A székelység számára kinyílt a nagyvilág

„Békés úton lehetne kimunkálni, adaptálni már létező, célba jutott megoldásokat és újakat megfogalmazni a kisebbségek jogai, gazdasági-társadalmi fejlődése érdekében. 

Az erdélyi magyarság, benne a székelység, mindig is Európában létezett, elég megnézni Erdély középkori műemlékeit, az erdélyi templomok és kastélyok szá­zait. Erdélyiek tanultak Európa híres egyetemein, Bolognában, Genfben, Párizsban, Wittenbergben. Hollan­diából hozta haza a nagyszerű Misztótfalusi Kis Miklós magyarrá vált betűkészletét, kint nyomtatott Bibliáit. Kőrösi Csoma Sándor Göttingenben angol ösztöndíjjal tanult, az itt szerzett tudással felvértezve indult keletre, a magyarság eredetét kutatni. Erdély és Európa kapcsolatairól köteteket olvashatunk, egészen Trianonig.

Trianon úgy tűnt, hogy ezeket a közvetlen kapcsolatokat megszakítja, ehelyett az történt, hogy például az európai szecesszió sajátos magyar stílussá érlelődött Kós Károly és társai munkássága révén a 20. század elején, majd Trianon után is. Mindennemű elnyomás ellenére az erdélyi művészet, az irodalom és a képzőművészet egyaránt európai magaslatokat ostromolt, elég a szobrász Szervátiusz Jenőt és Tibort vagy a marosvécsi helikoni közösség íróit, költőit említenünk. Ez utóbbiról írta Kuncz Aladár, hogy ez »a szellemi csoportosulások között talán egész Európában a legösszefogóbb és legegyetemesebb kisebbségi alakulat, amely egyszer hivatva lesz arra, hogy a kisebbségi irodalmak tisztán művészi, pacifista eszméit bevigye az európai köztudatba«. Csak néhány példát villantottunk fel annak bizonyítására, hogy Erdély minden helyzeti és történeti hátránya ellenére töretlenül Európa szerves részeként határozta meg magát.”