Nem lacafacázott az amerikai lap: megtalálták Trump 2028-as utódját!
Ronald Reagen útját járná be a kinézett utód, legalábbis a The Hill elemzése alapján.
Ronald Reagen útját járná be a kinézett utód, legalábbis a The Hill elemzése alapján.
Kamala Harris szerinte Joe Bidennel együtt veszélyesebb hellyé tette a világot, és drágábbá Amerikát.
Nikki Haley a budai Várban és a Gellért-hegyen járt párjával, illetve megcsodálták a Szent István-bazilikát és az Országházat is.
Donald Trump volt elnököt támogatja az amerikai elnökválasztáson Nikki Haley.
Nikki Haley várhatóan még szerdán felfüggeszti kampányát, viszont nem várható, hogy azonnal támogatja a volt elnököt.
Nikki Haley hátránya így is óriási Trump mögött.
Missouri államban mind az 51 elnyerhető delegálti szavazatot megszerezte.
A brüsszeli lap rámutatott: Nikki Haley számára ideje lenne azon gondolkodni, mihez kezd, miután veszít a korábbi elnökkel szemben.
Trump ezzel még közelebb került a jelöltséghez, miközben Nikki Haley nem hajlandó kilépni a versenyből.
Még a saját államában is kicsi az esélye a győzelemre, mégsem száll ki: jó oka van rá. Az American Conservative leleplezte, kik pénzelik Trump republikánus ellenlábasát – nem fogják kitalálni!
Trump az ellene folyó pereket koncepciós eljárásoknak nevezte, szerinte Amerika kommunista országgá vált.
Az öregedő vezetők alkalmatlansága régi polémia a politika világában, már a 2020-as amerikai elnökválasztáson megjelent az érv, de 2024-ben még inkább - a republikánus Trump-rivális újra ezt hozta fel.
Nikki Haley elnökjelölt mindenkit nyugalomra intett.
Nem várt kérdést kapott az elnökjelölt-aspiráns.
Nikki Haley belerúgott volt főnökébe, aki szerinte túl öreg, túl zavarodott, és túl kaotikus. Kérdés, ez a taktika mennyire növeli az esélyeit az ellenfelével szemben.
A volt elnök nemrég egy idősek otthonához hasonlította a Fehér Házat egy parodisztikus videóban.
Nagy könnyelműség lenne a volt elnök részéről alábecsülni Nikki Haley-t.
Most már szinte kétség sem férhet hozzá: Donald Trump lesz a republikánusok elnökjelöltje, de Nikki Haley egyelőre nem adja fel a harcot.
Donald Trumpnak mindössze egy republikánus kihívója maradt a most kezdődő New Hampshire-i előválasztásra.
Donald Trump szombaton azzal érvelt saját elnökjelöltsége mellett, hogy csak ő lehet képes legyőzni Joe Bident novemberben.