Több mint 7 ezer néző előtt verte el a Honvéd nagyon a Fehérvárt a másodosztály NB I-es rangadóján (VIDEÓ)

Pazar hangulat, 3 gól, 2 kiállítás.

A Budapest Honvéd csapatkapitányát, Hangya Szilvesztert motiválta, amilyen ellenséges hangulat fogadta őt a Videoton FC Fehérvár vendégeként. A hazaiakra pedig éppen a saját szurkolóik teremtette atmoszféra hatott bénítólag – legalábbis a főszereplők szerint.
Nemrég beszámoltunk róla, hogy az NB II rangadóján a Budapest Honvéd több mint 7 ezer néző előtt simán legyőzte 3–0-ra a Videoton FC Fehérvárt a Sóstói Stadionban. A találkozó után a főszereplők értékeltek az M4 Sport kamerája előtt.
Ezt is ajánljuk a témában
Pazar hangulat, 3 gól, 2 kiállítás.
A fehérváriak csapatkapitánya, Spandler Csaba szerint nem azt csinálták, amit elterveztek.
„Nem azt láttam, amit az edzőmeccseken.
Meg kell szokniuk a fiataloknak, hogy ennyi néző előtt játszanak, persze a szurkolóknak szeretném megköszönni, hogy ilyen hangulatot teremtettek.
Viszont a játékosoknak meg kell tanulniuk ilyen légkörben játszaniuk, mert ha kijött volna az, ami egyébként bennük van, nem ilyen eredmény született volna.”
Boér Gábor vezetőedző emellett kishitűségről beszélt.
„Ránk ragadt az elején, az első tizenöt percben pedig lefutballozott minket a Honvéd. Kijött az, hogy sok fiatal még nem játszott végig meccset ilyen szinten. Nagyon sok munkánk lesz.
Ezt az atmoszférát meg kell szokniuk a játékosoknak, ilyen szempontból nem volt ideális a helyzet, talán a kezdőt sem találtuk el.”
A kispesti tréner, Feczkó Tamás szerint a játék minden elemében jobbak voltak a Videotonnál.
„Mi már fél éve dolgozunk együtt, a Fehérvár most áll össze, de kevesen fognak itt nyerni.
Csak annyi hiányérzetem van, hogy sokkal többen jöttek volna a szurkolóink, de nem engedték be őket, nem értem, miért kell három szektort bezárni.”
Végül arról is beszélt, mit szól ahhoz, hogy egyik legjobbja, Medgyes Zoltán háromgólos előnynél két szövegeléssel kiállíttatta magát.
Ha egy meccsen tizenöt-húsz alkalommal levadásznak, nem biztos, hogy el tudja egy játékos viselni – de persze butaságot csinált.”
Hangya Szilveszter is kamera elé állt: a Honvéd csapatkapitánya tavasszal azt nyilatkozta, nem is akar emlékezni arra a 6 évre, amit Fehérváron töltött. Meg is kérdezte tőle a riporter, hogy érez-e elégtételt.
Ezt is ajánljuk a témában
„Ahogy ott bántak velem… Inkább nem is mondok semmit.”
„Örülök, hogy így kezdett a csapat, megmutattuk, milyen erősek vagyunk, milyen céljaink vannak.
Elégtételt adott-e? Inkább plusz motivációt, hogy ennyien szeretnek itt Fehérváron. A három nulla önmagáért beszél”
– utalt arra, hogy folyamatosan szidták őt a hazai szurkolók.
LABDARÚGÓ NB II, 1. FORDULÓ
VIDEOTON FC FEHÉRVÁR–BUDAPEST HONVÉD FC 0–3 (0–2)
VIDEOTON: Nagy G. – Murka, Vajda R. (Papp M., a szünetben), Spandler, Horváth T. – Ominger G., Bedi (Kovács B., 69.), Dékei (Kovács K., a szünetben), Kálnoki-Kis Zs. – Kovács P. (Bertók, 69.), Bobál G. (Kocsis G., 60.). Vezetőedző: Boér Gábor
HONVÉD: Tujvel – Pauljevics (Sigér Á., 83.), Szabó A., Baki, Csontos, Hangya – Szamosi Á. (Szabó Á., 83.), Pekár I. (Somogyi Á., 44.) – Zuigeber (Pinte, 71.), Simon B. (Gyurcsó, 71.), Medgyes. Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gól: Baki (13.), Szamosi Á. (28.), Zuigeber (63.)
Kiállítva: Kálnoki-Kis Zs. (55.), ill. Medgyes (80.)
Fotó: Budapest Honvéd