Arra buzdítják az erdélyi magyar pártok a szavazókat, hogy menjenek el választani

2020. szeptember 27. 16:50

Már a délelőtti órákban leadták voksukat a vasárnapi romániai önkormányzati választásokon a magyar pártok és politikai szervezetek vezetői, arra buzdítva az erdélyi magyarokat, hogy éljenek választójogukkal.

2020. szeptember 27. 16:50

Már a délelőtti órákban leadták voksukat a vasárnapi romániai önkormányzati választásokon a magyar pártok és politikai szervezetek vezetői, arra buzdítva az erdélyi magyarokat, hogy éljenek választójogukkal. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szülőfalujában, Csíkkarcfalván a „folytonosságra, az építkezésre és a fejlődésre” szavazott, és arra kérte a romániai magyarokat, hogy éljenek szavazati jogukkal, menjenek el voksolni azzal a tudattal, hogy a szavazás biztonságos, ennek semmiféle kockázata nincs. „Mutassunk egységet ma is, csak így vagyunk erősek! Ne dőljünk hátra, legyünk szolidárisak. Akkor is menjünk el voksolni, ha a magyar polgármesternek nincs kihívója településünkön, hiszen az egész megye sorsa múlhat most a szavazatunkon” – magyarázta a vasárnapi választás tétjét Kelemen Hunor.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a nagyváradi lakóhelyének megfelelő szavazókörben adta le szavazatát. Arra biztatta a magyar közösséget, hogy éljen az 1989-ben kiharcolt szavazati joggal, vegyen részt a választásokon, juttassa a magyar érdeket érvényesítő képviselőket a megyei és települési önkormányzatokba. Ugyancsak Nagyváradon adta le szavazatát Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) társelnöke. Szerinte az elmúlt időszakban a bukaresti magyarellenesség egyre súlyosabb méreteket öltött, így azok az erdélyi önkormányzatok, amelyekben a mai voksolás nyomán magyar emberek vezetői pozíciókhoz jutnak, az erdélyi magyarok védőbástyái lesznek. „Számunkra Erdélyben a választás szabadsága nagyon fontos, sok évszázados érték. Épp ezért Erdély nem lehet olyan területe a Kárpát-hazának, ahol egypártrendszer van” – mondta az EMNP elnöke.

Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, az EMSZ társelnöke Gyergyószentmiklóson szavazott. Híveihez intézett üzenetében úgy értékelte: sok erőfeszítés és nagy bátorság kellett a választás szabadságának megteremtéséhez, és arra kérte az erdélyi magyarokat, hogy mindenki menjen el, vegyen részt a választásokon. Az RMDSZ 8390, míg az EMNP és MPP által politikai szövetségként bejegyzett EMSZ mintegy 2300 jelöltet indított a romániai önkormányzati választásokon. A helyenként közös jelöltet támogató, másutt egymással is rivalizáló magyar pártok abban egyetértenek, hogy a magyarság részvételi arányán múlik a közösségi képviselet ereje és hatékonysága.

Délután 15 órakor, a szavazásra szánt idő több mint felének elteltét követően is a részvétel szempontjából a sereghajtók között voltak a magyar többségű megyék. Kovászna megyében a jogosultak 22,5, míg Hargita megyében 23,8 százalékuk adta le voksát. Az országos részvételi arány ekkor 27,4 százalékos volt. A szavazókörök mindenütt helyi idő szerint 21 (magyar idő szerint 20) óráig tartanak nyitva.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!