A stáb az otthonában és a szülővárosában, Mezőkeresztesen is forgatott vele, az utóbbi helyszínen Koncz Gábor szobrához is ellátogattak, amelyet Király Róbert szobrászművész készített. A szobrász mély barátságot ápolt Koncz Gáborral, ám az év elején elhunyt, ami nagyom megviselte a színészt.
A Tartozik nekem az Isten című dokumentumfilmet Beregi-Répásy Ági rendezte, az alkotásban pedig Koncz Gábor kollégái, barátai beszélnek a főszereplőről és természetesen Koncz is mesél az életéről, a gyermekkoráról, a színészi karrierjéről. A gyerekkoráról így vélekedett néhány éve a Mandinernek:
Büszke vagyok a szülővárosomra, amelynek három temploma van, a legnagyobb pedig a katolikus templom, ahol Isten rám teszi a bal kezét és vigyáz rám, őriz engem. Bár tartozik is nekem, mert tíz évig ministráltam neki és fújtattam az orgonát. Tartozik nekem azzal a válasszal is, hogy miért bünteti a jót és miért jutalmazza a gonoszt?”
A dokumentumfilmet a tervek szerint a televízióban láthatjuk majd.
Koncz Gábor tehát szerencsére jól van, ám az sem tett jót a lelkének, hogy komoly műtéten esett át, csípőprotézist kapott. Erre most jött ez a gyomorforgató álhír. Nem ő az egyetlen, akinek súlyos balesetével, vagy halálával akartak kattintást szerezni, nem is olyan régen Bodrogi Gyula halálhírét keltették, és egy másik színész, Reviczky Gábor halálhíre is megjelent már, ráadásul Reviczky is olvasta…