Péter Magyar nyerte a róla elnevezett Magyar Nagydíjat Mogyorodón

A győztesnek járó trófeát a McLaren brit versenyzője, Lando Norris adta át a politikusnak.


A győztesnek járó trófeát a McLaren brit versenyzője, Lando Norris adta át a politikusnak.


A pole pozícióból rajtolt 26 éves pilótának ez az idei első és pályafutása 12. futamgyőzelme.


Már most dollárszázmilliókban mérhetők a veszteségek.


Az utolsó futamot Max Verstappen nyerte meg, de összetettben nem tudta ledolgozni a hátrányát.


Hiába nézett ki sokáig úgy, hogy a két McLaren-pilóta között dől el az idei egyéni vb-cím a Formula–1-ben, a nyári szünet után nagy fordulat következett be. A címvédő Max Verstappen megtáltosodott.


Norris és a McLaren diadala mellett Leclerc kifakadásáról is sokat írnak.



Annak ellenére maradt a második szabadedzésen Norris és Piastri az első két helyen, hogy kis híján karamboloztak.



A holland zseni elképesztő versenyzéssel végig maga mögött tudta tartani a két McLarent.


A nagydíj sorsát Lewis Hamilton is a szívén viseli.


Max Verstappen kihívói: Lando Norris újra a dobogó tetejére állna, Charles Leclerc végre hazájában is szeretne futamot nyerni.


A két versenyző már alá is írta a következő évekre szóló szerződését.

