Térképen a Magyarországon épülő új autópálya: minden idők egyik legnehezebb beruházásának ígérkezik

2024. augusztus 28. 20:42

A kormány stratégiai célként határozta meg, hogy minden megyei jogú városba kétszer két sávos gyorsforgalmi úton lehessen eljutni, most Esztergomon van a sor.

2024. augusztus 28. 20:42

Nyitóképünk: Lázár János Facebook-oldala

Az M100-as, kétszer két sávos gyorsforgalmi út megvalósításáról egyeztetett Lázár János építési és közlekedési miniszter a térség országgyűlési képviselőivel – számol be a Világgazdaság. A lap azt írja, hogy évtizedek óta napirenden van a projekt megvalósítása, legutóbb 2021 végén tűnt úgy, hogy sínen van a kivitelezés, miután kihirdették a nyertes vállalkozót. Csakhogy kitört az orosz–ukrán háború, és a rossz gazdasági helyzet miatt a kormány beruházási stopot hirdetett, a felfüggesztés pedig az M100-ra is kiterjedt.

Ezt is ajánljuk a témában

A szaktárca vezetője azt írta a Facebook-oldalán, hogy a kormány stratégiai célként határozta meg, hogy minden megyei jogú városba kétszer két sávos gyorsforgalmi úton lehessen eljutni. Mára csak három olyan város maradt, amelynél ez nem teljesül, és most Esztergomon van a sor.

Az M100-as az M1-es autópályát kötné össze 32,3 kilométer hosszon Komárom-Esztergom vármegye egyik legjelentősebb városával,

ami minden idők talán legbonyolultabb ilyen útépítésének ígérkezik. Nemcsak azért, mert Magyarországon ritkán alkalmazandó műszaki megoldásokra lesz szükség, hanem azért is, mert három alagutat és több völgyhidat kell megépíteni. 

Korábban – akkor két szakaszra bontották az építkezést – azt lehetett erről tudni, hogy az első szakaszon egyebek mellett négy külön szintű csomópont (M1–M100, mányi, szomori, únyi), 26 híd, Örspusztán egy pár tengelysúlymérő állomással kombinált egyszerű pihenőhely is létrejön. A második szakaszban pedig két külön szintű csomópont (leányvári, kesztölci), 26 híd, három alagútpár, 317,25 méter zajárnyékoló fal és 361 méter zajárnyékoló domb épül.

Mindennek a műszaki tartalomnak az árát néhány éve együttesen majd 350 milliárd forintra becsülték. Az első szakasszal három, a másodikkal már hét év alatt végezhetne a vállalkozó.

Forrás: Fotó: Lázár János Facebook-oldala

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. augusztus 29. 20:58
A szabadrablás folytatódik…🤮🤮🤮
petimed84
2024. augusztus 29. 15:19
Ezt a sok szakértőt... Látszik, hogy fogalmatok sincsen a helyzetről. Esztergom csak a vége lesz az M100-nak. Esztergom mellett az egész Zsámbéki-medencének, Dorogi-medencének, a Pilis nyugati részének és még sorolhatnám, jelentene hatalmas életminőség-javulást, ha megépül az M100. Ez több, mint 100.000 embert jelent. Jelenleg (szabályosan közlekedve) az Esztergom-M1 autópálya út majdnem 1 óra, rettentően túlterhelt alsóbbrendű utakon. Az összes érintett településen óriási az átmenő forgalom. Itt a sok okoskodónak javaslom kipróblásra a 102-es utat hétköznap. Egyből meg fogja érteni, miért kell az M100.
Akitlosz
2024. augusztus 29. 13:11
A NERendszer médiája rendszeres autópályáknak hazudja az autóutakat. Hoppá és kollégái vagy végtelenül ostobák vagy végtelenül gátlástalan hazudozók.
pugacsov-0
2024. augusztus 29. 12:20
Na ez a város ahová nem kéne autópálya hanem kettős vágányú vasút 30 perces vonatközlekedéssel oda vissza. Fölösleges Budapestre még több autót zúdítani...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!