Nem akartam világpolgárrá válni

Rádi Balázs interjúja a Mandiner hetilapban.

Multis vezetőként aranyélete volt, mégis úgy döntött, itthon kezd saját vállalkozásba. Miért?
A multik világában ha valaki egy bizonyos vezetői szintre jut, csak úgy tud továbblépni, ha világpolgárrá válik. Amikor 2014-ben elértem a hazai üvegplafont, feltették a kérdést, hogy az Egyesült Államokba vagy Kínába akarok költözni családostul. Ha az ember nekiindul a világnak, számolnia kell azzal, hogy nehéz utána visszajönni Magyarországra, mert itthon nem lesz már megfelelő szintű pozíció. Pontosan tudtam, hogy nem akarok világpolgárrá válni – a családi kötődés, a gyökerek nagyon fontosak nekem. Nem kívántam egy globális cég amerikai központjában azért küzdeni, hogy még néhány százalékponttal javuljon a profitabilitás: nem éreztem benne sem a kihívást, sem az értékteremtő munka lehetőségét. A másik ok, hogy addigra megteremtettem az alapvető egzisztenciámat, és egyre inkább olyasvalamivel szerettem volna foglalkozni, amivel értéket hozhatok létre, és nyomot hagyhatok. Minden projektnek van valamilyen „jósági foka”, én pedig az országnak akartam használni azzal, hogy itthon építem fel a vállalkozásomat. Azt is láttam egyébként, hogy a legtöbb esetben a magyar kis- és középvállalatok üzleti érettségi szintje és technológiai fejlettsége össze sem hasonlítható egy nyugat-európai vagy akár egy kínai cégével. Világos volt, hogy az ismereteim alapján tér és lehetőség nyílt számomra.

Meghatározzák-e mai sikereit a multinál szerzett tapasztalatok?
Alapvetően meghatározzák. A Veresi Paradicsom Kft. kilencven százalékban úgy működik, mint egy multi. A munkavállalók ötödét Nyugat-Európából csábítottam haza, és nem a mostani válság idején, hanem még előtte, amikor jelentős konjunktúra volt, tehát tiszta verseny zajlott a munkavállalók kegyeiért. Olyan munkahelyi kultúrát és javadalmazási rendszert kellett kialakítani, amellyel el tudtam érni, hogy ne csak a vezetők, hanem a zöldmunkások – vagyis a betanított alkalmazottak – is érdemesnek tartsák a hazatérést.

A megbecsülés és a javadalmazás a visszacsábítás receptje?
A vállalati kultúra, a versenyképes projekt és a javadalmazás együtt. Az országok költségszintjei közötti különbséget általában mindenki elfogadja, de az életminőség különbségeit már kevésbé. Mi mégis képesek voltunk Ausztriából és Hollandiából is visszahozni a munkavállalókat. A vállalati kultúránk vonzó, s életpályamodellt igyekszünk teremteni: nálunk például a zöldmunkások tréningeken vesznek részt, teszteket írnak, folyamatosan fejlődnek. Ha elég jó szintet érnek el, kétéves szerződés birtokában külföldre mehetnek dolgozni. Társcégeinkhez szerződnek, megfelelő minőségű munkát kapnak, és jobban keresnek, mint Magyarországon. Olyan fiatalokról van szó, akik arra vágynak, hogy minél gyorsabban megalapozhassák az egzisztenciájukat. Noha nehéz a fiatalokat az agrárszektorba csábítani, ezt működő megoldásnak látom. Minden szempontból nyerek, hiszen két év múlva visszakapom a munkavállalómat, ráadásul a nyugat-európai vállalati kultúrában megedződve magasabb munkamorállal tér haza. Persze az is fontos, hogy a fiatalok belássák: nyugaton sem minden fenékig tejfel, ott is ára van mindennek, ott is keményen meg kell dolgozni mindenért.

Amikor úgy döntött, hogy inkább hazai vállalkozásba kezd, mekkora volt a kockázat? Mindent egy lapra tett fel?
A teljes vagyonunkat kockáztattam, ez mégsem volt annyira félelmetes, mert ha rosszul sikerült volna a vállalkozósdi, vissza tudtam volna térni a versenyszférába. Tisztában voltam a tudásommal és a képességeimmel, tudtam, hogy versenyképes maradok egy-két év alatt. A családom aggódott, és persze mindenki le akart beszélni a váltásról. Figyelmeztettek, hogy nem vagyok felkészülve a magyar viszonyokra, nem tudom, hogyan működik a hazai vállalkozói élet. Mégis úgy döntöttem, hogy belevágok.

Milyen szerepet játszik a Veresi Paradicsom a mindennapjaiban? Aktívan irányít, vagy önjáró a cég?
Csaknem önjáró, de ha baj van, mint például most, többet kell foglalkoznom az operatív ügyekkel. Három termelőcégem van, ebből csak az egyik a Veresi Paradicsom Kft. Az ipari alkatrészekkel kereskedő Dymex Supply Kft. kevésbé ismert, pedig jóval sikeresebb vállalkozás. Szinte kizárólag a nemzetközi piacon tevékenykedik, s mivel most nehezen működik a globális logisztika, alig üzemel. A harmadik cégem, a PowerPak Kft. kozmetikai termékeket és tisztítószereket gyárt. Az időnk nagy részében ennek a társaságnak az ügyeivel foglalkozunk, mert rekordidő alatt átálltunk kézfertőtlenítő-gyártásra. Beruházunk, fejlesztünk, ami a jelenlegi helyzetben nagyon nehéz, hiszen az erőforrások szűkösek, és akadozik a logisztika. Ahogy utaltam rá, ezek a vállalkozások még nem teljesen önállók, de hamarosan azok lesznek; a cél az operatív vezetői csapat kialakítása, hogy tulajdonosként csak a stratégiai döntésekkel kelljen foglalkoznom.

A kézfertőtlenítő-gyártás megindítását üzleti szempontok indokolták, vagy inkább a társadalmi felelősségvállalás?
Nem rövid távú üzleti szempontok miatt kezdtünk bele, a terméket a korábbi piaci áron adjuk, nem realizálunk extraprofitot. Jelentős beruházási költségekkel járt, hogy el tudjunk indulni, és meg kellett válni korábbi biztos vevőinktől, hogy a gyártókapacitást át lehessen állítani. A motiváció a társadalmi felelősségérzet volt. Hosszú távon persze abban bízunk, hogy hasznunk lesz rajta, hiszen eddig csak bérgyártóként dolgoztunk, most pedig saját márkát építünk.

Milyen kihívások elé állítja a cégeit a koronavírus?
Napi szintű krízismenedzsment-megbeszélés van minden vállalkozásunknál. Akadozik az alapanyag-ellátás, emiatt számos megoldandó probléma merül fel, és több feladata van a hr-nek is, hogy ha valaki megfertőződik, ne kelljen leállítani a gyártást, a termesztést.

Voltak elbocsátások a járvány miatt?
Nem, hiszen a leálló cégünk besegít a másik két társaságnak. Az üzleti diverzifikáció előnyeit most élvezzük igazán: jól tudjuk mozgatni az embereket a vállalkozásaink között.

A mezőgazdaság évek óta munkaerőhiánnyal küzd, most pedig sok szektorban leépítések kezdődtek. Mire készüljünk?
A mezőgazdaság a hihetetlen mértékű elbocsátási hullámot részben tudja csak meglovagolni, de legalább egy kis segítséget nyújtani fog. Tavaly nagy gondok adódtak a munkaerőhiány miatt, tehát az ágazatnak van még felszívóképessége. Azt is látni kell azonban, hogy a kereskedelmi láncok eladásai többé-kevésbé visszaestek, és ez nekünk, termelőknek meglehetősen nehéz helyzetet teremtett. Ilyen körülmények közt, amikor a hazai termelők, főleg a kistermelők alig tudják értékesíteni az árujukat, fontos, hogy a magyar termékek vásárlását helyezzék előtérbe mind a kereskedők, mind a fogyasztók.

Mit választanak a magyar vásárlók?
Egy felmérés szerint a magyar fogyasztók a tizenöt százalékos árkülönbséget elfogadják, ha a paradicsom magyar, friss és jó minőségű. A termesztés során két szempontot tartunk fontosnak: az ízvilágot és a beltartalmi értéket. A beltartalmi érték azt jelenti, hogy a paradicsomnak mekkora az antioxidáns-tartalma, például mennyi karotinoid van benne. A karotinoidok nagy része az érés utolsó fázisában képződik, ezért nem szerencsés zölden leszedni a paradicsomot. Így fordulhat elő, hogy az egy hetet utazó importparadicsom antioxidáns-tartalma csak a töredéke a hazainak. A tavaly januári adat kirívó: 600 százalékkal több volt a likopin nevű antioxidáns a hazai paradicsomban, mint az importáruban. Volt olyan fajtánk, amelyben 700 százalékkal több C-vitamint mértünk, mint a külföldiben. A másik szempont a vegyszerterhelés. A Veresi Paradicsomnál biológiai növényvédelmet alkalmazunk, vegyszert csak kivételes esetekben használunk.

Sokan idegenkednek az üvegházi paradicsomtól, mesterségesnek tartják.
Azt üzenem nekik, kicsit olvassanak utána, ismerjék meg, miről is van szó. Az üvegház-technológia mindössze optimális körülményeket teremt a zöldségnek, semmi mesterséges nincs benne. Magyarországon szabadföldi paradicsomot már csak ipari minőségben termesztenek, hajtatott, friss árut kizárólag fólia- vagy üvegházakban nevelnek. Nyilván nem a kiskertekről beszélünk, hanem azokról a termelőkről, akik a nagybani piacon vagy a kereskedelmi láncoknak értékesítenek. Az üvegházban minimális vegyszerterhelés mellett lehet magas beltartalmi értékű zöldségeket nevelni kókuszroston, sokkal hatékonyabban, mint a hagyományos, földben termesztés során. Fogadjuk el a technológiai fejlődést a mezőgazdaságban! Az innovációt fontosnak tartjuk például az autóiparban és az orvoslásban, de a mezőgazdaságban kevésbé. Nem értem, miért. Sokan mondják, hogy a negyven évvel ezelőtti „nagymama paradicsoma” fajta mennyivel finomabb volt. Pedig a negyven évvel ezelőtt használt vetőmagokból jóval alacsonyabb cukortartalmú paradicsomok fejlődtek, a maiak – így a mi alaptermékeink is – sokkal édesebbek. Az ízlelésünk ehhez igazodott, a fejekben mégis az van, hogy a régi sokkal jobb volt…

Kettős hatás érvényesül? Az ízfokozó és a nosztalgia?
A nosztalgia szerepe nem csekély, és megfigyelhető az ízlelés változása is, hogy mit tartunk finomnak vagy kevésbé finomnak a zöldségeknél is. Intenzívebb lett az ízvilág a harminc évvel ezelőttihez képest, sokkal édesebben eszünk mindent. Említettem, hogy megfigyelhető az idegenkedés a technológiától. Ha azt mondom, hogy a negyven évvel ezelőtti autó jobb, mint amit ma gyártanak, akkor mindenki kinevet, mégis általános vélekedés, hogy a régi zöldségek jobbak voltak, mert akkor még földben, vagyis „természetesen” neveltük a növényeket. Pedig tény, hogy már 1968 előtt betiltották a ddt-t, amely elképesztően veszélyes gyomirtó szer volt, és a mai napig kimutatható a földben, a vízben, az anyatejben. Nem létezik már hagyományos értelemben vett tiszta termesztés, vagy nehéz megvalósítani.

Az üvegházaikban termesztett paradicsomot a kis vegyszerterhelés miatt nevezhetjük bioterméknek?
Nem. A biónál alapkövetelmény, hogy földben kell teremnie, illetve növényvédelemre csak a természetben előforduló szereket – akár erős mérgeket, mert ilyeneket is ismerünk – lehet használni. Szerintem alapvető probléma a biominősítéssel, hogy lobbiérdekek alapján kialakított osztályozási rendszer, amelynek kevés köze van ahhoz, hogy milyen technológiai újítások történtek a szektorban az utóbbi tíz évben, és hogyan lehet valóban tisztán és kontrolláltan termeszteni. Megoszlanak a vélemények arról is, hogy a biotermesztés környezetterhelése mennyivel nagyobb a hidrokultúrás növénynevelés ökológiai lábnyomához képest, hiszen óriási különbség van erőforrásterület-használatban. Ha csak szerves tápanyagot adunk a paradicsomnak, akkor nem tudunk minden értékes összetevőt bejuttatni a növénybe, tehát a beltartalom nem lesz optimális. Szervetlen anyagot is kapnia kell, hogy teljesen egészséges legyen, az így nevelt paradicsom azonban már nem lehet biominősítésű. Hiszek benne, hogy a termelési folyamat helyes szabályozásával elérhető a magas beltartalmi érték és a tiszta termesztés.

Miért nem képes sok hazai társaság arra, mint a Veresi Paradicsom, hogy magas hozzáadott értéket állítson elő komoly technológiával?
Azért vannak cégek, amelyek képesek rá, tény viszont, hogy le vagyunk maradva Hollandiához vagy a tradicionálisan fejlettebb kertészeti kultúrájú Olaszországhoz képest. Pénz, paripa, fegyver és tudás szükséges. Hollandiában száz éve fejlődik a technológia, tehát jóformán beláthatatlan előnye van. Létezik egyfajta piacérettségi különbség is. Franciaországban például egy kereskedelmi lánc beszállítói fejlesztési programmal húzza maga után a termelőket. Ezzel szemben Magyarországon egy évnél hosszabb időre senki nem tervez; a kereskedelmi hálózatok nem kötnek hosszú távú szerződéseket, így a termelők sem tudnak fejlődni. A szektorban nem épült ki az infrastrukturális szolgáltatási háttér, és jellemző, hogy a biztosítási rendszerben nincs ajánlat például az üvegházak jégkárelhárítására. Mindezek nehezen leküzdhető versenyhátrányokat okoznak. A legnagyobb problémánk pedig az energia ára. A téli termesztésre használatos üvegház költségeinek harminc százaléka az áramdíj, emiatt hozzávetőleg negyven százalékkal vagyunk drágábbak, mint mondjuk egy holland termelő. A nyugati piac ennyivel alacsonyabb áron jut áramhoz. Az éjszakai áram – amely a növények téli megvilágításához nélkülözhetetlen – árszintje sokszor negatív vagy nulla Németországban, nálunk 30 euró alá sohasem csökken. Annak idején mi is óriási kockázatot vállaltunk a beruházásunkkal, és csak azért mertünk belevágni, mert tudtuk, hogy exportképesek vagyunk, találunk vevőt a téli termesztésű árura.

Franciaországban túlsúlyban vannak a hazai kereskedelmi hálózatok, amelyek tudatosan a helyi termelőktől szerzik be az árut, itthon viszont a külföldi láncok uralják a piacot. Van megoldás?
Magyarországon is született koncepció a helyi termelés és értékesítés erősítésére, függetlenül attól, hogy itthon hozzávetőleg nyolcvan százalékban külföldi tulajdonban vannak a kereskedelmi láncok. Elengedhetetlen viszont, hogy ezt a koncepciót sikeres kommunikáció kísérje. Mondok példákat. Németországban lehetetlen eladni bizonyos időszakokban importterméket – Magyarországon ez ismeretlen. Norvégiában jogszabály engedi a termelők nyári áregyeztetését, gyakorlatilag kartellezését, hogy ne legyenek kiszolgáltatva a piaci viszonyoknak. Hangsúlyozom ismét, hogy külföldön a beszállítói fejlesztés jegyében a gazdálkodókkal hosszú távú, akár nyolc-tíz éves szerződéseket is kötnek, amelyekre könnyebben adnak hitelt a bankok is. Járványhelyzetben, amikor a logisztika összeomlani látszik, felértékelődik a helyi termelési képesség, ezt érzékeljük. A kereskedelmi láncok figyelmeztetést kaptak: nem is olyan könnyű most Spanyolországból vagy Olaszországból tiszta és biztonságos árut behozni, tehát a saját érdekük kívánja, hogy a magyar termelők talpon maradjanak. Jó irányba tart a magyar kereskedelem, de erősen le vagyunk maradva Ausztriához, Franciaországhoz és Németországhoz képest.

Elképzelhető, hogy teljes egészében fedezni tudjuk a hazai élelmiszer-szükségletünket?
Amit én ismerek, az a paradicsom termesztése és piaca. A nyári időszakban, pontosabban áprilistól nincs szükség importra, a téli termesztés viszont nem profitábilis tevékenység. Zöldséget nevelni télen sokkal összetettebb és drágább folyamat.

Mi jelenti a legnagyobb akadályt az üvegházas technológia hazai elterjedése előtt?
Az üvegházas technológia bevezetése megkezdődött Magyarországon, több mint százhektárnyi terület létesült. Említettem viszont, hogy óriási gondjaink vannak a téli időszakban az éjszakai áram árkülönbsége, így a költségszint versenyhátránya miatt. A téli termesztés addig nem lesz versenyképes, ameddig nem lesznek a nyugatihoz hasonló energiaárak. Ráadásul ameddig nincsenek hosszú távú vevői szerződések, kétségkívül nem is éri meg senkinek.

Magyarországra ma is szívesen gondolunk agrárnagyhatalomként. Vajon mennyire fedi ez a valóságot?
Semennyire. Mind tudásban, mind technológiában el vagyunk maradva, abban az ágazatrészben, amelyben én dolgozom, egészen biztosan. Tíz-tizenöt éves hátrányunk van. Nem azért, mert nem volt kormányzati támogatás, hiszen voltak pályázatok, lehetett bővülni. Úgy látom viszont, hogy az agráriumban a magyarországi kutatás-fejlesztési tevékenység nem jelentős. A hollandok uralnak a vetőmag-nemesítéstől kezdve a technológiai fejlesztéseken át a robotizációig mindent. Ijesztő hír továbbá, hogy most már olyan profilú cégek is nézelődnek a szektorban, mint a Microsoft, amely tisztán technológiai vállalat. Biztos vagyok benne, hogy a versenyhátrányunk tovább növekedne, ha ezek a társaságok belépnének a piacra. Technológiai robbanás előtt állunk, mindenkinek nyitottnak kell maradnia, és fejlesztenie kell, mert ha nem tartjuk a lépést, akkor végképp elveszítjük versenyképességünket.

Címlapkép: Agrárminisztérium / Pelsőczy Csaba