Az európai közéletben egyre erősebben hallatszanak azok a hangok, amelyek nemcsak az Ukrajnának szánt újabb milliárdokat, hanem az uniós döntéshozatal egész logikáját kérdőjelezik meg. Brüsszel és Ursula von der Leyen politikája mind gyakrabban vált ki éles kritikát – még Németországban is.
A német sajtó egyik meghatározó orgánumának számító Die Welt két friss cikke alatt olyan indulatok szabadultak el, amelyek messze túlmutatnak az Ukrajnának szánt újabb pénzügyi csomagon vagy Ursula von der Leyen személyén. A kommentelők egyre nyíltabban kérdőjelezik meg az Európai Unió döntéshozatalának demokratikus alapjait, a közös adósságvállalás jogosságát és azt is, hogy valójában kinek az érdekeit szolgálja az a politika, amelyet Brüsszel képvisel.
A vita középpontjában ezúttal az a 90 milliárd eurós, közös hitelből finanszírozott csomag áll, amelynek jelentős részét Ukrajna fegyvervásárlásra fordíthatná. Bár a brüsszeli kommunikáció következetesen „stratégiai befektetésként” és „Európa biztonságának zálogaként” beszél a támogatásról, a német olvasók egy része egészen másként látja a helyzetet.
A kommentek visszatérő eleme, hogy sokan eleve illúziónak tartják a pénz visszafizetését. Több hozzászóló szerint a közös hitel jogi formája csupán technikai részlet, a valóságban azonban az európai adófizetőknek kell majd állniuk a számlát. Egy népszerű komment így fogalmaz:
Ez a pénz soha nem fog visszatérni. Ne hívjuk hitelnek azt, ami valójában ajándék.
Mások ennél is tovább mennek, és arra figyelmeztetnek, hogy az EU ezzel precedenst teremt: ha egyszer sikerül közös adósságot vállalni egy háborús konfliktus finanszírozására, akkor a jövőben egyre könnyebb lesz újabb és újabb hasonló döntéseket meghozni valódi társadalmi vita nélkül. A kritika egyik legerősebb vonulata nem is konkrétan Ukrajnáról szól, hanem az uniós döntéshozatal módjáról. Több kommentelő kifogásolja, hogy ilyen horderejű pénzügyi és geopolitikai kérdésekben a polgárok közvetlenül semmilyen formában nem mondhatnak véleményt.
Ki kérdezett meg minket erről?
– teszi fel a kérdést egy hozzászóló, aki szerint az Európai Parlament szerepe formálissá vált, a valódi döntések pedig a Bizottság és egy szűk politikai elit kezében összpontosulnak. Ebben az összefüggésben kerül gyakran célkeresztbe Ursula von der Leyen, akit sok kommentelő az uniós centralizáció és az elszámoltathatatlan hatalomgyakorlás jelképének tekint. Nem ritka az a vélemény sem, hogy a Bizottság elnöke politikai értelemben túlél minden botrányt, miközben a döntései következményeit nem neki, hanem a tagállamok polgárainak kell viselniük. A kommentmezőben rendre felbukkannak a korábbi viták is.
Többen emlékeztetnek a koronavírus-járvány idején kötött vakcinabeszerzési szerződésekre, az átláthatóság hiányára és arra, hogy ezek az ügyek máig nem nyertek megnyugtató lezárást.
Egy hozzászóló szerint „aki akkor vakon bízott a brüsszeli döntésekben, most pontosan látja, hová vezet ez a politika”. A párhuzam egyértelmű: a kritikusok szerint most is hatalmas összegekről döntenek szűk körben, minimális nyilvános kontroll mellett.
Kapcsolódó vélemény
Csak nekem van déjá vu-m?
Külön figyelmet érdemel, hogy a kommentelők közül többen pozitív példaként említik azokat az országokat, amelyek nem csatlakoztak a közös hitelhez. Magyarország neve ebben az összefüggésben rendszeresen felbukkan, elsősorban mint olyan tagállamé, amely következetesen elutasítja a közös eladósodást.
Nem véletlen, hogy Budapest nemet mondott
– írja egy hozzászóló, aki szerint a magyar kormány álláspontja nem elszigetelt különcködés, hanem racionális óvatosság. Egy másik kommentelő hasonlóképpen fogalmaz:
A magyarok legalább felteszik a kellemetlen kérdéseket, amelyeket nálunk senki nem mer.
A kommentmezőben többen emlékeztetnek arra is, hogy Magyarország már korábban figyelmeztetett a közös hitelfelvétel kockázataira.
Amit Orbán Viktor évek óta mond, az most hirtelen mindenkinek világos lett
– írja egy hozzászóló, míg egy másik ennél is élesebben fogalmaz:
Őt nem azért utálják Brüsszelben, mert Európa-ellenes, hanem mert nemet mond a pénzégetésre.
Más kommentelők szerint a magyar álláspont hosszú távon nem gyengíti, hanem védi az uniót.
A közös adósság nem szolidaritás, hanem felelőtlenség
– áll egy hozzászólásban, amelyhez többen is csatlakoztak. Több vélemény szerint a brüsszeli döntéshozatal ma már inkább politikai önigazolásról szól, mint fenntartható gazdasági stratégiáról. A kommentek tanúsága szerint egyre többen értelmezik úgy: amit korábban renitens magatartásnak bélyegeztek, az valójában következetes, hosszú távú gondolkodás volt.
A másik Die Welt-cikk alatti vita már közvetlenül a politikai következményekről szól. A Patrióták Európáért frakció által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt a német kommentelők egy része nem radikális akciónak, hanem logikus válasznak tartja az elmúlt időszak brüsszeli politikájára.
Ha ez nem ok a bizalmatlanságra, akkor mi az?
– teszi fel a kérdést egy hozzászóló, aki szerint a közös adósságvállalás, a Mercosur-megállapodás és a nemzeti parlamentek háttérbe szorítása együtt már egy olyan politikai irányt rajzol ki, amely túlmutat egy-egy vitatott döntésen. Egy másik kommentelő hasonlóan érvel:
Ez nem egyetlen ügy, hanem egy sor döntés, amelyeket a polgárok feje felett hoznak meg.
Szerinte a bizalmatlansági indítvány nem botránykeltés, hanem kísérlet arra, hogy politikai felelősséget lehessen számon kérni az Európai Bizottságon. Több hozzászólás hangsúlyozza, hogy a vita nem személyes kérdés, hanem intézményi probléma.
Nem von der Leyen személye a lényeg, hanem az, hogy a Bizottság elszakadt az emberektől
– írja egy kommentelő, míg egy másik úgy fogalmaz:
Az EU-ban ma már nincs valódi következménye a rossz döntéseknek.
Bár a kommentelők többsége tisztában van vele, hogy a bizalmatlansági indítvány várhatóan nem vezet a Bizottság bukásához, sokan mégis fontos politikai jelzésnek tartják.
Ez legalább kimondja, hogy valami nincs rendben
– írja egy hozzászóló, aki szerint a szavazás inkább a politikai elégedetlenség mércéje, mintsem hatalmi eszköz. A visszatérő motívum nem a felháborodás, hanem a kiábrándultság. Többen megjegyzik:
Úgyis túléli, ahogy eddig mindent túlélt,
míg mások szerint éppen ez a probléma:
A Bizottság már immunis a kritikára.
A kommentmező tanúsága szerint a bizalmatlansági indítvány Nyugat-Európában sem szélsőséges gesztusként jelenik meg, hanem annak jeleként, hogy a brüsszeli irányvonal egyre kevesebb társadalmi lelkesedést és egyre több fásult beletörődést vált ki. Ez a politikai fáradás pedig sok hozzászóló szerint legalább olyan komoly kihívás az Európai Unió számára, mint bármely formális intézményi válság.
A Die Welt kommentmezője nem közvélemény-kutatás, de jól mutatja, hogy a korábban magától értetődőnek tekintett brüsszeli konszenzus már Németországban sem érinthetetlen.
A vita nem arról szól, hogy Európának segítenie kell-e Ukrajnát, hanem arról, hogy milyen áron, milyen felhatalmazással és kinek a döntései alapján. A hozzászólásokból egyre világosabban kirajzolódik: Brüsszel nemcsak Közép-Európában, hanem a nyugati tagállamokban is bizalmi válsággal néz szembe. És miközben a politikai vezetés továbbra is egységről beszél, a kommentmezőkben már egészen más Európa képe rajzolódik ki.
Nyitókép: Nicolas TUCAT / AFP
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Valami elkezdődött Lipcsében.
Brüsszel szerint Oroszország részvétele a nemzetközi sportban továbbra is biztonsági kockázatot jelent.
Az LMBTQ-közösség és a szabadság ellen irányuló „szélsőjobboldali erődemonstrációról” beszélnek az örök rettegők.
Kiterítette a lapjait a moszkvai védelmi minisztérium.
Amerikai közvetítéssel ült tárgyalóasztalhoz Ukrajna és Oroszország, miközben továbbra is dühöngenek a fegyverek.
„Minket nem lehet elhallgattatni” – mondta Kocsis Máté.
Valami elkezdődött Lipcsében.
Szörnyű hírek érkeztek Moszkvából.
