A nihilizmus az új baloldal esszenciája – Roberto de Mattei a Mandinernek

Filemon Norbert és Heltai Péter interjúja

Rómában, épp Erdő Péter bíboros címteploma mellett beszélgetünk. Járt már valaha Magyarországon, vannak magyar kapcsolatai?

Csak egyszer jártam önöknél, sajnos akkor is csak néhány napig maradhattam. Történészként nagyra tartok minden országot, amelyek szovjet elnyomás alatt éltek. Magyarország kiemelkedik közülük, hiszen a magyarok bátran fel is lázadtak a diktatúra ellen. Különösen közel áll hozzám Mindszenty József bíboros alakja, akit a huszadik századi katolikus ellenállás nagy hősének tartok.

Március végén a patinás washingtoni Cosmos Clubban tartott beszédében a fatimai jelenések századik évfordulója kapcsán három másik évfordulóra hívta fel a figyelmet, amelyek meghatározzák a jelenünket: 1517, 1717, 1917. Hogyan kapcsolhatók össze ezek az évszámok?

A három dátum eszmetörténetileg kapcsolatban áll egymással, és rámutatnak arra a mély politikai, kulturális és vallási krízisre, amelyben ma élünk. Nagyon fontos, hogy megértsük a válság a gyökereit, ugyanis a jelenünk egy hosszú folyamat eredménye. Mindez Itáliaban, a humanizmussal kezdődött, aztán német területeken folytatódott a protestáns forradalommal egészen Lutherig. Ezután következett a francia forradalom és végül a bolsevik hatalomátvétel Oroszországban. 1717 lehet feltűnő, mert az nem a francia forradalom, hanem az első szabadkőműves nagypáholy megalakulását jelöli. Nagyon közeli a kapcsolat a szabadkőművesség elterjedése és a forradalmi események között. Közös pont aztán az évszámokhoz kapcsolódó áramlatokban, hogy az egységes keresztény világ lerombolását tűzték zászlajukra.

Ezek a „próbálkozások” láthatóan kudarcot vallottak. Hogyan érkezünk meg a jelenbe?

A huszonegyedik században új szelek fújnak: a konstrukció helyét átvette a destrukció; (újjá)építés helyett pusztítás. Ez napjaink „forradalmárjainak” közvetlen célja. Amit mondok, a kommunizmusból könnyen megérthető. A kommunista gondolatnak két oldala van: egyrészt adott egy – nem jó, de – pozitív elképzelés egy egyenlő, osztályok nélküli társadalomról. Másrészt ott van a destruktív, az előbbi elérése érdekében a kereszténységet és annak alapjait, a családot, a tulajdont, az államot, illetve magát a vallást lerombolni akaró aspektus. Ez a nihilizmus az új baloldal esszenciája. A huszadik század kudarcai, azaz hogy az utópista víziók csak halált és háborúkat hoztak, teljesen megölték a konstruktivista megközelítést – maradt a káosz és a rombolás, amelyekből azt remélik, hogy valami új születhet. Ez a nihilizmus az új baloldal esszenciája.

*

„Napjainkra az egyházban tapasztalható válság az egység középpontját, a pápaságot is érinti.”

Térjünk még kicsit vissza az évszámokhoz. 1517. Sokan idén az ötszáz éve útjára indult reformációra emlékeznek. A katolikus egyház nagyot fordult a huszadik században és párbeszédet kezdett, illetve próbál azóta is fenntartani ezekkel az egyházakkal. Mit gondol, sikeresnek nevezhető ez a folyamat? Mi lehet az ökumenizmus jövője?

Nem gondolom, hogy lenne jövője. A probléma gyökere ott keresendő, hogy nincs egységes protestáns hitrendszer, szemben a katolikus egyházéval, ami kétezer éve változatlan. A katolikus hit alapvető jellemzője az állandóság. A protestáns reformáció pont ennek az ellenkezője. Luther után jött Zwingli, aztán Kálvin, majd az anabaptisták, s őket azóta is követték csoportok ezrei. A protestantizmus története a változások története. A francia püspök és kiváló teológus Bousset már a tizenhetedik században könyvet írt ezzel a címmel: A protestáns egyházak változásainak története. A protestantizmus ilyen szempontból hasonló az iszlámhoz. Egységes iszlám se létezik. Nincs egységes tanítás, csak csoportok és irányzatok. Az egyedüli helyes párbeszéd a protestánsokkal éppen úgy, mint az ortodoxiával vagy az iszlámmal ezért csak az egység megtestesítője, a pápaság mentén folytatható. Ezzel azonban megérkezünk egy másik húsbavágó témához, miszerint napjainkra az egyházban tapasztalható válság az egység középpontját, a pápaságot is érinti.

Mit ért a pápaság és az egyház válságán? Ferenc pápa népszerű és nyitott egyházfőnek tűnik, aki a közösségi médiát is bátran használva hatékonyan el tudja juttatni mondanivalóját az emberekig.

Az egyházban hitbeli és morális krízis van. Legutóbb a családszinódus kapcsán mondta nekem egy résztvevő püspök, hogy nagyon komoly belső problémák jelentkeztek a megbeszélések során. Normális esetben egy ilyen helyzetet mindig a pápának kell megoldania. Ő a fej, Krisztus földi helytartója, akinek vitáknál és válságos helyzeteknél kötelessége kimondani a végszót, ami  aztán segít tisztán látni mindenkinek.

amelynek természetesen egyéb, főként történetei okai is vannak.

Említette a családszinódust. Sokat és sok helyről hallani, hogy milyen válságon megy át a család intézménye a huszonegyedik században. Ferenc pápa ebből kiindulva össze is hívott egy szinódust, hogy megoldást találjanak a felmerülő kérdésekre. Mi ezzel a baj? Ez nem pont egy üdvözlendő és gyors reakció?

Természetesen nincs azzal semmi probléma, ha a pápa megoldást lát egy szinódus összehívásában. Azonban szinódussal vagy anélkül, de mondhatott volna néhány világos és tiszta gondolatot, mint katolikus egyházfő, amelyek irányt mutathattak volna a családoknak a válság közepén. Mi történik ehelyett 2014 óta? Teljes a káosz. A pápának a szinódusok után megjelent „Amoris laetitia” kezdetű apostoli buzdítása egy rendkívül félreérthető dokumentum, amely nagy zűrzavart okoz az egyházon belül. Ezen dokumentum alapján a német Müller bíboros azt mondja az egyház tanítása nem változott semmit, a házasság intézménye továbbra is felbonthatatlan. A müncheni és freisingi érsek, Marx bíboros ennek az ellenkezőjét állítja. Jelenleg ilyen méretű a zűrzavar uralkodik az egyházon belül is – nem csak a család kérdésében.

Miért a pápa hibája, ha a püspökök önkényesen értelmeznek egy tanítást?

Nem néhány püspök szembenállásáról beszélünk. Marx bíboros nincs egyedül a véleményével. S ami a legfontosabb, hogy az egyszerű hívek mindeközben nem értik, mi történik. Egy lengyel katolikus azt hallja a püspökeitől, hogy az újraházasodottak nem járulhatnak szentáldozáshoz, míg ha elmegy Németországba, ott az ellenkezőjét fogják neki mondani. A katolikus tanítás nem megváltoztatható, mindenütt egységesnek kell lennie. A pápa az egyedüli, mint Krisztus földi helytartója, aki ezt a vitát nyilvánosan eldöntheti. Húsbavágó, alapvető kérdésekről beszélünk. Ferenc az elmúlt két évben nem adott semmilyen egyértelmű útmutatást. Az ő feladata többek között az is, hogy megerősítse a híveket hitükben és hogy kormányozza az egyházat. Ehelyett azt látjuk, hogy mond valamit egy interjúban, majd elejt egy fél mondatot valamelyik homíliájában, vagy konkrét eseteknél privát levelet ír egy adott ország püspökeinek. Mindez zavarodottságot és ellentmondásokat szül. Ferenc pápa felelőssége, hogy megnyilatkozzon nyilvánosan és egyértelműen a vitás kérdésekben.

*

„Napjainkra a proletariátus diktatúráját felváltotta a relativizmus diktatúrája.”

Ha jól tudom a legtöbb vitát az „Amoris laetitia” egy lábjegyzete váltotta ki, amelyet egyesek úgy értelmeznek, hogy utat nyithat az újraházasodottak megáldoztatása felé.

Abban a levélben, amit a dokumentum kapcsán negyvenöt teológus címzett a Szentatyának, nem csak egy lábjegyzetet kritizálnak. Rengeteg egyéb probléma is van a szöveggel. Ha van négy bíboros, akik egy úgy nevezett „dúbiát” küldenek a pápának, megfogalmazva benne az írással kapcsolatos aggodalmaikat, az nem csak egy lábjegyzetről szól. Arról nem is beszélve, hogy az a négy bíboros, akik ezt nyilvánosan vállalták, csak az arca az összes többinek, akiknek szintén aggályaik vannak.

Ferenc pápától azóta se érkezett válasz. Lát rá esélyt, hogy megtöri a csendet?

Az ilyen kérdések megoldása nem várhat. Talán a pápa hamarosan egyértelműbben fog megnyilatkozni a kérdésben. Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy mindezt tisztázni fogják az elkövetkező hónapok során.

Tud olyan bíborosi körökről, amelyek lépéseket fontolgatnak az ügyben belátható időn belül?

Sok bíborost ismerek, akik támogatják a dubiát, de a nevük nincs ott a dokumentumon. Beszéltem is többükkel. Valószínűleg hamarosan várható egy elmozdulás.

Az utolsó évszám, amit a beszédében említ, 1917, amely nem csak a bolsevik forradalom, hanem a fatimai jelenések kezdetének a századik évfordulóját is jelöli. Ennek kapcsán kiemeli, hogy az ott kapott üzenetek azért is jelentősek, mert ugyan magánkinyilatkoztatások, de az egész emberiségnek szólnak. Mi Fatima üzenete száz év távlatából?

A Szűzanya a huszadik század elején jelent meg ugyan, de mára talán még egyértelműbbé vált, miről is beszélt három egyszerű pásztorgyereknek. Az üzenet magja, hogy Oroszország – amennyiben nem ajánlják föl az országot az ő Szeplőtelen Szívének – el fogja terjeszteni tévtanait az egész világon, amit háborúk és egyházüldözés követ majd.

Ebben a világnézetben nincs semmi stabilitás és állandóság, csak evolúció van. Napjainkra a proletariátus diktatúráját felváltotta a relativizmus diktatúrája. Ez a nyugati társadalmak jelene. A mi feladatunk pedig az, hogy erre a helyzetre felmutassuk a keresztény ellenpólust.

Úgy tűnik elsőre, hogy a „nyugati világban” ez a csata már befejeződött. Politikai, társadalmi kérdésekben a relativista irány vált abszolút uralkodóvá, különösebb ellenállás nélkül.

Úgy tűnhet. Sajnos mindezek a hibák a katolikus egyházat sem hagyták érintetlenül. Tévesen gondoljuk itt Európában egyébként, hogy minden, „ami rossz”, az Egyesült Államokból jön. Minden tévtan végső forrását az öreg kontinensen találjuk. 1968. A kaliforniai Berkeley egyetem volt a lázadások egyik központja, de az ideológiai háttér a frankfurti iskolához köthető! Az ottaniak, Adorno és a többiek pedig Marxból és az orosz példából merítettek. De érdekes, hogy az LGBT-agenda és a gender-elmélet szülőhazája is Németország. Természetesen az USA az egyik legnagyobb propagálója mindennek, de a forrás kivétel nélkül Európa és Oroszország. Oroszországban legalizálták elsőként az abortuszt is, ötven évvel megelőzve az Egyesült Államokat. Nem értek egyet tehát azokkal a nézetekkel, amelyek az USA-t emlegetik minden baj forrásaként. Nem ismerek a témában nagy amerikai teoretikusokat. Gramsci sajnos olasz volt. Marx német. Lenin pedig orosz.

A megoldás is, ha van, csak Európából érkezhet?

A megoldás egyedül Rómából jöhet, a katolikus egyházból. Talán még Ferenc pápa alatt vagy sem, nem tudom. Régebben, amikor a fatimai üzenetekben arról olvastam, hogy Oroszország elterjeszti majd tévtanait világszerte, csak földrajzi értelemben gondoltam. Mostanra azonban tisztán látom, hogy nem csak politikai és kulturális terjedésről beszélünk. Ez a „forradalmi folyamat” behatolt a legnagyobb ellenpólusnak számító katolikus egyházba is. Számomra ez hozta nagyon közel a fatimai próféciák realitását. Ferenc pápa marxista nyelvezetet használ. Néhány nappal ezelőtt, a koptok ellen elkövetett egyiptomi támadások kapcsán [az interjú április 14-én készült - a szerk.] a pápa  elsődleges okként a fegyverkereskedelmet emelte ki, mint az ilyen tragédiák forrását. Gazdasági érdekekről beszélt egy tisztán vallási alapú terrorcselekménynél. A pápa nem marxista, de a nyelvezet, amit használ, a következtetései azok. Az említett orosz tévtanok elérték Szent Péter székét.

*

 „Az egyetlen igaz válasz a kereszténységből fakadhat.”

Többször említette már az iszlámot, amely így vagy úgy, de egyre intenzívebben jelen van Európában. Önnek öt gyereke van. Milyen jövőt képzel el nekik?

Pusztán emberi szempontok alapján nézve nem túl fényes Európa helyzete. A demográfiai válság, amelyről olyan sokat beszélünk, egy morális válság következménye. Elfelejtettük vagy kukába hajítottuk az értékeinket. Az ilyen helyzetek mindig a hedonizmusnak és a relativizmusnak kedveznek, amelyeknek látjuk is a „gyümölcseit”. Ezzel szemben migráció címén egy muszlim invázió zajlik Európa irányába. Ez a csöndes, békés iszlám veszélyesebb, mint az erőszakos, mert az utóbbiból következő öngyilkos akciók képesek hirtelen erős pszichológiai reakciót kiváltani az emberekből és felébreszteni őket.

Évek óta vannak nagyon is sokkoló terrortámadások Európa-szerte.

És lesznek is. Kétfajta iszlám létezik. A „leninista”, erőszakos irányzat, amely abban hisz, hogy a hatalom megszerzése és megtartása csak erőszak által lehetséges. Ugyanakkor van egy másik csoport is, amelynek a demográfia az eszköze. Európai részről a probléma, hogy egyikre sincsenek válaszaink.

Az iszlám gyűlöli a kereszténységet. Több mint ezerötszáz éven át Európa automatikusan keresztényként definiálta magát, s ebbe a definícióba ugyanúgy beletartozott a harc az iszlám ellen. Most ennek a hiányát érezzük és ezért szembetűnő az iszlám frissessége és fölénye.

Rengeteg európai püspök és vezető a „keresztény választ” hangsúlyozza, amikor azt kéri, hogy országaik fogadjanak be minél több bevándorlót.

Pontosan ez a probléma. Ez a hozzáállás a püspökök és a politikusok részéről téves, és teljesen nélkülözi az előbb említett harcos mentalitást és hozzájárul az összeomláshoz. Biztos vagyok benne, hogy az ellenállásnak az egyházon belül kell kiindulnia. A harcnak a progresszivizmus, illetve a hit és az egyház rombolói ellen. Ez az ellenállás képes lesz megváltoztatni az európai mentalitást és megszervezni a küzdelmet a külső ellenség ellen is. Ettől függetlenül tudjuk, hogy rendkívül bizonytalan időket élünk. A Közel-keleten uralkodó állapotok és a köré épülő nemzetközi konfliktus bármelyik nap olyan válságot vagy háborút tud előidézni, amely az egész helyzetet megváltoztatná.

Most Rómában beszélgetünk, éppen nagypénteken. Ahogy a szavaiból kiveszem, a „nyugati világ” is a maga nagypéntekénél tart. Mi a helyzet a feltámadással?

A hamisság csak akkor képes uralkodni, ha az igazság árnyékban marad. Az igazság győzelméhez nem kellenek pénzügyi források vagy tömegek, egy valami viszont igen: feddhetetlenség. Hűség. Isten sohasem néma és egyáltalán nem közömbös az emberi dolgok iránt. A probléma gyökere a nyugati ember hűtlensége. Hűséggel rá kell hagyatkoznunk az isteni kegyelemre, ahogy a Fatimai Szűz megígérte: „Végül Szeplőtelen Szívem győzedelmeskedni fog.” Ez egy biztos ígéret. Nem tudjuk mikor, egy, vagy tíz év múlva. Nem tudjuk megjósolni. De hiszem, hogy van jelentősége a századik évfordulónak.

***

Robert de Mattei (1948)

Olasz katolikus történész, író, a római székhelyű Lepanto Alapítvány elnöke. Politikatudományt és történelmet tanult a Római Egyetemen. Jelenleg a Római Európai Egyetem professzora, ahol modern történelmet, illetve a kereszténység történetét oktatja. A Radici Cristiane újság, illetve a Correnpondenza Romana hírügynökség szerkesztője. 2003-2011 között az Olasz Nemzeti Kutatási Tanács alelnöke, 2005-2011 között a New York-i Columbia Egyetem Olasz Akadémiájának vezetőségi tagja. A kereszténység, illetve Európa történetéről több tucat könyve, tanulmánya jelent meg, amelyeket számos európai nyelvre lefordítottak. Nős, öt gyermek édesapja.