„Nem érdekel, ha tíz van közte” – az öt gólt kapó csapat edzője szerint a szurkolókat mindig ki kell szolgálni

Varga Attila szerint jobb kikapni egy hétgólos mérkőzésen, mint játszani egy színtelen-szagtalan 0–0-t.


Varga Attila szerint jobb kikapni egy hétgólos mérkőzésen, mint játszani egy színtelen-szagtalan 0–0-t.


A hazai fiatalokat pedig éppen az atmoszféra bénította meg… Akkor most kell a szurkoló vagy sem?


Pazar hangulat, 3 gól, 2 kiállítás.


Forrtak az indulatok a Bozsikban.


Bognár György, Pintér Attila, Nestor El Maestro és Feczkó Tamás – csak néhány név azok közül, akik nekimentek a bíróknak.


Kántor Kevin látványos mozdulattal talált kapuba a Szentlőrinc ellen, azonban a szabályos gól érvénytelenítésre került.


Kántor Kevin története egészen mesebeli.


Tömegjelenetekből nem volt hiány a kispestiek ajkai bajnokiján a labdarúgó NB II-ben, Holman Dávid fejelő mozdulata pedig csak olaj volt a tűzre.


A Budapest Honvédtól távozó Laczkó Zsolt egy interjúban arról beszélt, hogy bár szüksége lett volna rá, mégsem vihetett korábbi csapatához mentáltrénert, az önbizalmukat vesztett kispesti labdarúgókra pedig túl sok nyomást helyeztek a szurkolók.


Feczkó Tamás kinevezése a Budapest Honvéd élére finoman szólva sem aratott osztatlan sikert.


Laczkó Zsolt menesztése után várják a másodosztályban utolsó együttes megmentőjét.


A szakember váratlan lemondása után házon belül találta meg a megoldást a szabolcsi klub vezetősége.
