Kiharcolta a gyűlöletet, vessen magára

„A színésznő nem arra való, hogy egy gyereket fel tudjon nevelni, pedagógus vagyok, értek az anyák szerepéhez” – hangzik el a mondat egy idős hölgy szájából a 9. Budapesti nemzetközi dokumentumfilm fesztiválon bemutatott Túl közel egyik jelenetében, és ez a néhány szó mintha az esszenciája is lenne ennek a különleges dokunak.

Az alkotás nem azért különleges, mert a rendező Püsök Botond mondjuk soha nem látott formai megoldásokat alkalmazott, hanem a téma­választásban megmutatkozó bátorság miatt:

nem kis részben a kiskorúak lelki védelme érdekében, és mert ez a világ legsúlyosabb bűneinek egyike, amitől – természetes módon – minden ép ember igyekszik magát távol tartani.

A Túl közel sem magáról a bűnről szól, sokkal inkább arról, hogyan lehet a traumát feldolgozni akkor, amikor a közvetlen környezet nemhogy segítené a lassú felépülést, még makacsul össze is zár az áldozatok ellen. A történet főszereplője Andrea és két gyermeke, Pirkó és Boldizsár. Pirkót kilencéves korában rendszeresen molesztálta a nevelőapja – öccse édesapja –, akit a bíróságon tett részletes beismerő vallomása után öt év börtönre ítéltek. Ebből jó magaviselet miatt csak hármat kellett leülnie, hogy aztán ugyanabba a meg nem nevezett kis faluba – a helyszín történetesen Erdély, bár ennek nem sok jelentősége van – térjen vissza, ahol a volt családja lakik.

A nézők számára a férfi újbóli felbukkanásától indul Andreáék vesszőfutása, aminek a fokozatait látva, a romos házra szereltetett kameráktól az anya arcára telepedő állandó félelmen át a kényszerű költözésig, egyre gyűlik bennünk az értetlenséggel kevert harag: miért az ártatlanoknak kell bűnhődniük a nyilvánvaló bűnös helyett?

– erős megoldás, hogy a megfellebbezhetetlenül ítélkezők csak hangban vannak jelen –, változatos módon fejezve ki ugyanazt: Andrea, aki „beadta a társát a tömlöcbe”, és ezzel meggyalázta a falut, nem érdemel kíméletet, sőt vessen magára, „ha már így kiharcolta a gyűlöletet”.

A dokumentumfilm eleve inkább rá koncentrál, a forgatás évei alatt felnövő Pirkó csak az utolsó negyedórában kap hangsúlyosabb szerepet. Andrea pedig szerencsére nem hibátlan, pláne nem szent. A mindennapi nehézségek miatt – pénztelenség, a ház eladásának gondja, az apa által a kisfiú láthatásáért időközben elindult per – nemegyszer a gyerekeivel is türelmetlen nő kitartása, a saját igazába vetett rendületlen hitéből táplálkozó, a lányára-fiára is átsugárzó ereje viszont példát mutathat mindannyiunknak arról, hogy igenis talpra lehet állni még az övékéhez hasonló, reménytelennek látszó helyzetekből is.

Ezért a Túl közel esetében nem is érdemes a hiányosságokról vagy a hibákról beszélni.

és utat mutathat azoknak, akik hasonló cipőben járnak, de megfelelő érzelmi-fizikai- hivatalos támogatás nélkül nem mernek vagy nem akarnak lépni. A vetítést követő beszélgetésen részt vevő gyermekvédelmi szakemberek szerint ugyanis nem túl rózsás a helyzet: a családon belüli szexuális erőszak latenciája még ma is elég nagy, ahogy az áldozathibáztatás – jellemzően a nők elleni erőszak esetében – sem látszik kimenni a divatból. Minél többet és minél többen beszélünk róla, annál könnyebben fognak előlépni az elszenvedők, és annál többen fognak kételkedés nélkül hinni nekik.

(Túl közel. Magyar–román dokumentumfilm. Írta és rendezte Püsök Botond. Az On the Spot koprodukciójával készült alkotás az RTL+ streamingplatform kínálatában látható)

Nyitókép: Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál