„Oroszország meg fogja őket semmisíteni” – Putyin vérszemet kapott, soha nem látott eszkalációval fenyegetett

Figyelmeztetett az orosz elnök.


Figyelmeztetett az orosz elnök.


Tovább fokozódik a pattanásig feszült helyzet Amerika és Venezuela között.


A francia, a brit és a német vezetők hétfőn Londonban találkoznak Zelenszkijjel, hogy megtárgyalják az amerikai tárgyalások fejleményeit.


Szijjártó Péter Magyar Péternek is üzent.


A brit lap elemzése arra figyelmeztet, hogy Putyin mindig emeli a tétet, ha bajban van – ez pedig most az európai biztonságot sodorhatja közvetlen veszélybe.


A külügyminiszter New Yorkba indult.


„Ha valamikor, hát most van szükség a párbeszédre!” – fogalmazott a külügyminiszter.


A Telegraph szerint az amerikai elnök békéért tett erőfeszítései meghiúsulni látszanak.


Irán kiszámított eszkalációt alkalmazott.


Az Európai Bizottság elnöke közösségi oldalán hangsúlyozta, hogy a perzsa állam számára most jött el a pillanat, hogy hiteles diplomáciai megoldást találjon.


Trump nagyon szeretné elkerülni az eszkalációt.


Ukrajna drónjai súlyos csapást mértek Oroszországra: felrobbantották a vasúti hálózatot, majd megsemmisítettek több stratégiai bombázót. Az orosz válasz már csak idő kérdése.


Több ezer tüntető, könnygáz, katonai készültség – Trump már a tengerészgyalogság bevetését is fontolgatja.


Az orosz–ukrán béketárgyalásokon bemutatott feltételeket a felek kölcsönösen elutasították. A hétvégi ukrán dróntámadás ráadásul felbőszítette Putyint, ami nem jó hír Kijevnek, különösen annak fényében, hogy egyre inkább úgy tűnik, Trump hátat fordít a konfliktusnak. A béke reménye a küldöttségekkel együtt hagyta el a tárgyalóasztalt.


Pontot tett a találgatások végére a szakértő.


Olekszandr Szirszki egy stratégiai megbeszélés után ugyanakkor azt is kijelentette, hogy az ukrán erők jelentős veszteségeket okoznak az ellenfél soraiban.


Trump szerint szégyen, ami történt.



Az ENSZ főhadiszállásának otthont adó Goma városa veszélyben van, miközben a világ figyelme más válságövezetekre irányul.


De amíg tart a háború, pusztítóbb lesz 2024-nél.
