Meg kell kérdőjelezni a modernitás dogmáit – Lánczi András a Mandinernek

Ön az igazságról beszélt az egyetemi évnyitó beszédében. Ez valamiféle állásfoglalás az ön részéről az értelmiség szerepéről szóló vitában?

Az évnyitó köszöntőmben arról beszéltem, hogy a legrégibb európai egyetemek címerében ott van valamilyen bibliai idézet, és többnyire az a szó, hogy veritas, igazság. A végső veritas az Isten. Az amerikai egyetemeknél általában eltűnik a bibliai idézet, de a veritas szó megmarad. Mert az igazság keresése az egyetem lényege. Nem az igazság megtalálása, hanem a keresése. A német egyetemeknek manapság viszont ma többnyire semmitmondó címerei vannak. Pedig ha Európában voltak fontos egyetemek, akkor azok a német egyetemek voltak! Tehát semmiféle állásfoglalást nem tettem, hanem egy kijelentést fogalmaztam meg. És nem is elsősorban az értelmiségről. Hanem korunk szellemi, gondolkodó emberéről. Annak feladatáról, felelősségről, és persze az egyeteméről. 

Mi az értelmiségi feladata és felelőssége?

Az egész értelmiségi vita tulajdonképpen félrevezető: látszólag arról szól, szüksége van-e az értelmiségre. De nem tisztázza, mi is, ki is az „értelmiség”. Én úgy vélem, az értelmiségi dolog gyökere ott keresendő, hogy a modern világban kiiktattunk minden olyan mércét, amivel a dolgokat abszolút módon meg lehet ítélni. Ma már minden relatív. Isten nem autentikus, nem hiteles, mert racionálisan, „tudományosan” nem bizonyítható a léte. Ezért a hit alapján nem lehet véleményt formálni. De relatív az igazság is, mi több, sokak szerint konstruált. Mi marad? A klasszikus felvilágosodás racionalitása, ami a magára hagyott észt hagyja meg az egyetlen mércének. Erre épült rá az „értelmiség”. Az értelmiség általunk használt fogalma Közép-Európában keletkezett, mivel itt a progresszió vált a modernség fő kérdésévé. Amikor Széchenyi felismeri, hogy nem vagyunk olyanok, mint Anglia, s olyanná kéne válnunk. Amikor a fiatal Max Webert azt foglalkoztatja, hogy miért maradnak le a németek az angolok mögött; amikor a 20. századi kelet-európai európai gondolkodók jó része Amerika felé fordul – ezekben az esetekben mindig az ész tekintélyét és rá épülő progressziót teszik meg abszolút mércének. Az értelmiség önképe az, hogy ő a világi mércék birtoklója, elsősorban is a morális mércéé.

A politika pedig alapvetően morális kérdésekről szól, ezért aki megmondja, hogy mi a helyes és mi a helytelen, az azt is megmondja, milyennek kell lennie a politikának. 

A haladást szolgáló tudás birtokosaiként világi megmondóemberekké váltak. Eközben viszont egyre élesebb és szétválasztóbb viták zajlanak arról, mi is a tudás. A technológiai? Az alkalmazható? A társadalomtudományi? Csak az, amelyet empirikusan nyernek? Tudás sokféle lehet, Arisztotelész szerint ötféle tudásfajta van, ebből mi ma döntően a technét alkalmazzuk, s ezen mérünk mindent.

„A re-akciós reagál, csillapítani és mélyíteni akar.”

Létezhet-e jobboldali értelmiség, vagy ez önellentmondás?

Ezek a konzervatívok, mármint a nem ösztönösen, hanem reflektált módon konzervatívok, a re-akciósok. Akinek problémája van ezzel a szereppel és azzal, hogy mi vezetett idáig, annak vitája lesz ezzel az egész értelmiségi önfelfogással. A re-akciós reagál, csillapítani és mélyíteni akar. Ha valaki megkérdezi, hogy mi a foglalkozásom, és azt mondom, hogy tanár vagyok, akkor lehet azt mondani, hogy értelmiségi. Ez így leíró jellegű fogalom. Viszont amikor az jön elő, hogy az értelmiségi véleményt meg kellene hallgatni a politikaformálásban, mert anélkül nincs jó politika, az baloldali elképzelés arról, hogy a politikának hogyan kellene tenni a dolgát, és milyen intézményei legyenek. Ennek a legmélyén ott van egy tudáskép. A baloldali tudásképe az, hogy ha baj van, akkor azt úgy lehet orvosolni, hogy felvilágosítjuk az embert: még több információt adunk, még több tudást. De ha nagyon egyszerűen akarom megfogalmazni,

Mert akinek van főnöke, az pontosan tudja, hogy nem lehet bármit, akárhogy mondani. Ezt az egyetemi tapasztalataim is megerősítik. 

Úgy gondolják az egyetemi professzorok, hogy nincs főnökük?

Sok egyetemi oktató úgy gondolja, hogy mindent felülír az ő morális véleményalkotási szabadsága, és úgy viselkedik, mintha nem lenne munkavállaló, nem lennének munkajogi kötelességei, nem lenne elvárható, hogy az intézmény iránt lojális legyen. Amikor pedig két lovon ül egy fenéken, akkor kénytelen végül választani a kettő közül. 

A CEU-ügyet hogyan értékeli?

CEU volt, van és feltehetőleg lesz is; a mi egyetemünk együttműködési szerződést kötött vele még az év elején. Mi a versenyben vagyunk érdekeltek. Nagyon régóta érlelődik viszont egy vita a CEU helyéről a magyar felsőoktatásban: mit képviselnek ők? Mert például agyelszívást gyakorolnak, amit egyébként szóvá is tettem a rektoruknak legelső találkozásunk során.

Viszonyítási pont a CEU a Közgáz számára?

Én nyíltan versenytársnak tekintem a CEU-t. Teljesen természetes, ha az egyetemek versenyeznek egymással, az lenne a baj, ha nem tennének így. Mi, a Corvinus Közép-Európa egyik megkerülhetetlen társadalomtudományi egyetemévé akarunk válni. Varsótól Zágrábig felvettük a kapcsolatot a régió fontosabb felsőoktatási intézményeivel.

Említette azt a tudásképet, amely a megoldást a felvilágosításban látja. Eszerint a morális rossz gyökere a tudatlanság?

Pontosan. A sztereotip válasz a problémák kezelésére a még több és még több oktatás. Pedig nem biztos, hogy a gonosz gyökere csak a tudás hiánya, hisz az ember kicsit összetettebb. Vannak például szenvedélyeink. A racionalitás nagyon hamar kapitulál a konkrét élethelyzetek előtt. Különben nem lenne ennyi elhízott ember és még sok minden más baj. A felvilágosultak szó szerint a racionalitásra redukálják az embert. Ezzel szemben mi azt mondjuk, hogy ez egyetlen dologhoz vezethet, a modern tudomány és a technológia magasztalásához. Nicolás Gómez Dávilának van egy zseniális mondata: „a modern társadalom csak két dologban előzi meg a korábbiakat: a közönségesség és a technika terén”. Ez tökéletesen így van. Közönségességben azért, mert mindenki egyenlő, tömegtársadalom van, mindenki mindenhez hozzáfér. Valójában a legalsó, a filozófiátlan ízlés válik általánossá. Amiről mi beszélünk, az pedig az, ami a francia Philosophie magazin egyik nyári számának címlapján látható: Anti-felvilágosodás. Barrés, Baudelaire, Chateaubriand, Heidegger, De Maistre, Maurras, Nietzsche, Sade, Carl Schmitt szövegeit idézik és interjúkkal igyekeznek értelmezni a mai re-akciós világképet.

Tényleg egyenlők vagyunk? Ha nem tudod Istent racionálisan bizonyítani, akkor nincs Isten? Andreas Kinneging holland professzor nemrég egy konferencián arról beszélt, hogy komolyabban kellene venni a középkor szellemi teljesítményét. A mai világ azon a támasztékon áll, amit egyenlőségnek hívunk. Ebben a dogmatikus formában azonban ez nem igaz. Egy konzervatív szerint, írja Russell Kirk, egyféle egyenlőség fogadható el: a jog előtti egyenlőség.

Ugyanakkor már itthon is megjelent az a marxista-posztmodern konglomerátum, aminek a lényege éppen az, hogy tagadja a felvilágosodást. Nem lehet, hogy a baloldali mainstream ma már egy felvilágosodás-tagadó posztmodern?

Ma már minden „poszt”. Szerintem csak arról van szó, hogy a baloldali világmagyarázatok tudásalapja hiteles-e még. Valójában az utolsó nagy bástyái a liberálisoknak az egyetemek, ahol tovább csiszolgatják a felvilágosodás dogmatikáját. A Modern Age mostani számában

A re-akciósók eretnekek, a liberálisok a mainstream, ők az egyház. S az egyetemi adminisztráció is ezt erősíti.

Visszatérve az első kérdésre: a jobboldali értelmiségnek, vagy ha jobban tetszik, ha elkerüljük az értelmiségi szót, a szellem jobboldali embereinek milyen szerepe lehet a politikában, közéletben?

Mondják el a véleményüket. De az naivság, hogy majd ezek alapján lesz kormányprogram. Én sem állok oda a műtőasztal mellé és mondom az orvosnak az utasításokat. Miért gondolják, hogy a politikához nem kell érteni, és elég, ha morálisan vagy szaktudósként nagyon erősek vagyunk?

Azt mondja, hogy a politika morális kérdésekről szól. Az is vita volt a jobboldalon, hogy mi a szerepe a hatalomnak, hatalomtechnikának: a politika pusztán a hatalom megtartásáról szól, vagy valamiért akarjuk a hatalmat megtartani? Van-e moralitása a politikának, vagy az egy teljesen más állatfaj?

Van moralitása, persze. Van azonban itt több ellentmondás is. A modern világ a modern tudáson alapszik, a modern tudás pedig a progressziót támogatja. Viszont a modern tudás, a modern tudomány szigorúan mentesíti magát a morálfilozófiától, amit ugyanúgy letolt magáról, ahogy korábban a teológiát. Mindezt annak érdekében, hogy a materialista értelemben felfogott természetet minél ellenőrizhetőbb formában képes legyen megérteni. De ahogy a teológia is tudomány, nagyon komoly tudomány, ugyanúgy a morálfilozófia is komoly dolog. De ha ki kell gyomlálni a tudásunkból a morális szempontokat, lásd még „értékmentes tudomány”, akkor elvész a tudás morális dimenziója: pedig minden tudásnak morális következményei is vannak. 

Az értelmiség pontosan ezt az ellentmondást akarja feloldani: utólag, a morálfilozófiától mentes tudást akarja morális kontextusba helyezni. Ekkor keletkeznek a világnézetek és az ideológiák. Tekintse magát értelmiséginek, aki akarja; de az tévedés, hogy a politikus egy immorális véglény, aki nem gondolkozik és nincs morális érzéke. Ez teljes tévedés. Azzal lehet vitatkozni, hogy milyen egy politikus minősége. De az értelmiségi soha nem veheti át a politikus helyét, mert ha azt teszi, akkor politikussá válik.

Ez pedig legalább olyan veszélyes, mint a földben talált világháborús aknával babrálni. Nincs veszélyesebb dolog, mint a politika, mert hatalomról szól. 

„Az autonómiát sürgetők beleütköznek abba a problémába, hogy mégiscsak van egy fenntartói oldal.”

Vajon a kormány által elvégzett oktatási átalakítások, a praktikusabb szakmák előtérbe helyezése mögött az ön által felvázolt tudásszemléletek vannak, egyrészt hogy ma a techné a meghatározó, másrészt, hogy a tudás mégsem megváltó?

Magyarországon az oktatási intézmények döntő többsége állami fenntartású. Az autonómiát sürgetők beleütköznek abba a problémába, hogy mégiscsak van egy fenntartói oldal. Egyébként a baloldal is bele akar szólni abba, hogy mit oktassunk, például ne legyen teológia és hittan, mert az nem semleges világnézetileg. Miért, az ateizmus semleges világnézetileg? Vagy a technológia fejlődésének abszolutizálása, dicsérete nem ott akad el, hogy a technológia sosem semleges, mindig valamilyen morális szinten álló emberek használják, vagyis hiába van technikai fejlődés, ha az emberiességünket süketség és műveletlenség veszi körül? Akik észt és toleranciát hirdetnek, maguk gyakran nem toleránsak. Az első a ráció félreértelmezésén alapszik, a másikat pedig politikai érdekből teszik. Egy magánegyetemen, magániskolában jórészt azt csinálnak, amit akarnak. Ki szól abba bele, hogy a Waldorf vagy az Alternatív Közgazdasági Gimnázium mit csinál?

És az állami fenntartású intézményekben?

A fenntartó végrehajtójaként tehát a kormánynak joga van beleszólni az állami oktatásba. Hogy ez jó vagy nem? Az előző két évtizedben elburjánzott az a szemlélet, hogy csináljon mindenki azt, amit akar, tanítson, amit akar. A l’art pour l’art oktatástól el kell mozdulni a valóságos igényeket, szükségleteket tükröző oktatás felé. Ezért jó ötlet a duális képzés. De ez nem jelenti azt, hogy ne legyen bölcsészkar és gimnázium, csak az arányokon kell változtatni. Ugyanakkor minden képzésben fontos lenne őrizni a legfontosabb kérdésekre való válaszkeresés igényét. Ezért itt, a Corvinus Egyetemen például elindítjuk a Korszakos Könyvek programot: hat félév, egy könyv egy félév, kiválogatott diákokkal, visszaszerezve azt a szemléletmódot, amit kiirtott a fejlődés dogmája, hogy próbáljuk megérteni, hogy kik vagyunk, miért vagyunk. Tervezem bevezetni minden félév elején, hogy legyen egy nagy előadás, kredit nélkül, tantárgy nélkül, az jön be, aki akar, korunk nagy kérdéseiről. Keresni kell az egyensúlyt az egészre vonatkozó tudás és a specializáció kényszere közt. Ma a természettudósok filozofikusabbak, mint azok, akik hivatásszerűen filozófiával foglalkoznak.

A Közgáz a rendszerváltás óta a jobboldalon egy liberális egyetemként volt számon tartva. Érzékel ebből valamit s vannak konfliktusai a kormánnyal a Közgáz vezetőjeként emiatt?

A közgazdaságtudományi képzés 1920-ban indult el Budapesten és abból nőtt ki később 1948-ban a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem, amit utóbb a kommunisták Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre neveztek át. A közgazdaságtudományt ebben az időszakban ideologikus tárgyként fogták fel, aminek igazolnia kell a szocialista népgazdaság politikai irányvonalát, miközben csomó praktikus problémával kellett foglalkozni, hiszen a valóságot nem lehet kerékbe törni. Ugyanakkor ez az egyetem, mivel kulcsfunkciót látott el a tudományon belül, a magyar elit-utánpótlásnak egyik fontos intézményévé vált. A kilencvenes évektől az egyetem nagyon erőteljesen nyitott a világra. A mai kormányból itt tanult Varga Mihály, Szijjártó Péter, Rogán Antal, Novák Katalin is. Államtitkári szinten is még több nevet fel lehetne sorolni. De ugyanezt el lehetett mondani a Gyurcsány-kormányról is. A Corvinus Egyetem a magyar elit utánpótlásának egyik fontos bázisa. 

Elitisták?

A teljesítményelvet nagyon komolyan vesszük. Bevezettük az oktatói teljesítménymérést, publikációkon, az órák minőségén, hallgatói és vezetői véleményezésen keresztül. Szakítani akarunk a felsőoktatás legnagyobb hibájával, azzal, hogy az alacsony oktatói bérek miatt mindenkinek második, harmadik állása van, ami az egyetem fejlesztésének egyik nagy akadálya. Választás elé kell állítani a kollégákat: ha az egyetemen adod le a teljesítményt, itt dolgozol, akkor tisztességes fizetést fogunk adni. Nálunk a differenciálbérezés stratégiai cél, s ez morálfilozófiai szempontból teljesen szembemegy az uralkodó egalitariánus felfogással. Egy másik stratégiai cél a diákszervezetek és a szakkollégiumi rendszer fejlesztése. Egyébként is az egyetem fejlesztési szakaszban van, saját kollégium, sportcentrum fog épülni, a főépületet is felújítjuk, kialakítunk egy professzori klubot, Székesfehérváron önálló campust fejlesztünk. Kristálytisztán letisztult gondolatom, hogy egy egyetem csak akkor lehet nemzetközi, ha lényegében bilingvissé válik, vagyis a kurzusok fele idegen nyelvű. Még nem tartunk itt, jelen pillanatban a tárgyak kb. 15-18 százalékát tartjuk idegen nyelven. Továbbá olyan intellektuális közeget kell kialakítani, ahol a világ bármely oktatója inspirációt talál nálunk.

„A valóságba való durva beavatkozás ritkán jár sikerrel.”

Egy kormánynak be kell avatkoznia aktívan, vagy hagyni kell, hogy spontán társadalmi folyamatok érjenek be?

A valóságot senki nem tudja megerőszakolni. Egy kormány az állam legmozgékonyabb intézménye. Mérlegelnie kell, mely társadalmi intézményt és gyakorlatot kíván fenntartani, vagy egy újat bevezetni. Egy kormány színezetét is az határozza meg, hogy erről a kérdésről hogyan gondolkodik. Tendenciájában kell kirajzolódnia, hogy mit gondol a világról, milyen célokat tűz ki, mikor miért dönt úgy, ahogy. A valóságba való durva beavatkozás ritkán jár sikerrel. A nemzet egy közösség, amelynek legaktívabb eleme a kormány, ami sokat tud formálni, sőt egy korszakot is megteremthet, de a hatását tendenciájában csak az utókor tudja megragadni.

A nemzeti választásokból úgy tűnik, mintha Európa népeinek egyre inkább elege lenne a technokrata vagy középen állóan langyos, karaktermentes elitből és pártokból. Beszélhetünk konzervatív reneszánszról a nyugati világban vagy legalábbis Európában, vagy ez túlzás?

Általános az elbizonytalanodás azzal kapcsolatban, hogy mi a Nyugat célja, mik az értékeink, hogyan kell élnünk. Hosszú idő után ismét megkérdőjeleződik a tudás és a hit viszonya, amire a Ratzinger–Habermas-vita jó példa lehet. Nem feltétlenül nevezném konzervatív reneszánsznak a folyamatot, de az elbizonytalanodás mellett egyre gyakrabban merülnek fel klasszikus hivatkozási pontok. Az európai kultúrában azok lettek nagy gondolkodók, akik vissza tudtak menni egy korábbi pontra, Auguste Comte pozitivizmusa is a francia forradalom teremtette szellemi válság belátásából fakadt, és ezért akart minden tudást megváltoztatni, de az ő gondolkodását már satuba fogta a progresszió eszméje mint legfőbb szempont. Pedig Rousseau még visszanyúlt Pál leveleihez, valamint Lucretius De rerum naturájához.

Akik nemcsak előre néznek, és végképp eltörölnek, hanem vissza mernek menni – azok lesznek a jelentős szerzők, meghatározó gondolkodók. Re-akciósnak lenni azt jelenti, hogy a felvilágosodásban gyökerező modernség dogmáját megkérdőjelezzük. Én erre alapozom a jövőre kész szellemi-gondolkodó ember fogalmát – amelyet nem szeretek értelmiséginek hívni. És ezért állítom, hogy az egyetem feladata az igazság keresése, e keresés feltételeinek a biztosítása.

***

Fotók: Krč Viktor