Növekedés vagy egyensúlyvesztés? – A Tisza-kormány három lehetséges jövője

TL;DR

• A Tisza hat kulcsintézkedése meghatározza a gazdaság jövőjét
• Az optimista esetben a bizalom helyreáll, az EU-pénzek beérkeznek, és a növekedés tartósan felgyorsul
• A köztes forgatókönyv esetében a gazdaság élénkül, de a költségvetési hiány tartós marad, így az áttörés elmarad
• Végül a pesszimista szcenárió esetén a bizalom hiánya fiskális problémákat és recessziót okoz

Háromféle Magyarország potenciális képe rajzolódik ki ugyanabból a gazdaságpolitikai csomagból. Az egyikben a gazdaság új lendületet kap, a növekedés visszatér, és a költségvetés stabilizálódik. A másikban a jó szándékú intézkedések lassan egymás ellen kezdenek dolgozni, a fiskális tér beszűkül, és a növekedés kifullad. Végül a harmadikban a bizalom hiánya minden egyes rossz lépést felnagyít, és ez végül maga alá temeti a gazdaságpolitikát.

Hat ígéret, egy nagy kísérlet

A Tisza párt gazdasági elképzeléseinek középpontjában hat markáns beavatkozási pont áll. Ezek együtt egy olyan modellt rajzolnak ki, amely egyszerre próbál igazságosabb jövedelemelosztást, erősebb belső keresletet, valamint javuló nemzetközi beágyazottságot és versenyképességet elérni.  

A lényeges kérdés nem az, hogy ezek az elemek külön-külön működhetnek-e. Mindegyikre vannak nemzetközi példák, így egy ilyen kérdésre a válasz egyértelműen igen lenne. Az igazi próba az, hogy ezek az intézkedések együtt milyen rendszert alkotnak majd.

Az ÁFA-csökkentés kettős hatása

Az egyik kulcseleme a Tisza-kormány programjának az alapvető termékek ÁFA-jának s csökkentése. Ez az egyik leggyorsabban ható eszköz a programpontok közül. Ha egy háztartás ugyanazt a kosarat olcsóbban tudja megvásárolni, az azonnali pozitív jövedelmi hatást generál.  

Ugyanakkor itt jelenik meg az első trade-off is. Miközben a gazdaság élénkül, a nettó árak emelkedhetnek, és a költségvetés bevétele csökkenhet.  

Célzott élénkítés, késleltetett ár

Hasonló logika mentén működik a Tisza-kormány másik fontos vállalása, az alacsony jövedelműek SZJA-terheinek csökkentése. Ez az egyik legcélzottabb keresletélénkítő eszköz, mert az alacsony jövedelmű háztartások jellemzően nagyobb arányban költik el a többletjövedelmet.  

Itt a mechanizmus még tisztább. Az adó csökkentése növeli a nettó jövedelmet, ami megdobja a fogyasztást, ez pedig növeli a vállalati bevételeket és ezen keresztül a beruházásokat is. Ezek a hatások pedig külön-külön és így együtt is meg fogják pörgetni a GDP-t.  

A magasabb fogyasztásnak persze itt is lesz inflációs hatása. Emellett a költségvetési bevételek azonnali csökkenésével szemben a forgalmi- és egyéb adóbevételek későbbi és mérsékelt emelkedése áll csak. Azaz a költségvetési deficit ideiglenesen mindenképpen emelkedni fog.  

Bevétel vagy illúzió?

A Tisza-program sokat emlegetett eleme, a vagyonadó ebben a rendszerben egyfajta ellensúlyként jelenik meg. Elméletben képes arra, hogy a kieső bevételek egy részét pótolja, miközben komoly politikai haszna is lehet.  

A gazdasági hatások azonban sokkal összetettebbek. A vagyon nehezen mérhető, mobil, és könnyen átszervezhető. Ez azt jelenti, hogy a várható bevétel mindig bizonytalan, miközben a gazdasági szereplők viselkedése gyorsan alkalmazkodik.  

Ha az érintettek külföldre menekítik a pénzüket, az a magyar gazdasági tevékenység csökkenését, és így a foglalkoztatás és a GDP esését hozhatja úgy, hogy közben a költségvetés megcélzott bevételei elmaradhatnak.  

Az EU-források megnyílása egyfajta bizalmi diszkontot is jelent, Azt üzeni, hogy az ország intézményi rendszere elfogadott. Ez pedig közvetlen hatással lehet a finanszírozási költségekre, a beruházási hajlandóságra és végső soron a növekedésre. Itt tehát a pozitív multiplikátor nemcsak a pénzen keresztül, hanem a bizalmon keresztül is működik.

Pénz és bizalom

A program ugyancsak lényeges eleme a vagyonvisszaszerzés és a korrupcióellenes fellépés. Ezek kevésbé számszerűsíthető, de annál fontosabb dimenziót érintenek. Ha sikerül kézben tartani a közpénzeket és magasan tartani a közbeszerzések hatékonyságát, az lényegében egy rejtett bevételnövekedéssel ér fel.  

Ugyanakkor itt a legnagyobb a politikai gazdaságtani kockázat. Ha a folyamat nem transzparens és jogállami, az könnyen alááshatja a befektetői bizalmat. Ez esetben pedig a külső és belső befektetések elmaradása komoly kihívást jelenthet a gazdaságnak és a költségvetésnek is.  

Olcsóbb energia, erősebb ipar

Meg érdemes említeni az energiaárak csökkentését és az ipari versenyképesség növelését is. Mindkettő klasszikus kínálati oldali beavatkozás. Az ipar költségeinek csökkentése javítja az exportpozíciókat, növeli a beruházási kedvet, és hosszabb távon emeli a potenciális növekedési ütemet.  

De mindet csak akkor működik fenntarthatóan, ha nem pusztán támogatásokon alapul, hanem szerkezeti javuláson. Azaz ha a magyar vállalkozásoknak sikerül növelni a hatékonyságukat technológiai fejlesztéseken vagy energiaforrás-diverzifikáción keresztül.

Amikor minden összeáll: a növekedési forgatókönyv

A fenti hat gazdaságpolitikai elem együtt három jól elkülöníthető makrogazdasági pályát rajzol ki. Az optimista forgatókönyvben ezek az intézkedések összehangoltan működnek. A bizalom gyorsan helyreáll, az EU-források megérkeznek, és a fiskális politika nem elszigetelt lépések sorozata, hanem koherens stratégia lesz.  

A keresletélénkítő intézkedések, mint az ÁFA- és SZJA-csökkentések azonnal beindítják a gazdaságot, miközben a kínálati oldali lépések, azaz az energiahatékonyság emelése és Az intézményi reformok biztosítják, hogy ez a növekedés ne fulladjon ki.

A GDP ebben az esetben dinamikusan bővül, a foglalkoztatás nő, mert a vállalatok reagálnak a megnövekedett keresletre. A reálbérek emelkedése itt termelékenységi alapokon nyugszik.  

A költségvetési hiány kezdetben ugyan nőhet, de a növekedésből származó többletbevételek és az EU-források stabilizálják az egyenleget. Az államadósság pályája kezelhető marad, sőt, a GDP gyorsabb növekedése miatt relatív értelemben csökkenhet.

Félgőzzel előre: a köztes pálya

A köztes forgatókönyvben azonban már megjelennek a repedések. Az EU-források csak részben érkeznek, a reformok lassabban haladnak, és a bizalom csak fokozatosan épül vissza. A keresletélénkítés működik, de a kínálati oldal nem reagál elég gyorsan. A vállalatok kivárnak, a beruházások elmaradnak.

A költségvetési hiány ebben az esetben tartósan magas lesz, mert a bevételkiesések gyorsabban jelentkeznek, mint a növekedési többlet. Az államadósság ugyan stabilizálható lehet, de egészen biztosan nem csökken majd érdemben. Ez a félúton ragadt gazdaság esete.

A bizalom ára: a pesszimista forgatókönyv

A pesszimista forgatókönyvben a rendszer egyensúlya felborul. Az EU-források nem érkeznek meg, a vagyonvisszaszerzés politikai konfliktusokat generál, a befektetők bizalma pedig megrendül. A fiskális tér gyorsan beszűkül, mert a költségvetés egyszerre veszít bevételt és növeli a kiadásokat.

Ebben az esetben a keresletélénkítés rövid távú hatása hamar kifullad. A vállalatok nem reagálnak beruházással, mert bizonytalanok. A GDP növekedése lelassul vagy stagnál, a foglalkoztatás romlik.  

A reálbérek kezdeti növekedése inflációs nyomásba fordulhat. A költségvetési hiány megugrik, az államadósság növekedni kezd, miközben a finanszírozás drágul. A bizalmi diszkont hamar eltűnik, sőt negatívvá válik.

A végső kérdés

A három forgatókönyv közötti különbség végső soron nem az intézkedések tartalmában rejlik. Ugyanaz az ÁFA-csökkentés lehet növekedési motor vagy költségvetési teher. Ugyanaz az SZJA-reform lehet munkaerőpiaci ösztönző vagy fiskális kockázat. Ugyanaz az EU-forrás lehet stabilizáló erő vagy kihasználatlan lehetőség.

A döntő tényező az, hogy ezek az elemek képesek-e rendszerré összeállni. Ha igen, akkor a gazdaságpolitika nemcsak újraeloszt, hanem növekedést generál. Ha nem, akkor az intézkedések egymás hatását gyengítik, és végül a rendszer egésze válik instabillá.

A Tisza-kormány gazdaságpolitikája tehát nem egyetlen jövőt ír le, hanem egy választási lehetőséget. A kérdés nem az, hogy működhet-e, hanem az, hogy képes-e megteremteni azt a környezetet, amelyben a gazdasági mechanizmusok a kívánt irányba hatnak. Mert végső soron nem az intézkedések listája dönti el a gazdaság sorsát, hanem az a láthatatlan erő, amely minden szám mögött ott húzódik, a bizalom.

A cikk szerzője a BCE egyetemi docense és az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője.

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert