Félázsiai-e a magyar?

Mikor kezdett el először foglalkozni a genetikai kutatással?

1971-ben, az Egyesült Államokban, Denverben töltöttem a posztdoktori évemet, ott tanultam meg az emlőssejtgenetika alapjait, ebből védtem meg itthon a kandidátusi (PhD) disszertációmat. Humán genetikával a 70-es évek közepétől foglalkozom, először egyetlen gén mutációja miatt jelentkező betegségek hazai előfordulási gyakoriságát határoztuk meg és molekuláris diagnózisát vezettük be, majd a populációban gyakran előforduló betegséghajlam kérdéseit vizsgáltuk. Ebben a témában jelent meg 1995-ben, Londonban a Downes professzorral társszerzőként jegyzett könyvem a „Genes in medicine” és szereztem meg a tudományok doktora (MTA doktora) címemet.

A történet azon a délutánon kezdődött, amikor Keszthelyi Lajos akadémikussal, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont akkori főigazgatójával egy frissen megjelent közlemény kapcsán arról beszélgettünk, hogy miként lehetne a mitokondriális DNS segítségével a honfoglaló magyarok genetikájáról többet megtudni. Világos volt, hogy ezt a kérdést csak az abból az időből származó csontok vizsgálatával lehetne megválaszolni. Igen ám, de mi addig csak élő emberekből származó DNS-el dolgoztunk, tehát ki kellett munkálni a régészeti anyagból a DNS kinyerésének a módszerét. Kalmár Tibor, a csoportomban dolgozó fiatal kutató a tőle megszokott lelkesedéssel vetette bele magát a probléma megoldásába, majd a szükséges irodalmazás, számos előkísérlet után előállt a kéréssel: szerezzünk honfoglalás kori csontot. A Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszékének csonttárából kaptuk az első mintát.

Milyen projekt keretében indult a X.-XI. századi sírok vizsgálata?

Néhány hónapos próbálkozás után, egy OTKA támogatás segítségével ismételhetően sikerült ugyanabból a csontból DNS-t izolálni, a módszert leközöltük. Ezután a munka két vonalon indult. Egyrészt a Szegedi Múzeum régésze, Horváth Ferenc keresett meg, hogy az általuk kiásott, feltételezhetően kun leletanyag genetikai vizsgálatát végezzük el; másrészt felkerestem Bálint Csanádot az MTA Régészeti Intézetének igazgatóját – akit még egyetemi hallgató korából ismertem –, és terveink megvalósítására, egy közös pályázatra csábítottam. Ambiciózus célunk a honfoglalás kori Kárpát-medence etnogenetikai térképének megalkotása volt. A pénzhiány ebben megakadályozott bennünket, de remélem, valamikor, valahol, valaki, tovább tudja folytatni a munkát. Miután elnyertük a pályázati támogatást, a Széchenyi Terv keretében egy teljesen új, fiatal csoport alakult Bogácsi-Szabó Erika, Csányi Bernadett és Tömöry Gyönygyvér részvételével, és megkezdtük a régészekkel együtt a munkát. Később hallgatóként csatlakozott Priskin Katalin és Nagy Dóra. Erika a kunokért, Bernadett az Y-kromoszóma munkákért, Gyöngyvér a mitokondriális munkáért felelt. A régészek által feltárt, bizonyítottan honfoglaló magyaroktól származó csontokat fogták vallatóra, hogy meghatározzák a Kárpát-medencébe érkező korai magyar populáció és a ma élő magyar és székely népesség genetikai jellegzetességeit, a mitokondriális és Y-kromoszómális DNS vizsgálata alapján. A X-XI. századi temetőkből származó csontok molekuláris genetikai feldolgozásával azokra a kérdésekre kívántunk választ kapni, hogy mennyire volt genetikailag egységes a honfoglaló magyarság hazánk területére érkezésekor, és milyen arányban tartalmazott ázsiai, illetve európai típusú genetikai elemeket.

Mi alapján választották ki az adott ásatási területeket?

A minták Magyarország 18 különböző régiójában fellelhető temetkezési helyekről származtak. Ezek közül érdekességként szolgál az ausztriai Gnadendorfból, az eddigi legnyugatibb előfordulású honfoglalás-kori lelőhelyről származó lelet. A csontokat a Régészeti Intézet munkatársai, Csősz Aranka, Mende Balázs, Langó Péter választotta ki a régészetileg honfoglalónak meghatározott csontmintákból, később az ottani archeogenetikai laboratórium is bekapcsolódott a sziszifuszi tudományos munkába.

Hogy zajlott a mintavétel? Mennyi mintát sikerült analizálni?

Először egy elektromos fúrógéppel nyertünk csontport a vizsgálandó mintákból, később a Régészeti Intézet csontőrlő malma megoldotta a problémát. Végül 136 mintából 94 esetben sikerült örökítőanyagot izolálni, amiből 69 esetben sikeres volt az anyai örökítővonal meghatározása.

Mit vizsgáltak pontosan, csak az Y-DNS-t és az mtDNS-t?

Eddig nem beszéltünk a technikai részletekről. A populációk eredetvizsgálatában két stratégia létezik. Abban az időben, amikor mi elkezdtük ezt a programot, az anyai öröklődési vonal meghatározására a mitokondriális DNS egy bizonyos szakaszának a vizsgálata szolgált. Minden utód az eddig általánosan elfogadott nézet szerint csak az anyából származó mitokondriumokat örökli, a megtermékenyítés után ugyanis az apai eredetű mitokondriumok eddig tisztázatlan módon kilökődnek az embrióból. Hozzáteszem, tudományos közlemények bizonyították, hogy a szabály alól van kivétel: közöltek egy ritka genetikai betegséget, amiben kimutatták, hogy a beteg az apai hibás mitokondriumok miatt lett beteg. Az apai öröklődési vonal meghatározására csak a fiú utódokban öröklődő férfi nemi kromoszóma, az Y-kromoszóma egy meghatározott szakaszának a vizsgálata szolgált. A másik módszer a testi kromoszómák, autoszómák vizsgálata. Természetesen a programunk befejezése óta sokkal modernebb technológiák állnak rendelkezésre, elsősorban az autoszómális öröklődés vizsgálatára, így az eredményeink technológiailag mára elavultak.

Milyen eredmények születtek?

Ma élő magyar, székely, gyimesi és moldvai csángó emberektől származó DNS mintákat is vizsgáltunk, a honfoglaláskori leletanyag mellett. A honfoglalás kori leletanyagot a régészeti mellékletek alapján két csoportba oszthatjuk. Az egyik csoportba azok a csontmaradványok kerültek, amelyeket a korra jellemző lovas temetkezéssel, gazdag régészeti leletanyaggal temettek el. A másik csoportot, a 10. és 11. századból származó, szegényes régészeti leletanyagú, úgynevezett köznépi sírokból származó csontleletek adták.

Nagy eltéréseket találtak?

Vizsgálatainkkal megállapíthattuk, hogy a gazdag leletanyagú sírok csontleletei olyan mitokondriális haplocsoportokba tartoztak, amelyek legnagyobb gyakorisággal Ázsiában találhatóak. Ha az egyedi leletek mitokondriális DNS építő kövei sorrendjét statisztikai analízisnek vetettük alá, akkor azt találtuk, hogy a ma élő magyar, illetve székely populációból származó minták halmaza a köznépi temetőkből származó mintákkal együtt az európai népcsoportok közé kerültek, azokhoz voltak genetikai rokonságuk szintjén a legközelebb. A gazdag leletanyagú honfoglaló sírok mintái pedig az ázsiai populációkkal mutattak genetikai rokonságot. Ezek statisztikai vizsgálata azt mutatta, hogy a legnagyobb genetikai hasonlóság a gazdag leletanyagú, úgynevezett klasszikus honfoglaló sírok mintái és a moldvai csángók mintái, míg a ma élő magyarok és székelyek mintái és a gyimesi csángók mintái között található. Az apai ági genetikai rokonság meghatározása a régészeti leletanyagból sokkal nagyobb nehézségekbe ütközött, mint a mitokondriális DNS-t érintő vizsgálatoké. Bár csak néhány gazdag leletanyagú sírban föllelt férfi csontból tudtunk értékelhető DNS-t kinyerni, azt megállapíthattuk, hogy a minták egy olyan Y-kromoszómás bélyeget hordoztak, amely nagy gyakorisággal csak azon ma élő uráli népek férfi lakosságánál fordul elő, akiket a történészek és néprajzkutatók a magyarság ősi rokonainak tekintenek. Itt ez a bélyeg 70-80 százalékban jelen van. Érdekes módon a ma élő magyar és székely férfiakban ez a bélyeg hiányzik, illetőleg csak nagyon ritkán fordul elő, mi több mint 200 férfi mintából csak egyetlenegy székelynél találtuk meg. Az anyai ági és az apai ági genetikai vizsgálatokból azt a következtetést vonhattuk le, hogy a honfoglalás kori leletanyag nem volt genetikailag egységes: míg a köznépi temetők leletanyaga inkább a ma élő magyar nyelvű populációk európai jellegzetességeit hordozta, az úgynevezett klasszikus honfoglalók nagy gyakorisággal ázsiai eredetű apai ági, illetve anyai ági genetikai elemeket hordoztak. Ezek előfordulása a ma élő magyar és székely népcsoportban valamint a honfoglalás kori köznépi temetők leletanyagában csak igen kis százalékban fordul elő.  Eredményeinket nemzetközi, referált tudományos folyóiratokban közöltük, és a „csontbrigád” hat tagja PhD fokozatot szerzett.

A mai magyar és székely populációk esetében hogy zajlott a mintavétel?

A vizsgálatba bevont alanyok hajszálat adtak, amit az érvényben lévő genetikai törvény populációvizsgálatra vonatkozó szabályai szerint, anonim módon dolgoztunk fel.

A területi kiválasztásnál milyen szempontokat vettek figyelembe?

A magyar populáció általában a mai Magyarország déli területeit reprezentálja, a székely minták Korond környékéről származnak. A kiválasztásnál azoktól a személyektől kértünk hajszálat, akik nagyszüleik révén is magyarnak vallották magukat.

Igaz az, hogy Magyarországon, a környező országokhoz képest nagyobb a laktózérzékeny populáció?

A laktózérzékenység genetikailag egy nagyon érdekes probléma, ugyanis az embereknek az a tulajdonsága, hogy felnőtt korukban is képesek a tejet emészteni, kulturális, genetikai szelekcióval alakult ki, évezredekkel ezelőtt. Ismeretes, hogy a tej emésztésében résztvevő fehérje bizonyos embereknél felnőtt korban hiányzik; akiknél pedig megőrzi az aktivitását, panaszmentesen fogyaszthatnak tejet felnőtt korukban is. A tejemésztés felnőttkori képességét okozó, öröklődő mutáció, azoknál a populációknál alakult ki, amelyek háziasított, tejtermelő állatok tenyésztésével foglalkoztak. A genetikusok megállapították, hogy a tejemésztés képessége legnagyobb gyakorisággal Európa északi területein marad meg az emberek felnőtt korában is. Ez a képesség délre haladva egyre ritkábban található meg. Ez a tulajdonság az ázsiai népeknél hiányzik, vagy ritkán fordul elő. Ennek megfelelően a magyarokkal rokon népeknek tartott uráli nyenyeceknél, udmurtoknál, manysiknál a lakosság mintegy 70 százaléka képtelen a tejet felnőtt korában emészteni. A tulajdonság genetikai eredetének feltárása és kimutatásának molekuláris genetikai megoldása viszonylag hosszú folyamat volt. Hatalmas előrelépést jelentett, amikor az egyik gén egy speciális szakaszán, a laktáz gén (amely a tejcukor bontását végző enzimet kódolja) szabályozásában fontos szerepet játszó változatot fedeztek fel. Egy számítógépes szimuláción alapuló vizsgálat szerint az alapító mutáció itt a Kárpát medencében mintegy hatezer évvel ezelőtt alakult ki.

Milyen eredményekre jutottak a vizsgálatokkal?

Miután a molekuláris genetikai módszer adott volt, kíváncsiak voltunk, hogy a ma élő magyarul beszélő populációk hány százaléka képes a felnőttkori tejemésztésre és a honfoglalóknál milyen arányokat találunk. Először a ma élő magyar populációból származó DNS-t fogtuk vallatóra. Bogácsi-Szabó Erika, Czibula Ágnes, Csányi Bernadett és Nagy Dóra végezte a vizsgálatokat a Szegedi Gyermekklinika Várkonyi professzor asszony által gyűjtött anyagán. Megállapítottuk, hogy a magyar népesség 63, a székelyek 71 százaléka képes felnőtt korában is emészteni a tejet. Ez alacsonyabb, mint a svéd és finn adat (81.5%), de magasabb, mint a francia (43.1%) és az észak-itáliai (35.7%), és hasonló a portugálhoz (62%). Érdekes az az összefüggés, amit a honfoglalás kori csontleleteknél kaptunk. Az általunk vizsgált 23 honfoglaló leletből azt láttuk, hogy a kép szinte fordítottja a ma élő magyar populációkénak: a honfoglalók több mint 80%-a képtelen volt felnőttkorban a tejemésztésre. Ez az adat majdnem teljesen egyezik a magyar rokonsághoz tartozó ma élő uráli népek adataival (manysi: 85%, moksa: 72%, mari: 89%, udmurt: 63%, nyenyec: 88%). Ez lehet a magyarázat arra, hogy a honfoglalók miért ittak erjesztett lótejet (kumiszt), amiben a tejcukrot alkohollá erjesztették.

*

Raskó István

Professor emeritus, a biológia tudományok kandidátusa, az orvostudományok doktora. Korábban a Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézetének igazgatója, a Szegedi Tudományegyetem habilitált doktora, egyetemi magántanár, az Ulsteri Egyetem vendégprofesszora. Számos tudományos társaság és bizottság tagja, illetőleg tisztségviselője. Tudományos pályája a SZOTE Mikrobiológiai Intézetében indult, majd az USA-ban töltött posztdoktori időszak után az SZBK Genetikai Intézetében emlőssejt- és humángenetikával foglalkozik. Szakterülete az emlőssejtgenetika, humán genetika. Munkatársaival a világon először hoztak létre állati és növényi sejtek hibridjét. Akadémiai Díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje tulajdonosa.