Azt hitték, jó a koronavírus ellen, most derült ki, tévedtek
Több ezer elkerülhető halálesetet okozhatott a hidroxiklorokvin.
Hozott-e változásokat az új elnök a szigetországban? Hatott-e a kommunisták politikájára a koronavírus? Milyen irányba mozdulhat el az Egyesült Államokkal való viszony Joe Biden hatalomra jutásával? Betekintünk a 2020-as évek létező szocializmusába.
Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.
Kuba vezetése a minap jelentette be, hogy rendkívüli mértékben, az eddigi 127-ről 2000-re növeli azon tevékenységek számát, amelyeket az állami cégeken kívül magánvállalkozók is folytathatnak – azaz Kuba 2021-ben, ha a maga korlátos módján is, de megnyílik a kapitalista gazdaság számára. A piaci viszonyok az év végére nagyjából a nyolcvanas évek Magyarországára fognak hasonlítani.
Szűk hatszázezer lakos, nagyjából a munkaerő 13 százaléka dolgozik a nem állami szektorban, 40 százalékuk megélhetése a turizmustól és a közlekedési szolgáltatásoktól függ – és hiába számít a kubai szerény, de legalább kellőképpen izolált és védett gazdaságnak, azért a koronavírus-járvány ott is éreztette hatását. A 2020-ban 11 százalékra taksált GDP-csökkenés zömét épp a turistákból élő magánzók érezték a zsebükön, előtte a növekedés 1 és 2 százalék között mozgott. Mivel a nemzetközi turizmus egy ideig még bizonyosan nem talál magára, a magánszektor üzleti lehetőségeibe belekóstoló százezrekkel most bizony kezdenie kell valamit a kormánynak.
Bontja a rendszert a koronavírus
A koronavírus-járvány egyfajta katalizátorként szolgált a gazdasági reformokhoz, amelyek régóta megosztottság tárgyát képezik a Kubai Kommunista Párton (PCC) belül. Bár a szakpolitikai vezetői posztokat szűk másfél évtizede a Washington támogatta Fulgencio Batista katonai diktátor leváltásával végződő, 1959-es forradalom után született káderek töltik be, mindmáig töretlen a Fidel Castróval együtt harcoló, nyolcvan fölötti „nagy öregek” befolyása. Raúl Castro, Fidel 89 éves öccse a mai napig a PCC főtitkára, a másodtitkár, José Ramón Machado Ventura betöltötte a 90-et – és jellemzően nem velük kapcsolatban merül fel az a gyanú, hogy a fiatalok bábjaként díszelegnek a párt élén. Sokkal inkább a forradalom után egy évvel született Miguel Díaz-Canelt, az ország elnökét tartják a Kuba-szakértők önálló mozgástérrel nem rendelkező, fogott embernek. A rendszer hatalomgyára ugyanis továbbra is arról húzza le az összes létező bőrt, hogy a pártvezérek maguk is Fidel Castro oldalán hozták el Kubának a dicsőséges szocializmust, és az öreg forradalmárok maguk sem átallják múltjukat kihasználni a párton belüli helyezkedéskor.