Tényleg csak mindenki olcsó prostijai, vagy a Nyugat hűséges sugar babyjei lehetünk?

„Eljövendő korok történetírói hálásan gondolnak majd vissza a mögöttünk hagyott hetekre. Ritkán fordul elő ugyanis, hogy rövid időn belül mindkét nagy politikai tömb részéről ilyen tisztán és tömören jelenjen meg az elmúlt évtizedek közbeszédének egyik legnagyobb rákfenéje.

Sulyok Tamás, a Sándor-palotába delegált miniszterelnöki megbízott július 25-én fogadta a kínai parlament elnökét, akinek kifejtette: »a jó politikai és gazdasági kapcsolatok alapja az emberek közötti jó viszony«. A két ország viszonylatában szerinte ez arra alapul, hogy »mi vagyunk az egyedüli nép Európában, amelyik ázsiai eredetű, és rendkívül büszkék vagyunk erre«.

Másnap Magyar Péter Székesfehérváron hasonlóan lobogó lelkesedéssel hazánk nyugati elkötelezettsége mellett tört lándzsát. A Tisza Párt vezetője nem csak EU-és NATO-tagságunk és lojalitásunk fontosságát hangsúlyozta, de a különböző irányokból érkező külföldi befektetések közül is egyértelműen kijelölte a prioritásokat.

Szerinte »az ázsiai beruházók jellemzően saját technológiát, zárt ellátási-utánpótlási láncokat használnak, saját emberállományt és betelepített munkásokat hoznak ide. Felélik közben a Kárpát-medence erőforrásait, különösen a jövő olaját, a vizünket, majd szükség szerint továbbállnak«. Ezzel szemben »a nyugati termelői értéklánc nyitottabb természetű, a helyi munkaerő képzésére, foglalkoztatására is hangsúlyt helyez, és szívesen veszi a magas hozzáadott értékű beszállítói partnerek munkáját«.

Mindkét politikus szavai mögé lehet racionális érveket felsorakoztatni. Sulyok (illetve hivatalának protokoll-felelősei és szövegírói) nyilván tisztában van azzal, hogy az ázsiai diplomáciában, sőt az üzleti életben is jóval nagyobb súlya van a gesztusoknak, a szimbólumoknak, mint nálunk. Ebben a kultúrában a vélt vagy valós közös tradíciók számos esetben legalább olyan súllyal esnek latba, mint a világpolitikai vagy gazdasági tényezők. Ilyen találkozókon tehát nagyon is helye van a »testvéri kötelékek« felemlegetésének.

Ugyanakkor Magyar (illetve kampányszakemberei és szövegírói) is többé-kevésbé helytállóan jellemzi a »keleti tőke« jellegzetességeit, expanziós szándékait és viselkedését a számukra kiszolgáltatott piacokon. Jogosan figyelmeztet ennek veszélyeire, buktatóira is.

Mégis mindketten tankönyvi példáját szolgáltatják egy alapjaiban elhibázott megközelítésnek, amely évtizedek óta lehetetlenné teszi, hogy érdemben beszéljünk Magyarország helyéről a világgazdaságban és a külföldi tőke szerepéről Magyarországon.”

Nyitókép: Andres MARTINEZ CASARES / POOL / AFP