A múltat végképp eltörölni

Mozgalmasra sikerülnek Donald Trump utolsó hetei a Fehér Házban – ha van köze a Capitoliumban történtekhez, ha nincsen. Bár számíthatunk itt is valamilyen hatósági és politikai vizsgálatra, amelynek eredménye nyilván teljesen „független és pártatlan” lesz, a konkrét eseményeken túl érdemes gondolni a hosszabb távú következményekre is.

Donald Trump elnökségét mostantól nem lehet majd a január 6-ai eseményektől függetlenül értékelni a polkorrekt nyilvánosságban, amibe a progresszív és a centrista sajtón kívül beletartozik a legtöbb nemzetközi think tank és az akadémiai világ is. Trump sok tekintetben nem alkotott maradandót, de a bírósági kinevezéseinek hatása és a közel-keleti rendezési folyamatban játszott szerepe mindenképpen történelmi eredmény, s ő volt az is, aki nemcsak a száját jártatta arról, hogy Kína az USA legnagyobb ellenfele és kihívója, hanem felvette a kesztyűt, és a tettek mezejére lépett akár a védővámok kivetésével, akár a kínai techcégek korlátozásával. Európa érdekeit ezek a lépések persze nem mindig szolgálták, de a most távozó elnök nyíltan, mellébeszélés és képmutatás nélkül lépett fel országa gazdasági érdekei védelmében, amivel végre lebontotta „a világ sorsáért aggódó, értékvezérelt Amerika” képét, amelyben még mindig olyan sokan hisznek, főleg a véleményformálók köreiben. Pedig az USA mindig is csak a saját érdekeit védte, csak néhányak elakadtak a csillogó, fényes csomagolópapírnál. De erről sem lesz majd szabad beszélni, mert amit Donald Trump tett, az mind rossz, és Joe Biden hivatalba lépésével a világ minden bizonnyal visszatér majd a kellemes önámítás langymeleg állapotába, mintha mi sem történt volna, noha végre nyers valójában láthattuk az amerikai érdekeket.

A második fontos hatás: most végre megnyílt az út a progresszív dzsihád előtt. Bárki, aki nem hisz majd a demokrata célokban, és nem kiáltja elég hangosan a jelszavakat, náci áruló lesz, a Capitoliumban pózoló QAnon-sámán szövetségese. A szólásszabadságra oly büszke liberális-progresszív elitről végre bebizonyosodott: a szólás csak addig szabad, amíg azt mondod, amit szabad. Végül is Obama is megígérte a szabad választást Kairóban, de amikor a Muhammad Morszi és a Muszlim Testvériség jutott hatalomra, már rögtön nem tetszett annyira az a fene nagy szabadság.