
közvélemény

Élő adásban égették le Gulyás Mártont: ezt nem láthatta előre a Partizán műsorvezetője (VIDEÓ)

Tanulságos felvétel került elő.

Síri csend a baloldali szerkesztőségekben: ezt nem hajlandó megosztani a magyarokkal a 444, a HVG és a 24.hu

Itt még az elhallgatás is árulkodó.

Még egy kis bezzeg-Románia: négyből három ember szerint rossz irányba tart az ország

Korrupció, drágulás, egészségügy a legnagyobb problémák forrása – ez azért kicsit más képet fest a keleti szomszédról.

Egy emberként álltak Orbán Viktor mellé a németek – és ennek Ursula Von der Leyen ihatja meg a levét

Az ukrajnai finanszírozás és a közös adósság sokaknál átlépte a határt.

Csata nélkül is győzött Orbán Viktor: nem bírt vele lépést tartani Magyar Péter

Tapintható a különbség a két politikus megítélése között.

Döntő fordulat következett be Lengyelországban: semmi sem úgy alakul, ahogy azt Tusk elképzelte

Fél év alatt minden megváltozott.

Óriási bajban van Putyin: a legváratlanabb helyzet miatt kényszerülhet lezárni az általa indított háborút

„Az orosz vezetés úgy tűnik, hogy belátható időn belül lezárná a háborút” – állapította meg Bendarzsevszkij Anton.

Kiderült, hol folytatódik a Lázárinfó

„Politikai akciók uralják a közvéleményt, a közvélemény pedig uralja a Lázárinfót!” – írta közösségi oldalán az építési és közlekedési miniszter.

Soros-hálózat és a médiafront: a magyar információs háború új fejezete

Egy újabb jelentés, amely nemzetközi feszültséget szít Magyarország körül – valójában kié a narratíva?

Magyar Péter még mindig nem tudta feldolgozni a Fidesz hétvégi elsöprő győzelmét az időközi választáson

Folyamatosan kapkod, naponta próbál kitalálni valamilyen újabb akciót.


Hoppon maradhat a dán miniszterelnök – Grönland többsége Trump felé húz

A lakosok nem elutasítóak az ötlettel kapcsolatban.

Magyar Péter fejezze be az álhírgyártást!

A szír repülő után most újabb orbitális hazugsággal veszélyezteti az ország biztonságát. Így jutott a Tisza Párt a szír gépeltérítéstől a moldáv autós ámokfutásig.

A Nézőpont úgy véli, hogy a Fidesznek komoly tartaléka van a bizonytalanok és a rejtőzködők között

Ezeket hozzá is számítja a Fidesz végül publikált eredményéhez.


Kihalt szakmák és ami fölváltotta őket: közvélemény-kutató – propagandista

A Kamala Harris-kampány vezetőtanácsadója a héten egy podcastban beismerte, hogy belső méréseik szerint az alelnök soha nem vezetett Trump előtt.

Vagy Magyar politizálása volt kivételesen sikeres – vagy a Fidesz–KDNP teljesítménye kivételesen gyenge

Tudjuk, hogy egyik sem igaz. Pindroch Tamás írása.

Trump meggyőzte az amerikaiakat: már 60 százalék elfogadja az eddigi munkáját

Egyre nagyobb Trump elfogadottsága eddigi intézkedéseinek és terveinek a tükrében.

Tizenegy személyt tartóztattak le az újvidéki tragédia kapcsán

Az újvidéki vasútállomás előtetője 2024. november 1-jén omlott össze, 15 ember vesztette életét
