A HONVÉD ELVESZÍTETTE A VERETLENSÉGÉT ÉS A LISTAVEZETŐ POZÍCIÓJÁT IS
A Budapest Honvéd egygólos vereséget szenvedett Ajkán, így már nincs százszázalékos csapat a mezőnyben. A kispestiek az egész mérkőzésen nagy mezőnyfölényben futballoztak, záporoztak a lövések a hazai kapura, de a befejezéseknél rendre pontatlanok voltak, így az ajkai kapusnak ritkán kellett közbeavatkoznia, annak ellenére, hogy a zöld-fehérek bő húsz percet emberhátrányban játszottak. Az Ajka az előző idényben mindkétszer legyőzte a Honvédot.
A fővárosiak vereségét kihasználva a Csákvár hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Budafokot, így nemcsak megőrizte a veretlenségét, hanem egyúttal a tabella élére ugrott. A tizenhat csapatos másodosztályban még a Szeged nem kapott ki, amely ezúttal Tiszakécskén nyert 4–1-re, sikerével pedig feljött a harmadik helyre. A Mezőkövesd elveszítette a veretlenségét, a Szentlőrinctől szenvedett háromgólos vereséget.
(MTI)