Csak a szokásos: Romániában megint egy magyar a legjobb

Szőcs Bernadette idén világ- és Európa-bajnoki ezüstérmet nyert.


Szőcs Bernadette idén világ- és Európa-bajnoki ezüstérmet nyert.


Volt olyan képviselő, aki interneten keresztül szavazott.


Diana Sosoaca bekiabálásokkal zavarta meg Turos Lóránd beszédét.


A jelenlegi politika mellett az erdélyi magyar közösség tízévente kétszázezer lélekkel csökken. Ezt eddig három népszámlálás igazolta.


„Egyszer már leszedettük ezeket a kegyeletsértő kereszteket, le fogjuk újra. Türelem és kitartás!” – hangsúlyozta Antal Árpád.


A magyarok mégsem reagáltak erőszakkal, mint a nagyon is nyugat-európai írek, baszkok.

