Forma-1: Kiderült, hol folytatja Charles Leclerc és Lando Norris

2024. január 27. 19:44

A két versenyző már alá is írta a következő évekre szóló szerződését.

2024. január 27. 19:44
Las Vegas, 2023. november 19.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Las Vegas-i Nagydíjának futamán 2023. november 19-én.
MTI/EPA/Etienne Laurent

Bár jelenleg téli szünet van a Forma-1-ben, azért mégis történt pár érdekes dolog a száguldó cirkusz háza táján. A Mercedesnél például új szerződést írt alá Toto Wolf, így a csapatot 2014 óta irányító,  szakember, akivel hét egyéni és nyolc konstruktőri világbajnoki címet nyertek, várhatóan 2026 végéig mindenképp marad – írja a Magyar Nemzet. Wolff mellett a technikai igazgató, James Allison is meghosszabbította szerződését a Mercedessel. A 2023-as sereghajtó Haas­nál ezzel szemben leváltották a csapatfőnökött, Günther Steiner kontraktusát nem hosszabbították meg, helyette Komacu Ajao eddigi főmérnök vette át a vezetést.

A pilóták közül ketten is döntöttek arról, hol szeretnének versenyezni a jövőben. 

Charles Leclerc meghosszabbította  2024 végéig szóló megállapodását a Ferrarival és olasz médiaértesülések szerint 2026-ig az olasz csapat kötelékében fog versenyezni.

„Boldogsággal tölt el, hogy még jó néhány idényen keresztül a Ferrari öltözékét hordhatom. Hároméves korom óta az volt az álmom, hogy a csapatnál versenyezzek. Egy barátom lakásából néztem a Monacói Nagydíjakat, és mindig a tűzpiros autókat kémleltem – idézte fel a monacói pilóta, aki 2016-ban csatlakozott a Ferrari Akadémiájához, és bízik benne, hogy a közösen átélt mélypontok után siker és csillogás következik. Továbbra is arról álmodozom, hogy világbajnok legyek a Ferrarival. Hiszek benne, hogy a következő években nagyszerű pillanatok várnak ránk, és sikerül boldoggá tennünk a szurkolókat” – fogalmazott Leclerc. 

Pénteken pedig a Red Bull által megkörnyékezett Lando Norris szintén meghosszabbította szerződésé a McLarennel, és csapattársához, Oscar Piastrihoz hasonlóan – legalább 2026-ig a brit istállónál versenyez majd.

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
soltee-2
2024. január 28. 08:22
No hol ? Hol? No hol? Kattintás hajcsárok pfff ….
5m007h 0p3ra70r
2024. január 27. 23:54
>>> kislaci-2 2024. január 27. 20:11 szaromatse erdekli naszkart nezek<<< Így hívod a szomszéd kisfiú játékautóit?
5m007h 0p3ra70r
2024. január 27. 23:53
Ahol abbahagyta.
paracelsus-2
2024. január 27. 20:45
Nem mindegy, hogy melyik vesztes csapatban lesznek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!