 74%-a elégedetlen a píszível, míg a 24 év alattiaknak a 79%-a. Ebben a kérdésben a baloldaliak minden korosztályban egyértelműen kisebbségbe szorulnak.
Ha tehát nem a kor vonzza a politikailag korrekt nézeteket, akkor biztos a faj – dobja fel a labdát az Atlantic. Ám ez sem igaz.
A fehérek 79%-a ellenzi a píszít, míg az ázsiaiak 82%-a, a spanyol ajkú (Hispanic) amerikaiak 87%-a, és az őslakos amerikaiaknak egyenesen 88%-a. Egy őslakos amerikai egyenesen úgy fogalmazott a jelentés szerint, hogy „minden nap arra ébredsz, hogy valami megváltozott. Zsidót mondasz? Vagy zsidó származásút? Feketét? Vagy afro-amerikait? Egész nap attól rettegsz, hogy elrontod, mit kell mondani. A politikai korrektség egy bizonyos értelemben ijesztő”.
Az egyetlen bizonyítottnak látszó állítás, ami az általános narratíva része, hogy az afro-amerikaiak gyakrabban támogatják a politikai korrektséget. De a különbség köztük és a többi csoport között sokkal kisebb, mint gondolnánk: az afro-amerikaiak háromnegyede ellenzi a politikai korrektséget. Ez azt jelenti, hogy csak 4%-al kevesebb afro-amerikai gondolja azt, hogy a politikai korrektség problematikus, mint a fehérek, és csak 5%-al kevesebb, mint az átlagos amerikai.
Tehát akkor mi osztja fel az amerikai társadalmat a politikai korrektséget ellenző és pártoló részekre? Az elemzés szerint a jövedelem már inkább meghatározó. Míg az 50 ezer dollárnál kevesebbet kereső válaszadók 83%-a ellenzi a politikai korrektséget, addig az 100 ezer dollár felett keresőknek csupán a 70%-a ellenzi azt. S míg a felsőoktatásban részt nem vettek 87%-a gondolja azt, hogy a politikai korrektség problémássá vált, addig a diplomásaknak csupán 66%-a véli így. Sajátos módon tehát a tőkeellenes baloldal érveit a gazdag amerikaiak inkább érzik a magukénak, mint a szegényebbek.
A leginkább azonban minden jel szerint a politikai preferenciák számítanak. Az elkötelezett konzervatívok 97%-a véli problémásnak a politikai korrektséget, míg a hagyományos liberálisok között ez a szám 61%. Egyedül a progresszív aktivisták állnak ki többségükben a píszí mellett, de közülük is 30% úgy gondolja, hogy az gondot jelent.
Szóval kik is a progresszív aktivisták? A jelentés szerint
Kétszer valószínűbb, hogy 100 ezer dollár felett keresnek egy évben, mint bármelyik más csoport. Közel háromszor valószínűbb, hogy diplomásak, s bár a felmérésben részt vettek között 12% volt a feketék aránya, addig a progresszív aktivisták között az afro-amerikaiak száma csupán 3%. Az Atlantic summázata tömör: „Eltekintve az elkötelezett konzervatívak apró csoportjától, a progresszív aktivisták a fajilag leginkább homogén csoportosulás az országban”.
Az Atlantic közölte a cikkre beérkezett olvasói leveleket is. Egy ausztrál olvasó szerint „napjaink politikailag kiábrándult többsége megértette, hogy a liberális elit csupán állítja, hogy értékeket képvisel és a többség javát keresi, ám nem gondolja azt komolyan. Valójában egy új arisztokráciát építenek fel, ahol a többség számára el nem érhető jogokat és előnyöket akarnak birtokolni. Nem érdekli őket, hogyan gondolkodik a többség, és nem is osztoznak azokban a gondokban, melyeket a többség tagjai megélnek, miközben próbálják eltartani családjaikat”.
A Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadás után mindenki nukleáris fegyverkezésbe kezdett. A több mint kétezer nukleáris kísérlet rengeteg ártatlan ember megbetegedéséhez és korai halálához vezetett.
Egy szépséghiba van a dologban.
Komolyan kérdem: ez egy bűvös szám, ez a 14, ott megállunk, vagy megyünk tovább is?
Rákay Philip feltette a legégetőbb kérdéseket.
Senki sem reagál a politikai hajtóvadászatra.
Eddig bírta a német „szólásszabadságot” az anti-Greta.
„Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten” – Zbigniew Ziobro sem fogta vissza magát.
A Nemzeti Tömörülés már régóta szorgalmazza az algériai migránsokat támogató egyezség elítélését. A nyilatkozat elfogadása újabb szög lehet a francia – algériai kapcsolatok koporsójába.
