Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Az amerikai külügyminisztérium vezető tanácsadója Európa és a nyugati civilizáció válságáról beszélt Budapesten.

Samuel D. Samson, az amerikai külügyminisztérium vezető tanácsadója december 15-én a Magyar Külügyi Intézetben arról beszélt, hogy Magyarországnak kiemelt szerepe van a hagyományos, nyugati értékek megőrzésében egy olyan Európai Unióban, ahol a cenzúra, a tömeges migráció és az ideológiai elnyomás belülről mérgezi a rendszert.
Hangsúlyozta, Európának nem egy külső ellenséggel, hanem önmagával kell megküzdenie ahhoz, hogy megőrizze értékeit, Magyarország pedig történelmi tapasztalatainak köszönhetően fontos példaként szolgálhat a többi ország számára.

Felidézte Magyarország ellenálló képességét a huszadik századi elnyomó rendszerekkel szemben, és figyelmeztetett: ma Európában ugyanazokat az eszközöket használják, mint annak idején a kommunisták – a megfélemlítést, a cenzúrát és a társadalmi megbélyegzést –, csupán más, progresszív köntösbe bújtatva.
Több példát is megemlített arra,
hogyan próbálják meg Európában elhallgattatni a hazafias, nemzeti vagy konzervatív hangokat, és kikényszeríteni az ideológiai egységességet.
Finnországban egy parlamenti képviselőt büntetőeljárás alá vontak egy bibliai idézet közzététele miatt. Franciaországban Marine Le Pent – a közvélemény-kutatások legesélyesebb jelöltjét – eltiltották az indulástól a választásokon. Németországban az AfD-t „szélsőjobboldali” szervezetnek minősítették, és megpróbálják kizárni őket a demokratikus folyamatokból. Lengyelországban, Romániában és Törökországban politikusokat technikai indokokkal zárnak ki a választásokból – sorolt fel néhány példát. Egyúttal idézte J. D. Vance amerikai alelnök kijelentését, miszerint „a Nyugat legnagyobb fenyegetése ma belülről jön, az alapvető értékektől való eltávolodás formájában”.
Megemlítette a tömeges migráció negatív hatásait is, kiemelve, hogy az Egyesült Királyságban például nők és lányok ezrei estek áldozatul migráns bűnbandáknak.
Szerinte mindez nem egy szabad, önkormányzó Európa képét mutatja, hanem
egy olyan kontinensét, ahol a jogot politikai fegyverként használják, az ellenzéket elhallgattatják, és a társadalmi stabilitás megrendül.
Hangsúlyozta, hogy a cenzúra nemcsak politikai, hanem civilizációs támadás is. Az igazság „sértővé” nyilvánítása, a hazafiság szélsőségessé minősítése, a hit kigúnyolása, valamint a jogok identitáspolitikára redukálása nem minősíthetők pusztán közpolitikai vitáknak, hanem a nyugati civilizáció alapjait fenyegetik.
Nyitókép: Facebook / U. S. Embassy Budapest