Trump kimondta a templomi tömegmészárlásról: Keresztények elleni célzott erőszakról van szó, a járványnak véget kell vetni azonnal

A 40 éves elkövető egy gépkarabélyból tüzet nyitott a bent tartózkodó hívőkre.

A 40 éves elkövető egy gépkarabélyból tüzet nyitott a bent tartózkodó hívőkre.
Egyelőre nem tisztázott, hány embert lőttek meg és milyen súlyosak a sérülések.
Michigan állam egyik demokrata párti törvényhozója nem akar teherbe esni, ha Trump az elnök.
Trump vezet Harrissel szemben több csatatér államban, míg Wisconsinban döntetlen a két jelölt között, derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
A Politico már el is fantáziált azon, hogy kik jöhetnek Biden után.
A Demokrata Pártnak komoly kihívásokkal kell szembenéznie, ha Biden elnök helyére mást akarnak állítani a michigani szavazólapon.
Úgy tűnik, újraindul az amerikai atomkorszak. A Biden-kormányzat a múlt héten jelentette be, hogy 1,5 milliárd dolláros kölcsönt nyújt egy délnyugat-michigani atomerőmű újraindításához, annak ellenére, hogy a méregzöldek reakciója borítékolható. Ez a döntés precedensértékű, ugyanis ez lenne az első ilyen létesítmény, amelyet megint működésbe hoznak az Egyesült Államokban.
Missouri államban mind az 51 elnyerhető delegálti szavazatot megszerezte.
Biden a demokrata voksok több mint 80 százalékát begyűjtötte az előválasztáson.
A bíróság bűnösnek talált egy amerikai édesanyát, mivel nem tett eleget annak megakadályozására, hogy a fia gyilkossá váljon.
A korábbi elnök üdvözölte, hogy a bíróság elzárkózott a Demokraták „elkeseredett kísérletétől”.
Felmérések szerint a volt elnök magabiztosan vezeti a jelöltségi versenyt.
Színes-szagos történet Amerikából.