Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Az államtitkár szerint a Momentum politikusai idegen érdekeket képviselő zsoldosok.

Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország megjelenítéséért felelős államtitkár szerint a Momentum politikusai idegen érdekeket képviselő zsoldosok, hiszen a közelgő romániai választásokon nem a magyar jelölteket és a magyar pártot támogatják, hanem egy románt. Menczer felhívja a figyelmet, hogy a Momentum és annak vezetője, Fekete-Győr András nem először csinálja ezt, hiszen egyszer Szlovákia vonatkozásában és megtette már. „A Momentum eladná, odadobná a külhoni magyarokat” – jelentette ki az államtitkár. Menczer szerint a Momentum pontosan ugyanolyan, mint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, hiszen ő véleménye szerint ugyanezt tenné. „Ne felejtsük el, akinek az egyik magyar nem fontos, annak a másik magyar sem lesz az!” – húzta alá mondanivalóját az államtitkár.
Fotó: Facebook
