„Megpróbálom behozni a magyar logikát” – Várhelyi Olivér uniós biztos a Mandinernek

Pócza István interjúja a Mandiner hetilapban

Sokan tekintenek az Európai Bizottságra egyfajta háttérhatalomként. Önök a háttérhatalom Európában?
Elvileg nem. Inkább elsődleges hatalom.

Európán belüli elsődleges hatalom?
Az intézményrendszeren belüli. Alapvető félreértés van itt, ami még az előző bizottság idejéből fakad. Korábban világosan megkülönböztették, mi az, amit az EU csinál, és mi az, amit azon belül az EB. A Juncker-bizottság valamiért úgy gondolta, hogy magához ragadja ezt a feladatot. Amikor az Európai Bizottság beszél, azt sokszor az EU nevében teszi, pedig nem minden területen igaz, hogy a testület az egész uniót képviseli.

Ön magyar vagy európai?
Egy magyar európai és európai magyar.

Ha valaki európai biztos lesz, nem kell átmennie valamilyen misztikus újjászületésen, amitől megszűnik a nemzeti kötődése, és kizárólag európaivá válik?
Ez romantikusan hangzik, de mint általában minden romantikus történet, nem reális. Nem lehet úgy európainak lenni, hogy az ember közben nem magyar vagy francia, cseh, svéd, olasz… Európát ezek a nemzetek alkotják. A biztosoknak az is feladatuk, hogy hozzák azt a tudást, társadalmi értéket, tapasztalatot, amit az országuk birtokol.

Különbözők vagyunk, de azért működünk együtt, hogy ebből a különbözőségből kialakuljanak olyan irányok, amelyeken mindannyian előre tudunk haladni. Speciális látószög a magyar, szükség van rá, ettől lesz jó az egész.

A biztosok nem a saját országukat képviselik, hanem az uniós érdekeket.
Minden biztos a közös európai érdek megtalálásáért, építéséért és érvényesítéséért dolgozik. Magyarként azt is feladatomnak tekintem, hogy a sokszor ismeretlen közép-európai s benne a magyar gazdasági és szociális szempontokat és alapvetéseket is kellően figyelembe vegyék a döntés előkészítésénél. Ez nem azt jelenti, hogy keresem a magyar érdek érvényesülését. Nem is kereshetem. A tagállamok érdekeinek képviseletére ugyanis az Európai Tanács szolgál. Az viszont a bizottság felelőssége, hogy olyan javaslatokat tegyen, amelyek az euró­pai nemzetek érdekeit szolgálják. A magam munkájában ezt úgy tudnám lefordítani, hogy a javaslataimba igyekszem behozni a magyar logikát.

Persze vannak kritikák is, miszerint a magyar nagyhangú és hasonlók – ezeket ismerjük. Ezért különösen fontos, hogy tisztában legyünk az értékeinkkel, én pedig próbálom ezeket az értékeket Európa javára használni. Nyilvánvalóan szeretném bemutatni, milyen kiválók vagyunk mi, magyarok.

Kérték már meg a bizottságból, hogy segítsen Orbán Viktort meggyőzni valamiről?
Volt, hogy megkerestek, segítenék-e közvetíteni bizonyos ügyekben. Ilyenkor természetesen segítek bármelyik biztoskollégának, mert ez az európai érdek.

Kérték már meg Magyarországról, hogy segítsen Ursula von der Leyent meggyőzni valamiről?
Úgy gondolom, erre nincs szükség, a magyar miniszterelnök képes elvégezni a saját munkáját.

Kötelezettségszegési eljárások, jogállamisági eljárás, hetes cikkely szerinti eljárás – ilyenkor meghallgatják a véleményét?
Kénytelenek, mert elmondom.

Meg is kérdezik?
Ha nem kérdeznek, akkor is elmondom.

A magyar biztos kinevezése körül azért volt egy kisebb politikai cirkusz.
Pedig a magyar kormányzó párt – egyedüliként – pontosan azt az utat választotta, amit az Európai Parlament szeretett volna, nevezetesen, hogy az EP-választás eredménye alapján álljon fel a bizottság.

Európai parlamenti meghallgatásán volt pár „országoskodó” megjegyzés. Másokkal is így személyeskednek, vagy csak a magyarokkal?
Nem tudom, én a magam életét élem. De hozzá vagyok szokva ehhez. Egyébként jó beszélgetés volt a legutóbbi, úgy éreztem, valós érdeklődés is meghúzódott a feltett kérdések mögött. Ez nem mindig van így az EP-ben.

Térjünk vissza a bizottsághoz. Tulajdonképpen mi a szerepe?

Van erre egy tankönyvi válasz…

…amely széles körben ismert, de mi egy biztos válasza erre a kérdésre?
Szerintem ahány biztost kérdez, annyiféle választ kap.

Mi a magyar biztos válasza erre a kérdésre?
A Jean-Claude Juncker vezette előző kollégium tett egy erős fogadalmat, ami aztán egyfajta hitvallássá alakult. Ez a sokat emlegetett politikai bizottság. Azt, hogy a kifejezés a mi régiónkban milyen emlékeket idéz, szerintem nem igazán sikerült megértetni velük. Nomen est omen, el is indultak ebbe az irányba, egyfajta politbürónak képzelte magát az előző bizottság. A jelenlegi testület talán nem az, jobban ragaszkodik a korlátokhoz, amelyeket a szerződések szabnak.

Mégis mintha lenne némi intézményi tehetetlenség, amely miatt – még ha fejben irányt váltottak is – csúsznak tovább a politikai bizottság irányába.
Szerintem ez inkább azoknak az időknek a tehetetlensége vagy tehetetlenségi ereje, amiket élünk. A bizottság 2019 decemberében kezdte meg munkáját, és már a következő év márciusában keresztbe vágta terveit a koronavírus-járvány. Olyan kihívások jöttek, amilyenekre senki nem számított. Valamilyen választ adni kellett. Mindenki az Európai Unióra, azon belül az Európai Bizottságra nézett. A felelősség azonnal megjelent, ám a feladatkörök, a kapacitás még nem volt meg. Számos embertársunk elvesztését követően lett vakcina, és jött a gazdasági helyreállás. Persze azoknak, akik elveszítették a családtagjaikat, mindez nem számít. Meg is értem őket. Valahogy sikerült végre magunk mögött tudni ezt az időszakot, aztán amikor azt hittük, végre kint vagyunk a vízből, jött a háború. Ez is olyan válaszokat igényel, amilyenekkel senki nem készült. Ki gondolta volna, hogy újra háború lehet Európában? Ki gondolta volna, hogy az Európai Uniónak – amely amúgy egy békeprojekt – egy háborúra kell reagálnia? Ezekre a körülményekre mondom, hogy tehetetlenség, és mindenkit egy irányba tol a bizottságon belül.

Ön mintha mégsem azt az utat járná, mint az elődje vagy elődei. Az EU bővítési kommunikációja korábban a „fentről megmondjuk, hogy mit kell tennetek” volt.
Az egyik nagy vágyam, hogy ne úgy viselkedjünk, mint a régi gyarmatosítók, hogy „lemegyünk”, megtekintünk, aztán megmondjuk, hogy mit kell tenni. Mivel magyar vagyok, amúgy is jól ismerem ezt a hozzáállást. Úgy kezdtem a pályafutásomat, hogy a magyar csatlakozásért dolgoztam – ültem az asztal másik oldalán, tudom, az milyen érzés. A diplomáciában és úgy általában az emberi kapcsolatokban az egyetlen tőke, amire igazán építeni lehet, a tisztelet. Ha az ember képes tiszteletet mutatni a másik iránt, akkor elképzelhetetlen dolgok is megvalósulhatnak. Sok menthetetlen helyzetet sikerült feloldani ezzel a hozzáállással.

A háborúval lendületet vett a geopolitikai versengés és a bővítés is. Ukrajna tagjelöltsége akkor is bekövetkezett volna, ha nincs háború?
A háború nyilvánvalóan lökést adott neki. A kérdés inkább az, hogy releváns vagy nem releváns ez a terület.

Ukrajna tagjelöltségét felhasználva láthatóan igyekeznek megőrizni a bővítési lendületet.
Az unió egyik legnagyobb geostratégiai eszköze a szomszédság- és bővítéspolitika, hiszen mindenki az európai életszínvonalat, társadalmi berendezkedést, piacgazdaságot szeretné. Óriási hibát követett el az előző bizottság, amikor azzal indított, hogy bővítés márpedig nem lesz. Európa nem fordíthat hátat a saját környezetének. Aki azt mondja, hogy nincs bővítés, az nem tudja, mik Európa érdekei. A kontinens érdeke a bővítés, amely arról is szól, hogy hová képzeljük a határait.

Most mutatta be az Európai Bizottság a bővítési jelentését, amelyet ön készített. Ebben indítványozzák Bosznia- Hercegovina tagjelöltségét.
A Balkán, bár most nyugalomban van, Európa puskaporos hordója. Addig van nyugalomban és békességben, ameddig sikerül fenntartani ezt az állapotot. Európának ezért fontos a Balkán. Ez versenytérség, ahol számos nagyhatalom van jelen, de egyben európai térség. Ha itt nem Európa a meghatározó, akkor nem tudom, hol lesz. Hogy miért Bosznia- Hercegovina? Azért, mert Európa ezzel maga tesz ajánlatot a balkáni bővítés gyorsítására, értékelve az eredményeket, amelyek alkalmassá teszik őket erre. A folyamat még nem zárult le, újabb javaslatokat, elvárásokat fogalmaztunk meg, a döntést pedig a tanács hozza majd meg.

A Balkán és a bővítés nem volt fontos a korábbi bizottságnak. Önöknek tehát igen?
Nekem mindenképp.

És akkor itt ön a bizottság?
Ebben a kérdésben igen.

Ott voltunk a sajtótájékoztatóján, váratlan fordulat volt, hogy egymilliárd eurós támogatást ígért a nyugat-balkáni országoknak. Miért adunk ki ennyi pénzt, ha mi is bajban vagyunk?
Európa stabilitása akkor garantálható, ha a minket körülvevő régiók is stabilak. Ha csak az energiarendszereket nézzük, láthatjuk, hogy például Magyarország most Szerbián keresztül jut földgázhoz. Láthatóan összefüggnek, és egyre inkább össze is épülnek ezek a rendszerek. Nem tudunk csak saját magunkon segíteni és közben hagyni a Nyugat-Balkánt vergődni, mert előbb-utóbb a válság úgyis el fog érni bennünket is.

Ezek jövőbeli lépések, az energiaválság viszont már itt van.
A Balkánon keresztül kapjuk az energiát. Ez a térség olyan földrajzi kijáratot jelenthet Európának, amelyen keresztül gázt és áramot lehet behozni. De ezeket a lehetőségeket még meg kell teremteni. Pont azért lépünk most, hogy felgyorsítsuk a munkát. Lng-terminálokat kell építeni, gáz- és villamos vezetékeket.

De nem lehetett ezt előre látni?
A probléma közel sem új. Én már három éve nyomom, mint süket a csengőt, hogy oda kellene figyelni rá. Már a két évvel ezelőtti nyugat-balkáni beruházási tervbe beleírtam, hogy hogyan lehet az azeri gázt behozni Európába. Akkor ennek semmilyen elfogadottsága nem volt Brüsszelben, mert az akkori hangulat azt mondatta, hogy az energiaellátásban minden zöld lesz. Pedig a Balkánon az alapvető energiaforrás még mindig a szén.

Pedig sokan érvelnek azzal, hogy csak a zöldenergia szabadíthat meg az energiafüggőségtől.
Ez olyan, mint amikor elmegy az ember boltba, de csak tejet vesz. Fontos, de önmagában nem elég. Kell venni kenyeret is, húst is, és még sorolhatnám. Valahogy így áll össze az energiamix is. Olyan energiarendszer kell, amelynek van egy alap-termelésikapacitása, ami mindig rendelkezésre áll – ez általában nukleáris energia vagy gáz. A szenet lehetőleg mellőzni kellene, mert egyértelműen a legnagyobb szennyező. A balkáni régióban az első számú halálokok között vannak a lignit­égetésből származó tüdőbetegségek és rákos megbetegedések.

Mennyire megoldható a feladat?
Ennek a régiónak az energiafogyasztása egyébként nem nagy. Csak azzal, ha le tudnánk váltani a szenet földgázra, azonnal 65 százalékkal lehetne csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. A gáz előnye, hogy könnyen be- és kikapcsolható. Amikor rengeteg zöldenergiát tudunk termelni, mert nagyon süt a nap vagy nagyon fúj a szél, akkor könnyen le lehet tekerni a gázerőműveket. Mindenre szükség van, nem lehet csak egyetlen irányból kezelni a problémát. Említettem az azeri gázt. Több mint két éve propagálom az ötletet, mostanra csak beérik. De be lehetne hozni zöldáramot is Grúziából, Egyiptomból, Marokkóból. Óriási lehetőségeink vannak. Viszont ahhoz, hogy stabil rendszert építsünk, egy nagy tanulság van: nem lehet, hogy minden csak egy irányból jöjjön.Több irányból kell építkezni. Ezért is kellene gyorsan az azeri, egyiptomi, izraeli vagy más, nem orosz gáz felé nyitni, ezért kellene mélytengeri elektromos összeköttetés a grúzokkal és az egyiptomiakkal. Ezért kötöttük meg gyorsan az izraeli és egyiptomi lng- megállapodást is. Az, hogy az egyiptomiakat és az izraelieket össze tudtuk hozni egy ilyen egyezségre, annak a tudatos építkezésnek a része, amelyet itt a kollégáimmal végzek.

Az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat hatékonynak tartja?
Végeznek számításokat az EB-n belül, hogy mennyire hatékonyak. Az látható, hogy van hatása az orosz gazdaságra. Az szintén, hogy az európaira is. Hogy ez önmagában elegendő-e Moszkva megállítására, azt majd az idő dönti el. Szerintem nemcsak azon kell gondolkodni, hogy vajon a szankciók önmagukban képesek-e megállítani Oroszországot, hanem azon is, hogy a hatásaikat hogyan lehet Európában semlegesíteni. A saját portfóliómhoz tartozó területen, a Balkánon is ugyanolyan energiaválság kezd kibontakozni, mint nálunk. A közös megoldáson kell most gondolkodni. Olyan keresletet képezünk a nemzetközi energiapiacon, hogy nagyobb valószínűséggel tudjuk átterelni a meglévő energiakészletet. Így jött létre az egyiptomi és izraeli lng-megállapodás. Az a kapacitás eladható máshol is, de nekünk adták, mert úgy voltak vele, hogy az európai piac jó piac, oda érdemes betörni.

Hogy látja a háborús konfliktus kifutását?
Őszintén nem gondolom, hogy bárki is a győztese lenne. Talán csak a fegyvergyárak.

A konfliktus megoldásában az uniós intézmények mintha láthatatlanok lennének.
Az intézmények ellátják a feladataikat, ahogyan eddig is, de jól láthatók a korlátaik. Ezek mégiscsak másodlagos intézmények. Ilyen helyzetekben a tagállamok – különösen az ENSZ Biztonsági Tanácsában is tag országok – szerepe felértékelődik. A bizottság munkája inkább abban áll, hogy segítse a tagokat, hogy a legjobban be tudják tölteni a szerepüket, illetve olyan, minden tagország által elfogadható javaslatokat dolgozzunk ki, amelyek segítségével Európa meg tudja védeni az érdekeit.

A tagállamok eltérő módon ítélik meg a háború következményeit, gondoljunk csak az amúgy baráti magyar és lengyel kormány álláspontjára.
A sajtóban felkapott téma ez, de szerintem nem itt kell keresni a dolgok értelmét. Megvannak azok az alapok, amelyek az unió egységes fellépéséhez szükségesek. Mik ezek? Mindenki elítéli az agressziót. Mindenki elítéli az agresszort. Mindenki kiáll a megtámadott ország mellett. Egyetértés van azokról a szankciókról, amelyekről az unió idáig döntött. Igen, vannak belső folyamatok, viták, de mindent egybevetve erős az európai egység.

Akkor mégis miért csak a különbségektől hangos az európai sajtó?
Az nyilván sokkal érdekesebb, mint az egyetértés. Az egyetértés unalmas és nehezen eladható. Nyilván túl van ez játszva, és megvannak az érdekek mögötte, hogy miért. De szerintem érdemes lemenni és megnézni, hogy ott vannak-e az alapok. Szerintem ott vannak.

Ez a háborúból való kiutat jelentheti Európának?
Sajnos a háborúnak nem vagyunk urai.

Tart attól, hogy belesodródunk?
Remélem, hogy nem fogunk. De ennél többet én sem tudok mondani.

Belátható időn belül véget érhet?
Jóslással nem foglalkozom. Két hete jártam Ukrajnában, a helyszínen láttam, mennyire rossz a helyzet.

Látogatásakor Ungváron a mostani európai politikában elég szokatlan hangot ütött meg: a kisebbségeknek, elsősorban a magyar kisebbségnek köszönte meg a segítséget, amelyet a Kárpátalján élők az Ukrajna más területéről menekülőknek adtak.
Hatalmas tömeg érkezett oda rövid idő alatt, s az egymilliós régiónak több mint félmillió fővel nőtt a lakossága. Ezeket az embereket vendégül látják, ha kell, etetik, itatják, ha kell, munkahelyet adnak nekik. Szerintem jár a köszönet Kárpátalja teljes lakosságának.

Kapcsolódó

Nyitókép és fotók: Földházi Árpád