Az orosz rendező a mesterséges intelligencia nem várt és mindenkit érintő veszélyére hívta fel a figyelmet

Még nagyjából huszonöt évvel ezelőtt olvastam egy interjút egy jövőkutatóval, aki arra a kérdésre, hogy a karrierje során mi volt a legnagyobb baklövése, azt felelte, biztos volt abban, a készpénz teljesen el fog tűnni. Sokat tanult az esetből, mert rájött, nem vette figyelembe az emberi tényezőt: hiába kényelmesebb a kártyás fizetés, sokan szeretik a kezükben fogni a pénzt. 

Ez a cikk még az internet hajnalán született, így az illető azt még nem tudta, nemcsak az érzelmi kötődés fogja megőrizni ezt a szokást, hanem az is, hogy tömegekben vált majd ki szorongást a vásárlási szokásaik nyomon követésének lehetősége akár a politikai berendezkedés által is. A Mesterséges kegyelem című film forgatókönyvírói pedig hasonló hibát vétettek: olyan jövőképet vázolnak fel, amelynek megalkotásában szintén kifelejtették az emberi tényezőt. 

Ugyanis nyilvánvalóan a legtöbben azt szeretnék, ha az igazságszolgáltatás hatékonyabb, szigorúbb, gyorsabb lenne, és egy tárgyaláson ne kerülhessen valaki előnybe az anyagi helyzete miatt. Viszont, ha népszavazást tartanánk arról, hogy az emberek akkor is óhajtanák-e mindezeket, ha a bíró szerepét nem egy valós személy, hanem a mesterséges intelligencia látná el, 

Ráadásul az orosz–kazahsztáni Timur Bekmambetov új filmjében még annál is rosszabb a helyzet, mintha simán csak az AI ítélkezne felettünk, ugyanis nem a gépnek kell bizonyítani az illető bűnösségét, hanem a vádlottnak az ártatlanságát. Mindezt kilencven perc alatt kell abszolválnia, ha nem sikerül neki, akkor a szoftver a bírói feladat mellett a hóhér szerepkörét is ellátja, és ott helyben kivégzi a gyanúsítottat. 

A történet főszereplője is egy ilyen szituációban találja magát, a rendőr másnaposan arra ébred, hogy le van szíjazva egy székbe, és a felesége meggyilkolásával gyanúsítják. A helyzetet nehezíti, hogy annyira be volt tintázva az ominózus estén, hogy ő maga sem biztos az ártatlanságában, ugyanakkor az eljárás során lehetősége nyílik minden biztonsági kamerás felvételt átnézni, a mesterséges intelligencia pedig összegyűjti az összes fellelhető adatot neki azokról a személyekről, akik érintettek lehetnek a bűncselekményben. 

Így aztán, akárcsak a Keresés című thrillerben vagy a borzalmas tavalyi Világok harca-feldolgozásban, ezúttal is a játékidő nagy részében azt láthatjuk, hogy a hősünk az interneten böngészik gyanús jelek után, a formula pedig egészen izgalmasan működik annak ellenére, hogy számos tényező hátráltatja. 

Utóbbiak közé tartozik az eljárásrend irracionalitása mellett a főszerepet alakító Chris Pratt is, bár, ha úgy vesszük, tökéletesebben nem is illeszkedhetne a filmbe. Ugyanis mindig azt a benyomást kelti, 

nem totálisan tehetségtelen, de enyhén szólva sem rendelkezik Leonardo DiCaprio eszköztárával, van egy leheletnyi karizmája, de messze nem egy Jake Gyllenhaal, ki van pattintva, de azért Tom Hardy simán lezúzná. Azaz minden szempontból a teljes középszer, leszámítva az önmenedzselést, rejtély, mivel érte el, hogy Marvel-produkciókban vagy éppen Jurassic Worldökben kiemelt vagy éppen főszerepet kapjon. 

És bár Bekmambetov az orosz Mátrixnak is nevezhető Éjszakai őrséggel kezdte a pályáját, Hollywoodban teljesen elvesztette az egyéni hangját, olyan feledhető alkotásokat rendezett, mint a Wanted, az Abraham Lincoln, a vámpírvadász vagy a Ben-hur-remake, és ezúttal sem lehet azzal vádolni, hogy egy új klasszikus született volna a kezei alatt. Ez a középszerűség pedig csekély mennyiségű akciójelenetek során is tetten érhető, érthetetlen, hogy miért erőltették a filmet IMAX-termekben, ráadásul rögtön 3D-ben, noha látványvilág tekintetében streamingen is bőven megállta volna a helyét. 

Különösen, mert nem is a külsőségekkel próbálja eladni magát a Mesterséges kegyelem, hanem a sztorijával, 

A forgatókönyv bár nem túl okos, a nagy megfejtés is csalódást keltő, de az addig vezető út kifejezetten izgalmas. Jól adagolják az információkat, sikerül fenntartani a feszültséget a baráti, másfél órás játékidőben, szóval egy tipikusan olyan filmről van szó, amit ugyan nem fogunk emlegetni már hónapokkal később sem, de nagyot hibázni nem lehet vele. Keveset markol, de azt magabiztosan meg is tartja a mancsában többnyire. Mainstream amerikai produkciók tekintetében pedig ez az év eddig igencsak sovány, így nem csoda, hogy bár nemzetközileg nagyon nyögvenyelősen próbálja visszatermelni a gyártási költségvetését, itthon zabálják a nézők. Akárcsak a Housemaid – A téboly otthonát; ennek is több mint egy hónapja volt a premierje, és még mindig szép számokat produkál a mozikban hétről hétre.    

Mesterséges kegyelem – amerikai sci-fi-thriller. Az InterCom forgalmazásában országszerte a mozikban. 

Nyitókép: InterCom