Marco Rossi meghúzta a váratlant: három újonc a magyar válogatott keretében
Vannak visszatérők is.

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya lapunk kérdéseire is válaszolt a Telkiben tartott sajtótájékoztatón. Marco Rossi kijelentette, sem Sallai Roland, sem pedig Szoboszlai Dominik nem jobbhátvéd, így nehezen érthető, miért ezen a poszton játszanak a klubcsapataikban.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Marco Rossi 25 fős keretet hirdetett a Szlovénia és Görögország elleni márciusi felkészülési mérkőzésekre. A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ezúttal három újoncot is meghívott a március 23-án kezdődő összetartásra: Csinger Márkot, a győri ETO FC középhátvédjét, Szűcs Tamást, a DVSC középpályását és a Barcelona kölcsönjátékosaként a spanyol másodosztályú Andorrában szereplő fiatal kapust, Yaakobishvili Áront. A keretnek egy nagy visszatérője is van Schön Szabolcs személyében, miközben az alapemberek közül a törökből a lengyel élvonalba igazoló Szalai Attilára most nem számít a 61 éves szakember.
Ezt is ajánljuk a témában
Vannak visszatérők is.

A Mandiner elsőként Szoboszlai Dominik szavaival szembesítette a kapitányt, aki az egyik interjúban elmondta, tűzbe mennének érte a játékosok.

Nézze, Dominikkel – mint mindegyik játékossal, akikkel együtt dolgozunk – mindig is nagyon lojális és bizalmon alapuló kapcsolatunk volt, de ez igaz a szakmai stáb tagjaira is, kölcsönös az őszinteség közöttünk. Úgy gondolom, hogy a magyar sportolók számára a válogatott mez viselése óriási büszkeséget jelent. Meggyőződésem, hogy a labdarúgók jó szándékkal, odaadással állnak a nemzeti csapathoz és a szövetségi kapitányukhoz. Egyfelől tehát ez egy fontos tényező, másfelől pedig az is igaz, amit Szoboszlai mondott.
Ugyanakkor abban is biztos vagyok, ha nem én ülnék a kispadon, ezek a fiúk akkor is mindent megtennének az edzőjükért, és igyekeznének megfelelni az elvárásoknak. Ha emberileg is kialakul egyfajta kapcsolódás, akkor ez – talán nem is tudatosan – még egy kis pluszt adhat a teljesítményhez.
Tudjuk, hogy az előző, írek elleni mérkőzésen az utolsó percekben nem sikerült a maximumot nyújtanunk, de ahogy az életben, úgy a futballban is megtörténnek ilyenek. Ezeket a csalódásokat fel kell dolgozni, elfogadni, és továbbépítkezni belőlük. A feladat, hogy a tapasztalatokból tanulva közelebb tudjunk lépni a céljaink felé.
A rövid távú tervünk, hogy a barátságos mérkőzéseken – a két márciusi és a két júniusi találkozón – jól teljesítsünk. Ezt követően szeptembertől pedig jönnek a Nemzetek Ligája-meccsek. A szándékunk azonban mindig ugyanaz: a szurkolóinkat és általában a magyar embereket büszkévé tenni
– válaszolta kérdésünkre Rossi.
Lapunk arra is kíváncsi volt, a válogatott támadójátékára milyen hatással lehet Sallai Roland helyzete, aki a török Galatasarayban elsősorban jobb oldali szárnyvédőt játszik, s Varga Barnabás bombaformája mennyire határozza meg elöl az eredményességünket.
Jobbvédőként ott van Nego Loic, Bolla Bendegúz, Sallai Roland és Szoboszlai Dominik is akár. Ugyanakkor szerintem Dominik nem jobbhátvéd, és ugyanezt elmondhatjuk Roliról is – persze lehet, nem értek a focihoz. Azért, hogy ezek a játékosok segítsék a csapatukat, alkalmazkodtak bizonyos posztokhoz, és ez csak az erényükre válik. Emiatt mi is jobb futóként fogjuk használni Sallait, nem a bal oldalon, hogy onnan érjen fel a támadásokhoz, amint azt klubcsapatában, a Galatasarayban is teszi
– jelentette ki Rossi. Vargával kapcsolatban elmondta, bár több támadóval is számol, számára továbbra is az AEK Athén csatára az, akiben csukott szemmel is megbízik, és akinek megvannak azok a képességei, amelyeket megpróbálnak nemzetközi szinten is kihasználni.
A magyar válogatott március 28-án Szlovénia, 31-én Görögország, június 5-én Finnország, 9-én pedig Kazahsztán ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen.
Ezt is ajánljuk a témában
Megjelent a Szoboszlai Dominikkal készült teljes Red Bull-interjú, amelyben a liverpooli középpályás az édesapjával való különleges kapcsolatáról és a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányról is vallott. Szoboszlai vs Musimbe a fővárosi utakon.

Nyitókép: MTI/ Illyés Tibor
