Folytatódik Magyar Péter országjárása: nem tudta leírni annak a városnak a nevét, ahol éppen tartózkodik (VIDEÓ)

Ha így folytatja, hamarosan a vesszőfutása veszi kezdetét.

Ha így folytatja, hamarosan a vesszőfutása veszi kezdetét.
Repült is a képzelete mindjárt, itt hagyva csapot és papot, ítéletidőket, vissza az időben úgy háromezer évet, egyenesen Krétára, bele a minószi kultúra és civilizáció közepébe, erotikus jelenetekkel tarkított freskók közé, a szigetlakók egyszerre zárt és nyitott társaságába, akiket körülölelt a tenger.
Hét nap alatt kell megtalálnia a megoldásokat.
A miniszter a kiskunhalasi fórumot követően kijelentette, hogy egy olyan hang is megjelent az eseményen, amely azt üzeni a kormánypártoknak, hogy „szedjétek össze magatokat”.
A szókimondó rapper Puzsér Róbertet és Magyar Pétert is megemlíti, a klipben pedig rövid időre Ábrahám Róbert is feltűnik.
A kettes metró a Pillangó utca és az Örs vezér tere között állt le.
Nem szenvedett komolyabb sérülést a pártelnök.
A Brilliantmaps oldal által közölt térképről az is kiderül, hogy akár még a szomszédunkban is létesülhet a jövőben egy orosz bázis.
Lázár János építési és közlekedési miniszter Debrecenben arra is kitért, hogy ezzel az új konstrukcióval új munkahelyeket is teremtenek.
Ha Lázár János közlekedési miniszteri munkájának sikerét csak hamis statisztikák igazolják, az elég nagy baj.
A kormány stratégiai célként határozta meg, hogy minden megyei jogú városba kétszer két sávos gyorsforgalmi úton lehessen eljutni, most Esztergomon van a sor.
A nyugat-magyarországi vármegyékben is azt vallják, békepárti erők kellenek az EU-ba.
Ezzel megdőlt a vonatkozó napi országos melegrekord is.
A sanghaji vonat alig kicsit több mint négy óra alatt ér Pekingbe.