„Egy kicsi tűz” – Balog Zoltán faggatta Röhrig Gézát

Nem hirdették agyon a rendezvényt, az egész másfél órás volt és megbújt egy templomban, pedig volt benne hírérték bőven: Balog Zoltán emberminiszter vendége volt Röhrig Géza, a Saul fia főszereplője. Csütörtök este a Hold utcai református templomban – Balog itt volt lelkész miniszterkedése előtt – találkoztak a Református tavasz rendezvénysorozat keretében, s ritka érdekes beszélgetést produkáltak ők ketten.

Hivatalban lévő fideszes lelkészminiszter és mélyen vallásos, Oscar-díjas zsidó költő találkozása a református templom oltáránál – már az alaphelyzet sem mindennapi. Egy-két közéletet érintő érdekesség is kibukott az este során, s mivel a diskurzus sokkal mélyebb volt ezeknél, gyorsan le is tudjuk őket.

1. A beszélgetés egy pontján Balog megkérdezte Röhriget, hogy friss Kossuth-díjával ugyan mit keresett a pedagógustüntetésen, ahol „a te Zoli barátod” lemondását követelték. Röhrig elmondta: kiment a Parlamentből, hazafele indult, de ott voltak a tüntetők és szelfizni kezdtek vele. Nem szándékosan vett tehát részt a megmozduláson, csupán haza akart jutni.

2. Kiderült, hogy Balog terjesztette fel Kossuth-díjra Röhriget.

3. Röhrig a díszvacsorán felajánlotta szolgálatait Orbán Viktornak. Nem a miniszterelnök vagy a kormány érdekében, hanem az országéban, de felajánlotta.

4. Balog megkérte Röhriget, hogy védje meg Magyarországot az EU-val szemben. „Bármikor” – vágta rá Röhrig. És nem viccelt.

A kiragadott részletek viszont messze nem olyan izgalmasak, amilyen a vita maga volt.

A vita felvétele

„Szövetség kell a kereszténység és a zsidóság között”

Balog Zoltán emberminiszter, aki a kérdező szerepében volt szinte végig, nem sokáig kerülgette a forró kását, már a beszélgetés elején a keresztény-zsidó ügyre terelte a szót. Van-e szakadék? Hogy tekint Röhrig a kereszténységre?

Röhrig Géza szerint a közös gyökerek vitán felül megvannak, Jézus zsidó volt, az Újszövetséget is zsidók írták, de ettől még tény, hogy „a történelmi kereszténység annyira zsidó, amennyire Shakespeare Hamletje dán”. Ezt mindenesetre cseppet sem rója fel a kereszténységnek, hiszen „két férfinak nem kell ugyanabba a nőbe szerelmesnek lennie, hogy barátok legyenek. Az viszont nem baj, ha mindketten szerelmesek”.

A huszadik század közepét megelőző 16 században zsidó szempontból szomorú korszaka volt a kereszténységnek Röhrig szerint, mégpedig felekezetektől függetlenül – utalt arra, hogy Hitler sem véletlenül idézi Luthert a Mein Kampfban. Röhrig azért aláhúzta: a nácik nem keresztények voltak, hanem zavaros fejű újpogányok, de az, hogy a zsidóság csak meghaladott lépcsőfok lenne, amely a kereszténységhez vezet, 1600 évig meghatározó gondolat volt. Ez szerinte a múlt század hatvanas, hetvenes éveiben változott, ma már nem vonja kétségbe „értelmes ember”, hogy a zsidó vallás létező hagyomány. A hitviták kora után tehát a párbeszédé következett a huszadik században, ami viszont ma már nem elég: a szolidaritáséra van szükség. „Szövetség kell a kereszténység és a zsidóság között” - mondta Röhrig, s utalt rá: ma a legveszélyesebb identitás kereszténynek lenni a Közel-Keleten, ahol egy esküvő, temetés megtartása is közvetlen életveszélyt jelent „Joggal várja el minden keresztény, hogy zsidók álljanak mellé ilyen helyzetben. S ennek fordítva is működnie kell.”

Balog bár egyetértett, de megvédte a hitvitákat: szerinte igenis van értelme azokat folytatni, hiszen a megismerést segítik. Röhrig erre vázolta, mit ért hitvitán: azt, amikor a végén az egyik félnek fel kell adnia a hitét. „Hogy, hogy nem, érdekes módon mindig a keresztény győzött az ilyen hitvitákon.” Röhrig szerint ennek a missziós időszaknak lett vége Auschwitz-cal, amikor is a kereszténység „elvesztette erkölcsi tőkéjét arra, hogy misszionálja a zsidóságot”. Gyakorlatilag le is álltak ezzel, pedig elvben ma is tehetnék, de érzik, hogy nem volna ildomos. Röhrig nem a vészkorszak keresztény állampolgárait kárhoztatja, hanem a „se hús, se hal” pápát, püspököket, papokra, akiknek „szakmájuknál fogva vértanúvá kellett volna válniuk”, de nem váltak azzá.

Balog Zoltán erre csak nem bírta ki, hogy feltegye a legkézenfekvőbb hitvitás kérdést, amit zsidó embernek csak fel lehet tenni.

Messiás volt-e Jézus?

„Pál szerint ugye Jézus addig nem jön vissza, amíg minden zsidó meg nem tér. Na most, a zsidók addig nem fognak megtérni, amíg Jézus vissza nem tér. 22-es csapdája.” Amúgy sem az a fontos most, amikor a világ a „szekularizáció özönvizében” fuldoklik és két lábbal tapodja a hagyományt, hogy azon vitatkozzunk, Messiás volt-e Jézus – ütötte el a kérdést Röhrig. Balog erre: „A katolikusokkal sem vagyunk ám olyan jóban. Vagy ők velünk”, a közeledést ott sem egymás felé kell megtenni, hanem Krisztus felé, „és aztán ott, nála találkozunk”. Valahogy így kellene a zsidósággal is.

„Ne hülyéskedj” – zárt rövidre Röhrig, de aztán azért mesélt saját Jézus-élményéről. „Szekularizált kádárista” tiniként neki is előbb került a kezébe az Újszövetség, mint az Ó-, s a példabeszédeket olvasva nagyon szabadnak érezte magát, tudott azonosulni a Názáretivel – ennek ellenére „az antijudaizmus sajnos benne van a szövegben magában”. János evangéliumából idézte Röhrig Jézus zsidóknak szóló mondatát: „ti az ördög atyától valók vagytok...” Röhrig szerint ez egyébként utólagos betoldás lehet, az evangéliumok összeválogatásának korából, a korabeli követelmények szerint, hiszen hogyan is mondhatott volna ilyet saját testvéreire Jézus, aki maga is megtartotta a törvényt. Az az évszázadokon át ismételt vád, hogy „a zsidók” megölték Jézust, éppen ezért ugyanilyen képtelenség. Zsidó szemmel – mondta Röhrig – egyébként teljesen értelmezhetetlen az is, amit a kereszténység tanít, hogy ugyanis Jézus „beteljesítette a törvényt”. „Ez olyan, mintha azt mondanánk, valaki beteljesítette a KRESZ szabályait. Az mégis mit jelent? Akkor mától nincs KRESZ? Törvényt a Jóisten adott, örök időkre, azt ugyanúgy nem lehet beteljesíteni, ahogy a gravitációt sem.”

Azért van ennek akusztikája egy református templomban. És mégis: szelídebb volt az egész, mint ahogy azt írásban vissza lehet adni. Röhrig egy másodpercre sem volt sértő, sem kivagyi. Balog nem is nagyon vitatkozott, csak amúgy hivatalból igyekezett „kimenteni” János evangelistát: szerinte a zsidóságon belüli korabeli harcok, viták tükröződnek a szövegben, a zsidók átkozása az Újszövetségben tehát olyan, mint amikor Ady a magyarságot átkozza. „Hogy a nem zsidók szájában aztán ebből később mi lett, abban egyetértünk.”

Nagyképű zsidók – a pap beszól 

A hagyomány szerepéről sem volt vita – Balog és Röhrig között legalábbis. Utóbbi viszont felidézte egy élményét egy katolikus pappal. Amikor éveken át a Dohány utcai zsidó múzeumban dolgozott, egy atya hozta el az osztályát. Miután végignézték a kiállítást, megrendültségében az atya azt kérte, fogják meg egymás kezét és együtt imádkozzanak. Már hogy Röhrig is velük. We are the world, világbéke.

Röhrig nemet mondott, ő ugyanis Kelet felé imádkozik, a nap bizonyos szakában, másképp tehát. Szóval kimegy és az osztály maradjon csak, imádkozzanak, ameddig jól esik – mondta. „A pap erre úgy kiosztott... Hogy ezért volt a holokauszt, mert ilyen nagyképűek vagyunk, mi, zsidók, hogy elkülönülünk, kivonjuk magunkat, nem vesszük feleségül a lányaikat... Csak néztem. Miért kellene nekünk összeházasodni? Vagy együtt imádkozni? Hol van ez előírva? Miért nem elég, ha csak tiszteljük egymást?”

Nem kell belemenni a szinkretista zsákutcába tehát, hogy „minden vallás ugyanazt mondja végül is, csak a felszín más...”. 

Mucsázás zsidó szájból – nagyon másképp

Balog Zoltán itt is egyetértett, de ekkor már politikai síkra terelte a beszélgetést. Merthogy az EU is kötelező, világbékés „együtt imádkozást” akar előírni és nem hagyná, hogy azok legyünk, akik vagyunk. Ha nem hasonulunk, máris maradi, retrográd nép vagyunk, az emberi faj ellensége. Röhrig egyetértett és Balog kérésére, hogy védje meg az egyedit, a magyarságot, azt mondta: bármikor. „Azt akarják, hogy 10 hüvelykujja legyen az embernek. De hogy lehet úgy zongorázni?” - tette fel a költői kérdést az egyébként tényleg költő Röhrig. Szerinte is árt az ország és a világ ellenálló képességének, hogy generálszósszal akarják leönteni a nemzeteket. „Bábel tornyát nem az ördög: az Isten rendezte úgy, ahogy.” A különbözőség tehát isteni.

Jöttek aztán a hétköznapibb témák. Balog egyrészt elárulta, hogy ő terjesztette fel Kossuth-díjra Röhriget, s meg is kérdezte, miért mondta a költő, hogy túlzás a díj, s hogy utólag akarja megszolgálni. Főleg pedig: hogyan?

Nos, úgy, hogy hazajön. Röhrig 48 éves, négy gyerek apja, New Yorkban él tizenhat éve, de annyi „gombócból is sok”. Úgy érzi, itthon tudná a legtöbbet adni. Amíg még kint van, arra gondolt, írhatna a New York Times-nak, lehetne magyar hang a világban, ahogy annak idején Václav Havel cikkeit imádták az amerikaiak, talán egy Oscar után került olyan helyzetbe, hogy használni tudjon az országnak mondjuk így. Aztán, ha két-három év múlva hazajön, tanítana. „Nem egyetemi katedrát szeretnék. Mucsát. Kultúrtermet, mozitermet, ahol a Biblia könyveit tanulmányozhatjuk.” Ennyi szeretettel egyébként talán még nem ejtették ki a Mucsa szót – Röhrig szájából semmilyen pejoratív éle nem volt, sőt, inkább magasztos tartalmat kapott.

Saul és a remény

A miniszter aztán a Saul fiára terelte a szót. Arra, hogy a film mennyire nem zsidó ügy, s hogy szégyellte, amikor fideszes politikus társa közölte: nem nézi meg, mert ő nem zsidó. Röhrig szerint nem ez az általános hozzáállás, s örült annak is, amikor Orbán Viktor gratulált az alkotóknak és Andy Vajnának az Oscar-hoz. Azért föltette magában a kérdést, hogy vajon a miniszterelnök látta-e a filmet? Ha nem, tervezi-e megnézni? Ha igen, hogy tetszett neki Erről ugyanis nem írt semmit. „Remélem, nem politikai számításból...”

„Biztosan nem!” - védte meg a főnökét Balog, aki még arra a labdára sem csapott rá, amikor Röhrig kijelentette: nem fair, amikor azzal jönnek, hogy Kertész Imre Nobel-díja és a Saul fia Oscarja is holokauszt-téma, hát biztosan amiatt kapták. „A holokauszt tényleg meghatározza a nyugati közgondolkodást, Trianon meg nem. Az egyik 19 országot érintő népirtás volt, a másiknak kisebb a hatósugara.” Nagyrészt stimmel, de azért kicsit sántít is: ha Hollywood-ot az elüldözött örmények vagy svábok építették volna fel, vélhetőleg jobb eséllyel jutna Oscar azoknak a témáknak. Persze azzal sem lenne gond, emberi és érthető lenne – de érdekes lett volna megtudni, erről mit gondol Röhrig. Balog nem boncolgatta tovább a témát, úgyhogy nem ez derült ki.

Az viszont igen, hogy a Saul fia tényleg nem zsidó történet. „A gulágon is játszódhatna.” Történelmi helyzet ürügyén beszél az általánosról. A megmagyarázhatatlanul feltámadó emberségről. A totális roncs Saul ugye megszeret egy kisgyereket, aki nyilvánvalóan nem a fia. „Valószínűleg egy összenézés lehetett. De ezt filmen nem lehet megmutatni. A nagy dolgokat nem lehet. A fogantatás pillanatát, például azt sem” - így Röhrig. Saul mindenesetre érezni kezdett újra, emberként, ezért pedig hálás lesz, s adni akar. „Egy halottnak mi mást is adhatna, mint hogy eltemeti?”

S hogy miért a remény filmje a Saul fia? Ahogy Röhrig fogalmazott: „Az emberség olyan mint a tűz. Ha egy kicsi tüzed van, már akármennyi tüzed van.”

Az este is egészen reménykeltőre sikerült. Hagyomány és magyarság mellett határozottan és szelíden kiálló zsidó költő és református miniszter őszinte, összeborulásmentes, laza és természetes diskurzusa – ilyenből többet is el tudnánk viselni. Kifejtetlen téma maradt még bőven.