Mitől más a kínai sci-fi?

A sci-fi nem játék, valóságformáló ereje van. Verne Gyula munkássága jól dokumentált hatást fejtett ki egyes műszaki tudományokra – e rovatban is megemlékeztem már az úgynevezett Star Trek-szindrómáról, miszerint a világ hadiipari fejlesztőmérnökei tendenciózusan dolgoznak azokon a fegyvereken, amelyeket gyerekként filmeken láttak. A sci-fi zsáner ma leginkább Kínában népszerű. Tézisem szerint azokban az országokban, ahol hisznek a jövőben, és intenzíven gondolkodnak benne, a sci-fi-szubkultúra virágba borul. Így volt a 20. századi Amerikában, és így van a 21. századi Kínában is. A történelem alakulása szempontjából sem mellékes, hogyan látja a jövőt Kína legnépszerűbb szerzője.

Liu Ce-hszin (Liu Cixin) három meghatározó élményre vezeti vissza identitását. Az első a Mao Ce-tung által 1966-ban meghirdetett kulturális forradalom, amikor szénbányász szülei egy eldugott falucskába küldték, megóvandó az iparosodott Kínát eluraló mindennapos erőszaktól. A második, amikor 1970 tavaszán e Honan tartománybeli kisközösségben újdonsült földijeivel kémlelték az eget az első kínai műhold, a Dongfanghong fénye után kutatva. A harmadik az 1975-ös nagy áprilisi árvíz, amely százezreket ölt meg és milliókat tett földönfutóvá a vidéken. E három, látszólag egészen különböző természetű impulzus szerzőnk fejében szorosan összekapcsolódik, s regényei alapját adja.