A zselici táj békéje

Hatvan méter, mutat háta mögé a tiszteletes, ennyi választja el a paplakot az országúttól. „Egyik télen akkora hó esett, vasárnap reggel semmi esély nem volt rá, hogy én kiássam magamat innen – mondja, és mosolyog búcsúzóul. – Ilyen azért mostanában nemigen fordul elő. Ha nagy hó van is, traktorral eltolják, mire fölébredek.”

A műemlék templom erősen málló vakolatú homlokzati falára esik pillantásom, azon tűnődöm, vajon mikor épülhetett, azóta utána is néztem, úgyhogy most már pontosan tudom: 1825-ben. A paplak belül olyan, mintha légkondicionáló üzemelne benne, huszonnégy foknál több nyáron sem volt; hiába, rendesen megépítették, ötvenes falakkal, és a belmagassága sem a szokásos kettőötvenes. Visszanézek, a tiszteletes asszony két kismacskát dajkál, a kennelben siheder roti vakkant, a tornácon sötétpiros muskátlik virítanak. Esténként ugyan nem hallik ide az erdőből a bőgő szarvasok hangja, viszont az utcáról sem tódul be a zenélős autó „szólj anyádnak, hozzon pénzt” sürgető dallama. Nyugalom van. Csönd és nyugalom, a falu, a zselici táj nyugalma mellett még valami másféle is, talán a lakók személyiségéből áradó végtelen békesség.

Éva és Attila, a két tiszteletes meg a gyerekek a béke szigetén. Régebben tíz keresztelőre jutott egy temetés, ma fordítva, tíz temetésre egy keresztelő. Ez visszhangzik bennem, miközben távolodunk paplaktól, templomtól, és az út jobb oldalán felbukkan a Petörke tórendszere. Milyen nyugalmas ez is most, hogy nem tarkállanak itt árusok sátrai, nem zsibongják körbe fesztiválozók, csak egy-egy horgász ül némán a tó tükrére meredve. Mozdulatlan bennem az idő, a tájba veszve ülök helyemen az autóban, miközben egy-egy kaptatónál elképzelem, milyen lehet fölfelé tekerni ezen a kerékpározóknak is fölfestett úton. Igaz, a tapolcai útnál nem lehet húzósabb, abban biztos vagyok. Mikor Zánka felől időnként autóval vittek föl Köves-kálra, Kővágóörsre vagy Szentbékkállára, magam is elcsodálkoztam, hogy én ezen milyen simán föltekerek a hatsebességessel. Vagy Dörgicséről Mencshelyre, aztán Vöröstóra, Barnagra. Nem, ez az út semmiképpen nem olyan meredek.