Debussy egyfajta mérföldkő a klasszikus zenében. Vagy talán pontosabb úgy, ha azt írom: vízválasztó. Persze a dolgok soha nem ilyen egyszerűek, nem lehet napra vagy évre pontosan megmondani, mikor fejeződik be valami és kezdődik valami új. Folyamatok vannak, finomabb vagy karakteresebb átmenetek. Mindenesetre Debussy zenéje számos huszadik századi zenei műfajt inspirált. Vannak, akik a jazz egyik előfutárát látják benne. Impresszionista zeneszerző volt, bár ezzel nyilván nem mondok sokat. Mert hát mi az, hogy impresszionista zeneszerzés? Az egyszeri, visszahozhatatlan pillanatok és benyomások zenei rögzítése? Ha nagyon leegyszerűsítjük, valami ilyesmiről van szó. Debussy műveit hallgatva sokszor jutott eszembe az óceán vagy inkább a Földközi-tenger csillogása egy nyári délutánon, mondjuk Antibes egyik sziklafaláról letekintve.
„Nem azt mondom, hogy amit csinál, az nem szép, de teoretikusan abszurd” – így summázta Debussy zenéjét egyik tanára 1890-ben. Mire Debussy így válaszolt: „Nincs olyan, hogy teória. Csupán hallgatni kell. Az öröm az egyetlen törvény.” Mai füllel nehéz elképzelni, hogy szokatlan akkordmenetei, váltásai, rögtönzései milyen hatást keltettek akkoriban. Sokan rajongtak érte, még többen értetlenkedtek. Debussy valami nagyon hasonlót hozott a zenébe, mint amit Cézanne vagy Renoir a festészetbe. Az illékonyban, az elmúlásra ítéltben kereste azt, amin nem fog az idő. A színek, az atmoszférák lebegése foglalkoztatta. Nem csoda, hogy a kortárs francia költészet kiválóságaival is kereste a kapcsolatot. Paul Verlaine és a nálunk talán kevésbé ismert Paul Bourget és Pierre Louÿs számos versét megzenésítette. A szimbolista költészet állt a legközelebb hozzá, nem véletlenül. Ezek a dalok ma is nagyon „modern” benyomást keltenek, a szó legjobb értelmében. A levegősségük, a dalszerkezetek nyitottsága a kortárs popzene kísérletezőbb alfajaiból ma is visszaköszön.
Nagy tervezgető vagyok. Tervezgető és álmodozó. Ez az álmodozás nem egy jó hírű kifejezés, mert leginkább valami olyasmit értenek alatta, ami felesleges, értelmetlen és hiábavaló. Elálmodozgat az ember, na persze. De nagyon ráérsz!
A közmédia klasszikus zenei tehetségkutató műsora idén kiemelt figyelmet fordít a külhoni magyarokra, akik számára külön helyszíni válogatókat is szerveznek. A jelentkezés elkezdődött, idén a magyarok mellett Ausztria, Montenegró, Szerbia és Szlovénia fiataljai versengenek majd egymással a fődíjért és az abszolút győztes díjáért.
Bognár Szilvia a kortárs magyar folk egyik meghatározó énekesnőjévé vált, számos formációban játszott számos kiváló zenésszel. Legutóbbi albumának 2013-as megjelenése óta sok év telt el, így különösen örömteli, hogy idén új lemezzel jelentkezett.
Haladó eszmék a digitális létben látják a szép új világot, míg az igazi konzervatívok akár a középkori muzsikát és hangulatot is képesek megidézni. A Faun azonban még ennél is továbbmegy.
A zenész nem is tudta megnézni az új musicalt, amihez ő írta a zenét.
A turné január 21-én rajtol Helsinkiben, többek között Stockholm, Amszterdam, Berlin és Párizs is része a koncertkörútnak, nálunk pedig február 3-án lép fel a banda, a Budapest Arénában.
Érdekes lesz majd követni az úgynevezett nemzetközi közvélemény reakcióját.
A pusztítás mértéke egyelőre nem ismert.
