A kispesti csapatkapitányt az motiválta, hogy több ezer ember őt szidta Székesfehérváron

A hazai fiatalokat pedig éppen az atmoszféra bénította meg… Akkor most kell a szurkoló vagy sem?

A Budapest Honvéd könnyedén győzte le idegenben 3–0-ra a Videoton FC Fehérvár csapatát az NB II első fordulójának rangadóján.
2017-ben sokáig emlékezetes évad végén a Budapest Honvéd 1–0-ra győzött a régi Bozsik Stadionban Videoton ellen, ezzel pedig begyűjtötte a bajnoki címet, éppen a székesfehérváriak előtt, vagyis joggal hívta mindenki bajnokin döntőnek a találkozót.
Alig 8 évvel később ismét óriási rangadót játszott egymással a két együttes, csak éppen már a másodosztályban, hiszen a kispestiek már 2 éve, míg a fehérváriak idén búcsúztak az élvonaltól.
A helyszín ezúttal a Sóstói Stadion volt, ahol igazi, élvonalbeli hangulat kerekedett az NB II 1. fordulójának záró mérkőzésén: a fővárosból 1200 néző érkezett a találkozóra, de a hazaiak is több ezren kilátogattak –
a 7042-es nézőszámot néhány NB I-es klubnál is megirigyelnék.
A találkozó esélyesének a Honvéd tűnt előzetesen, hiszen a borzasztó ősze után Feczkó Tamás tavaszra már összerakta a gárdát, míg a megszűnéstől is fenyegetett Videoton kerete teljesen kicserélődött, főleg fiatal magyarokra építve, Boér Gábor vezetésével kezdték meg a felkészülést.
Hatalmas iramban kezdődött a találkozó, a kispestiek egyik új szerzeménye, Zuigeber Ákos már az 1. percben mellé lőtt, majd Medgyes Zoltán lövésénél már bravúrt is be kellett mutatnia Nagy Gergelynek.
A 13. percben már tehetetlen volt: jobb oldali szöglet után Baki Ákos fejelte vissza a hosszú sarokba a labdát (0–1).
Alig kellett negyed órát várni, és megduplázta előnyét a vendég csapat:
Medgyes szöktette a korábbi fehérvárit, Hangya Szilvesztert, aki visszagurította a labdát, a 18 éves Szamosi Ádám pedig 18 méterről lőtt a kapuba (0–2).
A játék képe nem változott a szünet után sem, és az 55. percben gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés, amikor Kálnoki-Kis Zsombor könyökkel eltalálta Szamosit, amiért megkapta második sárga lapját. Az elsőt még az első félidőben egy Pekár Istvánnal való ütközésért osztotta ki neki a játékvezető, ami után le is kellett cserélni a kispesti játékost.
A 62. percben aztán a Honvéd maga is lezárta a találkozót: Zuigeber csavarta a sorfal mellett a kapu jobb oldalába a labdát (3–0).
A debütáló gólörömében a szögletzászlót egészen a kispesti táborig vitte – előbb sárgát kapott érte, majd addig állt a játék, amíg a vendégek vissza nem juttatták a zászlót a helyére.
A hajrá már inkább az indulatokról szólt: a hazai szurkolók által az egész mérkőzésen szidott Hangya akaszkodott össze Kovács Krisztiánnal, de sárgát szövegelésért Medgyes kapott, ahogy 3 perccel később is, szintén elégedetlenkedésért – a kispestiek egyik legjobbja óriási butasága miatt mehetett zuhanyozni.
A Honvéd végül magabiztosan nyert 3–0-ra, és egyértelműen jelezte, ebben az évadban már tényleg a feljutás lehet a célja. A Videoton pedig még alakul, Fehérváron egy hosszabb projekt lehet az NB I.
Mindenesetre mi nem bánnánk, ha minden találkozó ilyen hangulatban és iramban telne az élvonalban…
LABDARÚGÓ NB II, 1. FORDULÓ
VIDEOTON FC FEHÉRVÁR–BUDAPEST HONVÉD FC 0–3 (0–2)
VIDEOTON: Nagy G. – Murka, Vajda R. (Papp M., a szünetben), Spandler, Horváth T. – Ominger G., Bedi (Kovács B., 69.), Dékei (Kovács K., a szünetben), Kálnoki-Kis Zs. – Kovács P. (Bertók, 69.), Bobál G. (Kocsis G., 60.). Vezetőedző: Boér Gábor
HONVÉD: Tujvel – Pauljevics (Sigér Á., 83.), Szabó A., Baki, Csontos, Hangya – Szamosi Á. (Szabó Á., 83.), Pekár I. (Somogyi Á., 44.) – Zuigeber (Pinte, 71.), Simon B. (Gyurcsó, 71.), Medgyes. Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gól: Baki (13.), Szamosi Á. (28.), Zuigeber (63.)
Kiállítva: Kálnoki-Kis Zs. (55.), ill. Medgyes (80.)
Fotó: Budapest Honvéd