A csillogó adventi vásár közepén, a Katolikus Karitász faházánál derült ki, milyen drámai sorsok rejtőznek a karácsonyi fények mögött

Európa legszebbnek kikiáltott adventi vásárában keringünk, keressük a Katolikus Karitász adománypontját. Erősen figyelnünk kell, nehogy elmenjünk mellette a nagy forgatagban, de az apró faház végül éppen szerénységével hívja fel a figyelmünket: megérkeztünk.

Körülöttünk mindenfelé árukavalkád, magyar szót nem nagyon hallani – sőt, egy szót is alig hallani a hangos karácsonyi egyenzene miatt –, de azért igyekszünk tudatni a pult mögött álló Angelikával, hogy mi járatban vagyunk. Már vártak bennünket. 

Anyukák, gyerekek érkeznek a dobozokkal 

Angelika (hogy máshogy hívnák egy adománypont munkatársát?) egyetlen szerény mozdulattal mutatja be a kiemelt adománypont minden kincsét: egy óriási plüssmedvét a Katolikus Karitász trikójában, kis kosarakban ajándékokat – ezek figyelmességek az adományozóknak – és néhány angyalbatyut, vagyis az adományozók által előre összekészített, díszesen csomagolt dobozokat. Az aznapi „termés” érkeztünkig három-négy doboz. Többnyire anyukák gyerekekkel viszik, ők azok – meséli Angelika –, akik minden évben várják a lehetőséget. 

Rajtuk kívül is akad persze érdeklődő, olyanok, akik adni szeretnének, de olyanok is, akik kapni… Miközben beszélgetünk, egy mozgássérült fiatalembert kísérő hölgy szeretne pénzadományt hagyni. „Tízezresem van, tudna belőle vissza­adni?” – kérdi bizonytalanul. Angelika nem tud váltani, így az asszony odébbáll. „Felváltom valahol, és visszajövök!” – ígéri. A standok között cikázó külföldi turisták nem igazán méltatják figyelemre az adománypontot, pedig – praktikus módon – bankkártyaolvasó is áll a pult előtt.