Semmiből nem lesz valami

Vannak helyzetek, amikor egy rendkívül egysze­rűen megfogalmazott mondat jobban megvilágít egy összetett problémát, mint megannyi elemző cikk vagy előadás. Éppen a bonyolult, nagy vitát kiváltó kérdésekben segíthet nekünk a legtöbbet egy olyan megszólalás, amely tömörségével és frappáns szövegezésével a dolgok lényegével szembesít minket. Az ilyen aranyköpések sokszor csak kicsúsznak ki­ötlőjük száján, aki talán nem is észleli, mennyire fején találta a szöget.

Valahogy így van ez Dorene Roche szavaival is. A New Jersey állambeli Randolph városka oktatási testületének egyik tagja páratlanul frappánsan szólt hozzá napjaink egyik legjelentősebb kulturális társadalmi vitájához, amely – az Egyesült Államok határait jócskán túllépve – arról szól, hogy a társadalmi sokszínűség és befogadás jegyében, illetve egyes társadalmi csoportok speciális érzékenysége miatt hogyan változtassuk meg a minket körülvevő, történetileg kialakult kulturális és nyelvi közeget. Randolph városka oktatási testülete letette a voksát a vitában, és úgy döntött, hogy az iskolai tanév naptárjából mellőzi ­a hagyományos nemzeti és vallási gyökerű ünnepekre való utalásokat, és a tanítási szüneteket csupán sorszámmal listázva hirdeti meg. Így lett a hálaadásból, a karácsonyból vagy az emlé­kezet napjából tanítási szünet 1., 2., 3. és így tovább. Az intézkedés a helyi közösség egy részéből tiltakozást váltott ki, több százan fordultak petícióval a testülethez a döntés megváltoztatását és a tagok lemondását követelve. Ekkor fogalmazta meg pőre egyszerűséggel Dorene Roche, a változtatást támogató tagok egyike az oktatási testület döntése mögötti mélyebb megfontolást: „Ha semmi nincs az iskolai naptárunkban, akkor azt senki nem fogja sértőnek érezni.”