Olajválság és közel-keleti háború: fordulópont lehet a kampányban

2026. március 02. 07:41

Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy a polgárok biztonságérzete minden egyéb szempontot felülír annak az eldöntésében, hogy kire szavazzanak.

2026. március 02. 07:41
null

„Az eset több tanulsággal is szolgál. Egyrészt az Iránt érő támadással együtt a Barátság kőolajvezeték témája mindent elsöpört a médiában, például a gödi Samsung gyárral kapcsolatos újabb Magyar Péter bejelentkezéseket. Könnyen lehet, hogy utólag visszanézve a kampány egyik meghatározó pontjának tekintjük majd ezeket az eseményeket

Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy a polgárok biztonságérzete minden egyéb szempontot felülír annak az eldöntésében, hogy kire szavazzanak. Másrészt a történések újra éles megvilágításba helyezik a drámaian megromlott viszonyunkat az Európai Unióval és Ukrajnával. Bár az az eljárás, ami az olajszállításokkal kapcsolatban Kijev részéről most kibontakozik, szerintem hibás és nem elfogadható, a kormány fellépése pedig helyes, ezzel együtt nem szabad elfelejtenünk, hogy mindez nem előzmények nélkül történik. Négy éve támadtak rá az oroszok keleti szomszédunkra, akik óriási áldozatok árán azóta is védekeznek a hódítókkal szemben. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték

Fordulat jöhet a kampányban: napokon belül mindent megváltoztathat a kiszivárgott bizonyíték
Tovább a cikkhezchevron

Harcolnak a hazájukért és a magyar kormány számára is oly fontos szuverenitásukért. Több szolidaritásra, több megértésre és támogatásra lenne szükség a Fidesz–KDNP-kormány részéről az agressziót elszenvedő fél irányába. Belátható időn belül csökkenteni kell a két ország között kialakult ellenséges viszonyt.

Ugyanígy az EU irányában is sürgősen normalizálnunk kell a kapcsolatokat a választások után. Nekünk a hazánkon kívül Európa is az otthonunk, amit egyetlen kormány sem kezelhet mellékes kérdésként. Az Unió pedig nem hagyhatja cserben Ukrajnát, ameddig nincs béke, fegyverszünet. Utána is szükség lesz a segítségre, és Magyarország számára fontos, hogy ebből ne maradjon ki. Hazánk és a kárpátaljai magyarság nemzeti érdeke is ez.”

Nyitókép: Eyad Baba / AFP

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
No comment no cry
2026. március 03. 10:41
Fodor Gábor ostoba. Ennélfogva a szervilizmusból is az ostobát választja: "Legyünk jóban azokkal, akik ki akarnak használni bennünket, mert akkor legalább nem lesznek mérgesek ránk." Az ukrán vezetés a veszett kutya kategória, az EU vezetés a vesztes szerencsejátékos kategória. Próbáljon meg észérvekkel hatni bármelyikre is, a hülyéje...
Válasz erre
0
0
No comment no cry
2026. március 03. 10:41
Fodor Gábor ostoba, és ezért szervilizmusból is az ostobát választja: "Legyünk jóban azokkal, akik kihasználnak minket, mert akkor majd legalább mérgesek nem lesznek ránk." Az ukrán vezetés a veszett kutya kategória, az EU vezetés a vesztes szerencsejátékos kategória. Próbáljon meg bármelyikre észérvekkel hatni a hülyéje...
Válasz erre
0
0
polárüveg
2026. március 03. 08:29
Magyar közmondás: "Aki másnak vermet ás, maga esik bele." Van, mikor visszafelé sülnek el a szándékok. Egyes körök a hatalmukhoz szokva eldöntötték: felülírják a magyar nép szándékát, az Orbán-kormányt félresöprik. Ehhez az EU is, Ukrajna is szerződéseket rúg fel. Mégis úgy néz ki, hogy nemhogy megakadályozzák a Orbán-kormányt adó pártszövetség győzelmét, hanem törekvésükkel inkább biztosítják túlgyőzelmét. Felkészültek a választás eredményének legitimitásának félresöprésére, mert ehhez is hozzászoktak az EU-ban. A Mediánnak az ellenzék nagyarányú győzelmét mérő trükkje, és az ukránok vezetékelzárásának időzítése a választás utáni tüntetésekre/zavargásokra összpontosít. Ez pedig azt hozza, hogy a magyarság még jobban összezár, és a legitim választásokat megkérdőjelezők elválnak a többségtől, felszínre jön a demokratikus választás és államrend elleni lázadásuk, ami a semmibe hullásukat okozza. A vermet ásó hatalmasokra pedig másoknak szánt legitimációs népharag zúdulhat.
Válasz erre
0
0
Kormánypárti2
2026. március 02. 17:52
Politikusi nagyságát, éles elméjét bizonyítja az, hogy hol van most a politikai életben.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!