Tömeges tiltakozás: nagyszabású akció indult Helif nők közötti bokszolása ellen
Itt a megoldás az interszexuális sportoló ügyére.
Itt a megoldás az interszexuális sportoló ügyére.
Az újlipótvárosi lakó szerint erről szó sem volt a választások előtt.
Ezentúl egy erzsébetvárosi lakosnak 72 ezer forintot kell fizetnie azért, hogy a második autója a ház előtt parkolhasson.
„Az 1956-os forradalom első napján keletkezett jelkép pontosan a nemzeti szimbólumok kisajátítása elleni tiltakozás okán jött létre” – emlékeztettek a tiltakozást aláírók.
Aljasság! Már mindent lehet ebben a világban? – reagált az álhírre a legendás színész.
Az egyesület az X-en szállt bele az olimpiai megnyitóba.
A képernyőn többek között az a kiírás jelent meg, hogy „elítéljük az Izrael által elkövetett emberi jogi jogsértéseket”.
A Vatikánhoz közeli kongresszusi központban Ferenc pápa is beszédet mondott.
„Az a döntése, hogy anyák napján tüntetést tart, nemcsak az anyák iránti tisztelet hiányát mutatja, hanem aláássa a család egységének fontosságát is” – mondta a Mandinernek az énekesnő.
Tiltakoznak, mert túl kevés az egyenruha és a tisztelet.
Tovább folytatódnak a gazdatüntetések Európában.
A helyi sajtóban megjelent felvételeken egy férfi látható, akinek arcát palesztin sál fedi.
Sajtóértesülések szerint rakétatalálat érte a Marlin Luanda brit olajszállító tartályhajót.
Nincs könnyű helyzetben a magánpénz-birodalom, az eltökélt gazdák mögött tíz- és tízmilliók állnak.
„Szeretnék élni, de most szénné égett holttestemre van szüksége a nemzetnek” – ezt írta a szüleinek búcsúlevelében Bauer Sándor.
Lánya közölte a tragikus hírt.
„A lengyel szabadság elleni támadás az első lépés a saját maguk elleni ítélethez” – fogalmazott az egykori miniszterelnök.