Trump letarolta Dél-Karolinát

2024. február 25. 07:58

Donald Trump szombaton folytatta győzelmi sorozatát a republikánusok előválasztási versenyében: 20 ponttal verte Nikki Haleyt Dél-Karolinában. A volt ENSZ nagykövet a vereség ellenére sem hajlandó kilépni a versenyből.

2024. február 25. 07:58
null
Hajdú Tímea
Hajdú Tímea

Donald Trump az NBC News exit poll számai szerint minden kulcsfontosságú csoportban többséget szerzett, miközben Nikki Haley volt ENSZ-nagykövetet egyedül a független és a mérsékelt szavazók támogatták. A CNN adatai szerint 99 százalékos feldolgozottságnál Trump 59,8 százalékon áll. 

A dél-karolinai republikánus előválasztás „nyitott” volt, vagyis részt vehettek rajta demokraták és republikánusok is. A választók jelentős többsége (68 százalék) republikánus volt, akiknek 72 százaléka a volt elnökre voksolt. Trump nagyon jól teljesített pártja tradicionális támogatói között: beállt mögé a nagyon konzervatív szavazók 85 százaléka valamint a fehér evangéliumi keresztények 74 százaléka. Ezzel szemben Haley elsősorban a liberálisok között teljesített jól, valamint elvitte azoknak a 81 százalékát, akik szerint Joe Biden legitim módon nyerte meg a 2020-as választásokat (mindössze a szavazók egyharmada gondolja így.)

Diadalmas Trump

Szombat este Donald Trump győzelmi beszédét a határválság ecsetelésével kezdte és elmondta: milliók áramlanak be a déli határon, akiknek nem kellene Amerikába jönnie. Kijelentette: ez egy fenntarthatatlan állapot, de ő helyreállítaná a határt, ahogy 2016-ban is tette. 

A volt elnök kiemelte, hogy a pártja egyértelműen beállt mögé:

Soha nem láttam még a Republikánus Pártot ilyen egységesnek, mint most”

 – jelentette ki Trump. 

A volt elnök hozzátette: nem fognak sokat ünnepelni, mert még hosszú munka áll előttük. Elmondta: most ugyan Amerikán röhög az egész világ, de ha ő visszakerül a Fehér Házba, akkor újra tisztelni fogják az országot. 

Trump győzelmi beszédében meg sem említette Nikki Haleyt, de kemény szavakkal illette Joe Bident: „Tönkreteszi az országunkat. Ezért azt fogjuk mondani: tűnj el Joe, ki vagy rúgva!”

Nikki Haley saját államában elszenvedett vereséget követően gratulált ellenfelének és kijelentette: továbbra is versenyben marad. „Nem adom fel ezt a harcot, amikor az amerikaiak többsége sem Donald Trumpot, sem Joe Bident nem akarja” – jelentette ki. 

Ezt is ajánljuk a témában

Haldokló kampány 

Már hetek óta egyértelműen látszott, hogy Nikki Haley súlyos vereséget fog szenvedni Dél-Karolinában, amelynek egykor a kormányzója volt. Minden felmérés azt mutatta, hogy Donald Trump magasan vezet a politikusnő előtt. Éppen ezért, a volt ENSZ nagykövet mindent beleadott a kampányába, és próbálta meggyőzni a republikánusokat, hogy gondolják meg magukat Trumppal kapcsolatban. 

A New York Times tudósítója több eseményén is járt, ahol rendszeresen találkozott olyan szavazókkal, akik elmondták: kedvelik ugyan Haleyt, de mindenképpen Trumpra fognak szavazni. Egy idős nő így fogalmazott a riporternek: „Trump kiáll az emberekért.” Egy másik szavazó megjegyezte: lehet, hogy Trump olyan, mint egy őrült nagybácsi, de Amerikának most egy őrült nagybácsira van szüksége.

Trump győzelme annyira egyértelmű volt, hogy a Politico egyik újságírója a voksolás előtt azon bosszankodott, hogy a volt elnök mindent elront, mert szerinte miatta teljesen unalomba fulladt az előválasztás. Trump hatalmas New Hampshire-ben aratott győzelme óta Haley alig került be a hírekbe.

Ezt is ajánljuk a témában

Sivár politikai jövő?

Nikki Haley néhány nappal az előválasztás előtt kijelentette, hogy azért is versenyben marad. Egy kampányeseményen azt mondta, hogy addig kampányol, amíg az utolsó ember is szavazott. 

A visszalépés lenne a könnyű út. 

Akárhányszor elindultam, mindig esélytelennek számítottam. Mindig én voltam Dávid, aki szembeszáll Góliáttal. S ahogy Dávid sem, én sem csak egy nálam nagyobb emberrel küzdök. Hanem olyasmiért harcolok, ami nagyobb nálam” – jelentette ki Haley. 

Lehet, hogy bent maradni valóban a nehezebb út, de nagy kérdés, hogy megéri-e. Mivel a politikus többször beleszállt volt főnökébe, ezért párton belül is sokakat elidegenített. Korábban lehetséges alelnökként emlegették, amire azonban már nem sok esély van. Haley néhány hete egy tévéinterjúban támadta a volt elnök karakterét és korát, kijelentette, hogy szerinte többször zavart állapotban van Trump, és megkérdőjelezte, hogy különbséget tudna tenni jó és rossz között. 

Azonban az agresszív retorika nem segített a számain, és különösen negatív hatással lehet politikai jövőjére. Nikki Haley azonban kijelentette, hogy nem érdekli a politikai karrierje, amely szokatlan kijelentés egy olyan politikustól, aki éppen elnökjelöltségért kampányol. „Nem érdekel a politikai jövő. Ha érdekelne akkor már visszaléptem volna. A gyerekeimért teszem. A ti gyerekeitekért és unokátokért” mondta Haley. 

Egy nappal a dél-karolinai voksolás előtt a politikus kampánya bejelentette: dollármilliókat fognak önteni tévéreklámokba. Ennek célja, hogy felkészüljenek a közelgő „szuper keddre”. Március 5. az előválasztás legfontosabb napja, ekkor ugyanis 15 államban járulnak a szavazóurnákhoz az amerikaiak. Haley tehát addig biztosan nem lép ki a versenyből. 

Küzdelme azonban egyre kevésbé Dávidéra, és egyre inkább Don Quijote szélmalomharcára hasonlít. 

Mi jön most?

A márciusi „szuper kedd” előtt még hátra van a novemberi választásokon kulcsfontosságú Michigan állam, ahol Trump nemcsak Haley előtt, hanem a legtöbb felmérés szerint Joe Biden előtt is vezet. 

Nikki Haley versenyben maradás azt is jelenti, hogy Trumpnak továbbra is nagy összegeket kell költenie a republikánus kampányra, miközben a különböző perek miatt folyamatosan apad a pénze.

Dél-Karolinával az előválasztások korai szakasza véget ért. A CNN beszámolója szerint március 12-ig a republikánus delegáltak 56 százalék százaléka kerül kiosztásra (minden egyes állam delegáltakat ad, a győzelemhez összesen 1215-re van szükség). Nikki Haleynek eddig egyetlen államot sem sikerült megnyernie, minden államban jelentős a lemaradása, így könnyen lehet, hogy Donald Trump már márciusban elég delegáltat gyűjt össze a jelöléshez.   

Nyitókép: TIMOTHY A. CLARY / AFP

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 140 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
figyelő4322
2024. február 25. 17:35
SandorL 2024. február 25. 13:41 "Niki rengeted demokrata szavazatot kapott; igy tudott 40%-ot elerni a Tromp altal szerzett 60%-kal szemben." Tényleg így néz ki. A demokrata és a RINO szavazatok nélkül TRUMP valszeg 80% körül, talán még ennél is feljebb lehetett volna!
SandorL
2024. február 25. 13:41
Az a helyzet, hogy a South Carolina-i "primary" egy nyilt szavazasos akcio; vagyis barki szavazhat barkire. Neztem a TV-t idoben, ahol arrol beszeltek, hogy osszehasonlitva a legutobbi elnokvalasztasi eredmennyel es resztvevokkel, egyertelmu, hogy Niki rengeted demokrata szavazatot kapott; igy tudott 40%-ot elerni a Tromp altal szerzett 60%-kal szemben. Trump gyozelme szerintem nagyobb itt a vartnal. Kerdes: hagyjak-e tovabb szarnyalni? A STOP-ra az elottem kommentelok is adtak variansokat. Majd meglatjuk.
pityuli-0
2024. február 25. 13:29
Ennek a Nikki Haleynek a kampányát nem a Demokrata Párt és a patás Soros fizeti titokban?
Türelem
2024. február 25. 11:03
Tanulságos a szakértői hozzászólások sokszínűsége, intellektuális színvonala, a történések mögötti folyamatok tárgyilagos felismerése. A világ a nyugati "demokráciáknak" köszönhetően békés jólétben, egymás kölcsönös tiszteletében, a mértékletesség jegyében él. Békés aranykorban élünk. Persze vannak elégedetlenek....a jóléti Franciaországban egyre többen emlegetik IV. Bourbon Henriket, annak szociálpolitikáját....., mert mit is mondott IV.Henrik az alattvalóinak, amiért kedvelte a nép? "Vasárnaponként mindenkinek egy tyúk főjön a fazekában!." Az európai jóléti tendenciákat tekintve néhány év, s ezzel a szlogennel Európa szerte választásokat fognak nyerni.......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!