Bűn, bűnhődés

„Beszéltem lelkipásztorral, aki szerint a papi nőtlenség már nem számít jelnek, a hívőknek az volna ma a fontos példa, ha a pap hű maradna feleségéhez és szeretetben felnevelne három-négy gyereket. Mégis egy lelkes, közösségépítő lelkipásztort veszít el a falu az idejétmúlt szabályozás miatt, aminek eltörlésére egyébként nem volna elég egy vatikáni állásfoglalás. Ma például a plébánosokat bármikor át lehet költöztetni a megye egyik sarkából a másikba, rendes állami nyugdíjat sem kapnak, tehát új alapokra kellene helyezni az egész rendszert. De a nagybajcsi plébános esetén át látszik, hogy a hívek készen állnak a változásra, ami nagyon fontos üzenet.

Tibor atya is lelki felettesének tartotta a közösséget, ezért követte el a kétségtelen hibát, hogy a püspöki audiencia előtt a híveknek beszámolt a döntéséről. A retorzió gyors volt, s indoklásával nem tudok kibékülni. Hiszen a polgármesteri tisztség összeférhetetlenségére hivatkoztak, miközben egyelőre csak szándékról beszélünk, a választás egy hónappal odébb van. Érthető az alig leplezett indulat, de azért az elkövetett bűn és büntetés viszonyításával kapcsolatban most személyes leszek. Emlékszem magasabb méltóságot betöltő papra, aki sikkasztott az egyházmegyei kincstárból, a bíróság elítélte, s az egyházmegye hat perc alatt megbocsátott neki. Gyóntathatott tovább, Tibor atya pedig – aki legfeljebb a hivatali etika ellen vétett – azt sem várhatta meg, hogy átadják a templomát.”