Egy emberként álltak Orbán Viktor mellé a németek – és ennek Ursula Von der Leyen ihatja meg a levét

A német sajtó egyik meghatározó orgánumának számító Die Welt két friss cikke alatt olyan indulatok szabadultak el, amelyek messze túlmutatnak az Ukrajnának szánt újabb pénzügyi csomagon vagy Ursula von der Leyen személyén. A kommentelők egyre nyíltabban kérdőjelezik meg az Európai Unió döntéshozatalának demokratikus alapjait, a közös adósságvállalás jogosságát és azt is, hogy valójában kinek az érdekeit szolgálja az a politika, amelyet Brüsszel képvisel.

A vita középpontjában ezúttal az a 90 milliárd eurós, közös hitelből finanszírozott csomag áll, amelynek jelentős részét Ukrajna fegyvervásárlásra fordíthatná. Bár a brüsszeli kommunikáció következetesen „stratégiai befektetésként” és „Európa biztonságának zálogaként” beszél a támogatásról, a német olvasók egy része egészen másként látja a helyzetet.

„Ez nem hitel, hanem ajándék”

A kommentek visszatérő eleme, hogy sokan eleve illúziónak tartják a pénz visszafizetését. Több hozzászóló szerint a közös hitel jogi formája csupán technikai részlet, a valóságban azonban az európai adófizetőknek kell majd állniuk a számlát. Egy népszerű komment így fogalmaz:

Mások ennél is tovább mennek, és arra figyelmeztetnek, hogy az EU ezzel precedenst teremt: ha egyszer sikerül közös adósságot vállalni egy háborús konfliktus finanszírozására, akkor a jövőben egyre könnyebb lesz újabb és újabb hasonló döntéseket meghozni valódi társadalmi vita nélkül. A kritika egyik legerősebb vonulata nem is konkrétan Ukrajnáról szól, hanem az uniós döntéshozatal módjáról. Több kommentelő kifogásolja, hogy ilyen horderejű pénzügyi és geopolitikai kérdésekben a polgárok közvetlenül semmilyen formában nem mondhatnak véleményt.

– teszi fel a kérdést egy hozzászóló, aki szerint az Európai Parlament szerepe formálissá vált, a valódi döntések pedig a Bizottság és egy szűk politikai elit kezében összpontosulnak. Ebben az összefüggésben kerül gyakran célkeresztbe Ursula von der Leyen, akit sok kommentelő az uniós centralizáció és az elszámoltathatatlan hatalomgyakorlás jelképének tekint. Nem ritka az a vélemény sem, hogy a Bizottság elnöke politikai értelemben túlél minden botrányt, miközben a döntései következményeit nem neki, hanem a tagállamok polgárainak kell viselniük. A kommentmezőben rendre felbukkannak a korábbi viták is. 

Egy hozzászóló szerint „aki akkor vakon bízott a brüsszeli döntésekben, most pontosan látja, hová vezet ez a politika”. A párhuzam egyértelmű: a kritikusok szerint most is hatalmas összegekről döntenek szűk körben, minimális nyilvános kontroll mellett.

Brüsszel irányvonala mellett Magyarország érvei is visszhangot kapnak

Külön figyelmet érdemel, hogy a kommentelők közül többen pozitív példaként említik azokat az országokat, amelyek nem csatlakoztak a közös hitelhez. Magyarország neve ebben az összefüggésben rendszeresen felbukkan, elsősorban mint olyan tagállamé, amely következetesen elutasítja a közös eladósodást.

– írja egy hozzászóló, aki szerint a magyar kormány álláspontja nem elszigetelt különcködés, hanem racionális óvatosság. Egy másik kommentelő hasonlóképpen fogalmaz:

A kommentmezőben többen emlékeztetnek arra is, hogy Magyarország már korábban figyelmeztetett a közös hitelfelvétel kockázataira. 

– írja egy hozzászóló, míg egy másik ennél is élesebben fogalmaz:

Más kommentelők szerint a magyar álláspont hosszú távon nem gyengíti, hanem védi az uniót. 

 – áll egy hozzászólásban, amelyhez többen is csatlakoztak. Több vélemény szerint a brüsszeli döntéshozatal ma már inkább politikai önigazolásról szól, mint fenntartható gazdasági stratégiáról. A kommentek tanúsága szerint egyre többen értelmezik úgy: amit korábban renitens magatartásnak bélyegeztek, az valójában következetes, hosszú távú gondolkodás volt. 

Bizalmatlansági indítvány és politikai fáradás

A másik Die Welt-cikk alatti vita már közvetlenül a politikai következményekről szól. A Patrióták Európáért frakció által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt a német kommentelők egy része nem radikális akciónak, hanem logikus válasznak tartja az elmúlt időszak brüsszeli politikájára.

– teszi fel a kérdést egy hozzászóló, aki szerint a közös adósságvállalás, a Mercosur-megállapodás és a nemzeti parlamentek háttérbe szorítása együtt már egy olyan politikai irányt rajzol ki, amely túlmutat egy-egy vitatott döntésen. Egy másik kommentelő hasonlóan érvel:

Szerinte a bizalmatlansági indítvány nem botránykeltés, hanem kísérlet arra, hogy politikai felelősséget lehessen számon kérni az Európai Bizottságon. Több hozzászólás hangsúlyozza, hogy a vita nem személyes kérdés, hanem intézményi probléma. 

– írja egy kommentelő, míg egy másik úgy fogalmaz:

Bár a kommentelők többsége tisztában van vele, hogy a bizalmatlansági indítvány várhatóan nem vezet a Bizottság bukásához, sokan mégis fontos politikai jelzésnek tartják.

– írja egy hozzászóló, aki szerint a szavazás inkább a politikai elégedetlenség mércéje, mintsem hatalmi eszköz. A visszatérő motívum nem a felháborodás, hanem a kiábrándultság. Többen megjegyzik:

míg mások szerint éppen ez a probléma:

A kommentmező tanúsága szerint a bizalmatlansági indítvány Nyugat-Európában sem szélsőséges gesztusként jelenik meg, hanem annak jeleként, hogy a brüsszeli irányvonal egyre kevesebb társadalmi lelkesedést és egyre több fásult beletörődést vált ki. Ez a politikai fáradás pedig sok hozzászóló szerint legalább olyan komoly kihívás az Európai Unió számára, mint bármely formális intézményi válság.

A vita nem arról szól, hogy Európának segítenie kell-e Ukrajnát, hanem arról, hogy milyen áron, milyen felhatalmazással és kinek a döntései alapján. A hozzászólásokból egyre világosabban kirajzolódik: Brüsszel nemcsak Közép-Európában, hanem a nyugati tagállamokban is bizalmi válsággal néz szembe. És miközben a politikai vezetés továbbra is egységről beszél, a kommentmezőkben már egészen más Európa képe rajzolódik ki.

Nyitókép: Nicolas TUCAT / AFP