Olvad a világbajnok istálló az új Hungaroringtől (VIDEÓ)

A McLaren is rendkívül elégedett.

Annak ellenére maradt a második szabadedzésen Norris és Piastri az első két helyen, hogy kis híján karamboloztak.
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján. A világbajnoki pontverseny második helyén álló 25 éves pilóta mögött az összetettben éllovas csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri végzett másodikként, míg Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője harmadikként.
Ezt is ajánljuk a témában
A McLaren is rendkívül elégedett.
Az első három helyen az első tréninghez képest nem változott a sorrend, az Aston Martin versenyzői viszont javítottak: a kanadai Lance Stroll a negyedik pozícióban, az első gyakorlást pedig hát- és gerincfájdalmak miatt még kihagyó spanyol Fernando Alonso az ötödik helyen zárt.
A hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton hatodik lett, míg a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen végig az autó vezethetetlenségére panaszkodott,
s csak a 14. pozícióban végzett.
Ezt is ajánljuk a témában
Leclerc meglepő gyorsasággal sajátította el a magyar hangzást.
Nagyon gyenge edzést futott az Alpine, a francia Pierre Gasly 19., az argentin Franco Colapinto pedig az utolsó, 20. lett. Utóbbi versenyzőnek boxutcai pletykák szerint a Magyar Nagydíj lehet az utolsó hétvégéje a csapatnál, a gyenge eredmények miatt ugyanis a nyári szünetben meneszthetik.
Ezt is ajánljuk a témában
Pierre Gasly és Franco Colapinto nem akárkiktől vettek leckét.
A Forma-1-es program szombaton 12.30-tól a harmadik szabadedzéssel folytatódik Mogyoródon.
(MTI)
Nyitókép: Ferenc ISZA / AFP
***