A mentelmi joga védheti meg a felelősségre vonástól Magyar Pétert – így áll a bennfentes kereskedelem vádja

A gyanú szerint több személy, köztük magyar Péter is bennfentes információk birtokában vásárolt jelentős mennyiségű OPUS Global részvényt.

A gyanú szerint több személy, köztük magyar Péter is bennfentes információk birtokában vásárolt jelentős mennyiségű OPUS Global részvényt.
Még mindig tart a jegybanki vizsgálat, hogy kiderítsék, miként juthatott a bennfentes információhoz és kaszált azzal több millió forintot a Tisza Párt elnöke. A politikus eddig igen ingerülten kezelte az ügyet, jövő héten viszont kiderülhet, mire is jutott a felügyelet, azaz hogyan zárul Magyar Péter bennfentes ügye.
A bennfentes kereskedelem gyanúja után újabb vizsgálat jöhet.
A Tibi atyát alapító Tóth Máté Szent Pál megtéréséhez hasonlította azt, hogy Magyar Péter a saját politikai közössége ellen fordult.
A Faktum tényellenőrző portál legutóbbi összeállításában körbejárta a bennfentes kereskedelmet mint bűncselekményt. Valamint megvizsgálták, hogy elkövetésekor milyen közérdek sérül, különösen ha egy politikus a gyanúsított vagy elkövető.
Varga Judittól az újságírókon át az MNB munkatársáig tart a sor.
Fegyvergyárakba vásárolnak részesedést a brüsszeli politikusok.
Összeszedtük, mi minden utal arra, hogy a Tisza Párt elnöke belső információk birtokában kereskedett.
Miért is baj a bennfentes kereskedelem?
Egyre több a kérdés a jegybanki telefonbeszélgetések körül.
Mindent megtesz a Tisza Párt elnöke, hogy ne a bennfentes kereskedelmi ügyével foglalkozzanak az emberek.
A publicista kiállt Schiffer András mellett.
Az üzletember nem hagyta szó nélkül a Tisza-vezér legújabb alaptalan vádaskodását.
Az LMP korábbi elnöke szerint elfogadhatatlan, ha valaki jövőben betölthető hivatali helyzetével fenyeget.
Megint lebukott Magyar Péter, és persze megint fenyegetőzik.
Nem véletlen ideges a TISZA elnöke, az MNB kérdéssorából kiderül, valótlan állításokkal védekezett eddig. Az ominózus napon ugyanis kereskedett a Mészáros Lőrinc-féle részvényekkel.
Mindannyian találkoztunk már ilyen kellemetlen emberekkel!
Ahogy kinéz ez a bennfentes kereskedelem.
Vajon ha Rogán Antal csörögne oda valahová a saját ügyében, kilátásba helyezve a felelősségre vonást, szintén nem rebbenne meg a tiszások szeme? Francesca Rivafinoli írása.